- Ady Endre -
A Szeretném, ha szeretnének kötetnek talán legjelentősebb darabja az élet ellehetetlenülésének nagy verse, a halál-élményt megjelenítő művek sorába tartozó Kocsi-út az éjszakában (1909).
A nagy, bölcseleti érvényű tudatversek közé tartozik. A töredékesség vigasztalan éjszakája alapvető élménye a túlvilági és evilági értékek biztonságát nélkülöző XX. századnak. A személyiség csöndbe vesző jajkiáltása ez a vers; egyszerre mutatja egyéni sorsnak és egyetemes törvénynek a beteljesülés lehetetlenségét.
A címben is jelölt vershelyzet első pillantásra kötöttebbnek, valószerűbbnek látszik, mint a Temetés a tengeren breton tengerpartja. Valójában a szokatlanul csonka hold és a sivatag éj látványa is a költői én belső, képzeletbeli táját idézi meg. (A „félig mély csönd és félig lárma” logikai abszurditása is az én tökéletes disszonanciáját hangsúlyozza.) A megnyilatkozás rendkívül feszült, zaklatott lélekállapotban történik, s ez rávetül a megjelenített helyzetre. A korábbi verssel szemben itt nincs történés, kizárólag az én belső monológját halljuk. Minden jelképes értelmet kap - a hold töredékes fénye, a tájat beborító éj és a kocsiút is: mintha az életből vezetne kifelé.
Az első két szakaszt rövidebb, szentenciaszerűen ható sorok vezetik be és zárják le. Ismétlésük révén a középső sorok értelmezhetők következményként is, okként is. A szentenciózus állítások pedig fellebbezhetetlennek mutatják a látvány („Milyen csonka ma a Hold”), majd a látvánnyal metonimikusan társítható megállapítás („Minden Egész eltörött”) igazságát. Az első versszak is reflektív, de a második már oly mértékben az, hogy hiányzik az én grammatikai jelölése - csupán mint a reflexió (jelöletlen) alanya szerepel. A harmadik szakasz visszazökkent a (föltételezhető) kiinduló helyzetbe, de az én auditív tapasztalatait annyira bizonytalanként írja le - éles kontrasztban a korábbi állítások határozottságával -, hogy a „rossz szekér” jelentése is elveszíti konkrétságát, mélyebb értelemre tesz szert.
A lélekállapotot az általánosítás létállapottá emeli. „Minden szerelem darabokban”, „Minden Egész eltörött”. Mire való az élet, ha nincsen nagy és teljes szerelem, nagy és teljes igazság? - ezzel a felismeréssel végződik a költemény. Ady magányosságélménye nemcsak az igazi társ hiányát jelenti, hanem az emberhez méltó, tartalmas élet lehetetlenségét is.