Kibédi Varga Áron: Hántani, fosztani. Gépeskönyv, 2002

Kibédi Varga Áron: Hántani, fosztani

378

(A végesség dicsérete)

Az éneket nem lehet befejezni,

a madarak megülik a csendet, koptatják.

Ha akarom, kilépek, ha akarom, betakarnak.

Tőlem függ az információáradat,

tőlem az akarás is.

Engem se lehet befejezni, én most alszom,

álmaimat gyakran felfüggesztik.

A temetkezés leállíthatatlan,

mindenütt szól a telefon.

Szeretem a madárfüttyöt és az elmúlás többi kellékeit,

a duzzadó egészséget és a lehorgonyzott hajót.

A külföld küldöncei azt kérdezik,

hogy hova vezet az út.

Nem tudok válaszolni, a jelentés kiszállt szavaikból.

Hangjuk megszakad, jeltelen utakra tévednek.

Én nem járok véletlenül, rendbe hozatom az utakat.

A közlekedést mások irányítják.

Vállalom az ingoványokat és a szerencsét.

A következmények beláthatatlanok.

Harang nem szól közbe, vitorla nem duzzad.

Az útirány világos, én nem módosítom.

Néha megkérdezem, hogy ki nyújtja az időt,

és ki dagasztja, egy személy vagy több.

A világ eredetéről nemigen beszélünk.

Van, akit leváltanak, van, akit felmentenek:

a nyereség elhanyagolható. A hit töretlen.

Az utat nem lehet befejezni.

2002