- Arany János -
Értelmezések
Tengeri-hántás (1877)
Két elbeszélőt szerepeltet. Egyikük csak a keretnek tekinthető első és utolsó versszakban szólal meg. E keretben ábrázolt helyzetnek egyik szereplője az a személy, aki a közbülső tizenkét versszakban történetet mond el. A kereten belül a történet képezi az első szólamot, és az elbeszélő (a második elbeszélő) közbeiktatott kiszólása adja a másikat. Ez a közbeiktatott kiszólás a kereten kívüli helyzetre utal – a két történés tehát ezúttal mind térben, mind időben különbözik egymástól –, s mindig az utolsó előtti sorra korlátozódik, leszámítva a kereten belüli elbeszélést kezdő és záró szakaszt, ahol az utolsó sorra is átterjed. Mivel ez az ellenszólam mindig hézagot takar a történetben, Arany elbeszélésmódja a vágásként számon tartott fogás sajátos használataként jellemezhető. A kereten belüli történet folyamán az ellenszólam egyaránt olvasható a keretként szolgáló helyzet betű szerinti leírásának és a kereten belüli történet metaforikus értelmezésének: „Dalos Eszti – a mezőre kiment ő, / Aratókkal puha fűvön pihent ő; / De ha álom ért reájok, / Odahagyta kis tanyájok. / – Töri a vadkan az »irtást« – / Ne tegyétek, ti leányok!” Még az utolsó előtti versszak sem kivétel: a jelen betű szerinti leírása itt is a múlt metaforája.
Az ötvenes években írt balladák világos szerkezetükkel, erős retorizáltságukkal tűntek ki; az öreg Arany megtöri a vers egyértelmű, egyenes vonalú logikáját, kerüli a teljes szimmetriát. A Tengeri-hántás önként kínálkozó hídszerkezetét (ABA’) is ebben a szellemben módosítja. Az utolsó versszak nem a kezdet tükörképe; a kereten belüli kétszólamúság a zárlatban is érvényesül: a költő itt is metaforikus értelmezést állít a helyzet betű szerinti leírása mellé. Nem más ez, mint a kereten belüli rész logikájának a kifordítása, ott a jelen szolgált a múlt metaforájaként, itt a múlt sugallta végkövetkeztetés válik a jelen metaforájává.
Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet
Szöveggyűjtemény
Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv