|
Kibédi Varga
Áron: Hántani, fosztani |
||
|
277 A történet ritkul, hiába verik dobra. Most már csak Rád gondolok, hosszú dobogásaidra. Aki hazamegy, arra a végzet vár, az ókori. Téged pedig tucatszámra elvetéltek azóta. Eredendő konokság alapozott, álomtalan nyár, melyet tétovázó évszakok követtek. Láncra verve, mint rabjaid, az eszmény várományosai. Beleaprítottalak perceimbe; most már hazamehetsz, határaid ismeretesek. Bizalmas küldetésben járok, nélkülözöm a mérföldköveket, holtbiztos hazádat. Az időt, lehet, hogy lebontom: kiemellek, átültetlek korhadó városokba. A folyosó vége viszont szabálytalan: aki Rád gondol, vissza nem léphet, ismeri a várost, ismeri a történetet. |
||
|
[címlap] |
|
|
2002