- Arany János -
Lírai szövegek mellett balladákat is találhatunk a ciklusban. A vonalszerűen előrehaladó balladák többsége nem éri el a Zács Klára és A walesi bárdok tökéletességét. Kevesebb bennük a drámai elem: a párbeszédeket sokszor magánbeszédek helyettesítik. A haláltánc szerkezetét követő Híd-avatásban (1877) a fölütés, a Tetemre hívásban (1877) a záradék is monológ, sőt ez utóbbi költeményben a szerkezet rendező elve is az: a szerelmes ifjú halálának körülményeit kutató hivatalos személynek („tiszti pörosztó”-nak) és a fiú apjának fokozásszerűen megfogalmazott oknyomozása. E típus kései változatai közül alighanem a Vörös Rébék (1877) a legeredetibb. A kétszólamú szerkesztés kései példája, a Tengeri-hántás a Vörös Rébék mellett Arany legbonyolultabb fölépítésű balladája.
Élete végén Arany tervezett nagyobb vállalkozásai közül csak egyet fejezett be, a Toldi szerelmét (1879). Arany utolsó kis versforgácsai is figyelemre méltó nyelvjátékok. „Mi vagyok én? Senki Pál, / Egy fájó gép, mely pipál.” – írta életének utolsó évében. Az idegenné vált világ fölötti keserűségét olyan szövegekbe is belefoglalta, mint Vörösmarty Mihály Szózatának (végül töredékben maradt) inkább grotesz, mint humoros átirata 1880-ból: „Hasadnak rendületlenűl / Légy híve, ó magyar! / Bölcsődtül kezdve sírodig / Ezt ápold, ezt takard. (...) Ez a föld, melyen annyiszor / Apáid vére folyt, / Ez a föld másra sem való, / Csak hogy eltékozold.” Itt már nemcsak saját mandátumának, hanem általában a nemzeti költő mandátumának érvényvesztését fejezi ki.