|
Kibédi Varga
Áron: Hántani, fosztani |
||
|
275 Az ember változik, a szó marad; viszik, mint ég a felhőt, víz a csónakot, kifogják, aprítják: valaki mindig vár. Az erdő szótlan, a szokatlan pázsit, az ember más: elmosódik és didereg az elharapódzó fényben. Mindig a szót fogadja. Körvonalait elveszti, átruházza új és szokatlan nemzedékekre: viszi a szó, magával ragadja. Mint vak ember botja, mint az igazság, úgy dörömböl minden zord kapun. Fogják és fogadják: ellentmondanak. Zokognak, a változást okolják, a halandóság kurta szóvivőjét: a szó pedig árad, a szó marad. Gömbölyű és parttalan, mint a valóság, készülődik a vég nélküli sorsra. |
||
|
[címlap] |
|
|
2002