Kibédi Varga Áron: Hántani, fosztani
223
Szertelen csillaghullás...
225
Akit a költészettől megfosztottak...
228
Alámerült a habzó éjszakába...
230
Az ég emészt, a múlt időt kedveli...
234
(Erdély)
A sziklákat szeletelik...
236
Inog a táj, arcom elmerül, retteg...
238
Kérlelhetetlen himnuszok...
247
Aki átlát, annak a szeme elborul...
248
Vidékről jöttek (így kezdődik a történet)...
250
Ha a madár érvénytelen...
251
„a harangok és a valóság”...
252
Ez még állomás, ez még világít, és befedi a futó árnyékokat...
254
Egy fecske nem...
255
Híre ment, hogy megfutamodott...
256
Delel, mert eddig nem volt...
258
(Neubauer Jánosnak)
Amikor a tegnapokat soroljuk...
260
A fügefát nem lehet lefordítani...
261
Az utas hasznot hajt...
262
Nem lehet fokozni...
269
Nem válogatós, akár meg is szűnne...
270
Ez jelenés: gyöngyözött, megkoszorúzták és felfüggesztették...
271
Nem hiányzik a bensőséges élet...
272
Magányát kergeti, pedig árnyékot vet, és nem hibásodik...
273
Most az üldözőket keresik...
275
Az ember változik, a szó marad...
276
Halmozhatatlan mólók...
277
A történet ritkul, hiába verik dobra...
278
Amit elvesztettünk, az még nem „túlhaladt”...
279
Most arra várnak, aki akarva-akaratlan...
280
Az üres tájakat most kifordítják...
281
Aki az elvont királyságok felét kitalálta...
282
Engem is hallgatnak, valamit rám sütöttek...
284
A szóbeszédet nyilván kell tartani...
286
Lelketlen a kert, pedig gyümölcsöző...
287
A napnak ára van, a vizet kiöntik...
288
Már a legszebb dolgokat is beindítottuk...
289
Megindult, bekapcsoltak...
292
Aki kiköltözött az ég szélére...
293
Keresetlen, nem huhog, nem kelepel...
304
Magasztos Nárcisz, önműködő...
305
Megírom a királyok válaszait...
306
Beszélni nem tudok, nem ez a szerepem...
307
(Millecentenárium)
A félelem eredendő: temetni szeretnénk...
313
Szedelőzködnek a szép napok...
314
Felhőfutamok és üstököstervezetek...
315
A negyedik levél után a feltámadás...
316
A nap átölel, de madarat nem hallasz...
317
Ez a beszéd a beszédé, nem a Tied...
318
(Provence)
Hányan kövesednek meg a fényben...
320
A levegőbe csak nullát lehet írni...
321
Aki fél, az egészet nem ismeri...
322
(Quimiac)
Ez a fa olyan vén...
323
A jelen jeltelen, a jelent fasorok ékesítik...
324
(Pour Sophie)
Ezen az úton kevesen indulnak el...
325
(Tóth Miklósnak)
Álmatlan Tamás...
326
kedden kereket keres...
327
Aki elfordul, és a hajnalt siratja...
328
(December)
Fehér és támadhatatlan...
329
Letépted a hullámok taraját...
330
Lobog a zászló, mint fényes strandon a lángok...
331
Kinyílt és elfogyott...
332
Bár sokan végigmentek előtte (a portrék előtt)...
334
Felragyog a sárkányok bőre...
335
Keresem a kékülő eget...
336
Aki magára öltötte életét...
337
Nem mindenki néz ki az ablakon...
339
Olyan ez, mint a tölgyfák rejtélye...
340
Aki elhatároz, elhatárol...
343
Baj van a szavakba foglalt érzésekkel...
345
A vég indítéka...
346
A megszólaló, aki csendet nyit...
347
A síneken fekszik. Felbontható...
348
Az évszakok hajthatatlan mellőzése...
353
Az írás széttépi a szálakat...
354
Látatlanul is bebocsájtást kérünk...
355
A levél személytelen, csak a bimbó üzen...
356
A világot le lehet vezetni...
360
(Ecce Homo) Meghatározhatatlan...
364
A királyok után a bánat hordozói...
366
Megtölteni az esti szeleket...
368
Kedden kedélyes kedvtelés...
370
A felhők fellépése után...
373
A színek tarthatatlansága...
374
Micsoda tarkaság! Micsoda szomjúság...
375
Először csak gyengélkedett...
376
Vihar előtti csend: osztozkodunk a homályon...
378
(A végesség dicsérete) Az éneket nem lehet befejezni...
379
Hol maradnak, hol füstbe mennek a tervek...
[kezdősormutató]
[impresszum]
Gépeskönyv
2002