- Ady Endre -
1907. december végén jelent meg, 1908-as évszámmal. Nemcsak jelentékeny mértékben bővíti az Új versek tematikáját, hanem továbbfejleszti az ott bevezetett verstípusokat is. Ady sok jeles kortársát e kötet jegyezte el végképp költészetével; Szerb Antal az Új versektől a Szeretném, ha szeretnénekig tartó periódusról mint a „vér és arany” korszakáról beszél.
A címadó vers a Mi urunk: a Pénz című ciklusban foglal helyet. Míg a pénz a nyugati irodalomban a realista regényben, mindenekelőtt Balzac műveiben vált először művészi témává, a magyar irodalomban Ady költészetében. A pénzt és a pénzvágyat, a kapitalista rendben élő ember legfőbb érzelmi mozgatóját és egyetlen biztos értékmérőjét éppolyan pontos pszichológiával jeleníti meg, mint a szerelmet: „Egy perc és megcsókol az Élet, / Testem vidám, lángoló katlan, / Égnek a nők, a házak, az utcák, / A szívek, álmok. Minden ég / És minden halhatatlan.” (Csak egy perc, 1907). Egyedülálló ciklus Ady életművében; a kapitalizmus legfontosabb szimbólumát a következő kötetekben fölváltja a kapitalizmus kritikája: a harc immár nem a pénzért, hanem a pénz ellenében.
Másik újdonsága a kötetnek a halál élményét középpontba állító ciklus (A Halál rokona címmel). Mintegy a létharc-versek alaphelyzetét fordítják visszájára: a megnyugvást hirdetik, a küzdelem teljes hiányát. „Szeretem a fáradt lemondást, / Könnyetlen sírást és a békét, / Bölcsek, poéták, betegek / Menedékét” - mondja a ciklus címét adó vers (A Halál rokona, 1907).
De nemcsak erről van szó, hanem többről, másról is. Az elmúlás (és a betegség) iránti érzékenység alapvető élménye, illetve témája a századvég irodalmának. Hozzátartozott a közönséges, gyakorlatias, egészséges, gyanútlan, öntelt és korlátolt nyárspolgári élettel szembeállított előkelő, kifinomult, beteges, érzékeny, önmarcangoló és megvilágosodott Művész eszményképéhez. Ady hipochonder természete is megtette a magáét: nem egy verseskönyvét állította össze abban a hitben, hogy ez lesz életében az utolsó. Költészetének jelentős része született a halál közelségének tudatában. (Földessy Gyula, aki számba vette Ady költészetének valamennyi motívumát, kimutatta, hogy az Élet/Halál kettőse, illetve szembesítése a leggyakoribb és a legváltozatosabb egész életművében.)
Néhány különösen sikerült költemény található közöttük, így a Párisban járt az Ősz, a Három őszi könnycsepp és a Sírni, sírni, sírni (mindhárom 1906-os). A ciklus kiemelt szerepét mutatja a Vér és arany kötet egészében, hogy a kötet élére került.
A második ciklus, A magyar Messiások A magyar Ugar folytatása, de jelentős hangsúlyváltással. Míg ott a civilizációtól való elmaradottság élménye dominált, itt a szembefordulás sziszifuszi feladata. Ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy Adynak a „darabontkormány” bukása után valósággal menekülnie kellett Párizsba, s számolnia kellett a nemzetárulás vádjával is: „Hitszegő vagyok Álmos fajából!” - írta metsző iróniával a Páris, az én Bakonyom című versében (1906).
A kötet Léda-ciklusa, A Léda arany-szobra folytatása és kiteljesedése a Léda asszony zsoltárainak. E versek gyakori gesztusa a hódolás, a könyörgés, a fenyegetés, az átkozódás és a megbánás - de az együttlét öröme hiányzik belőlük. Az idill vagy múltbeli emlékként jelenik meg (Egyedül a tengerrel, 1906), vagy jövőbeli lehetőségként (erre legtalálóbb példa későbbről: Így szaladsz karjaimba, 1909). A „megszépítő messzeség” kell ahhoz, hogy Lédát a Szajna-part sejtelmes, finom fényei közt idézze fel, önmaga jobbik részének társaként (A Szajna partján, 1906). Az együttlét azonban - mint azt az egyik vers (1906) címe is kimondja - „örök harc és nász”: két érzékeny, hiú, büszke ember meg-megújuló küzdelme egymással. A ciklus talán legismertebb verse a Lédával a bálban (1907).
A Léda-versek visszhangja alig volt kisebb, mint a magyar Ugart megjelenítő verseké. A közvélemény joggal látott nemcsak botrányt, hanem lázadást is szerelmükben: hiszen Léda zsidó volt, férjes asszony, s idősebb Adynál. Mégis - vagy talán épp a botrány miatt - ezekkel a versekkel barátkozott meg az olvasóközönség a leghamarabb.
38. „Tárgyban uralkodik Ady legmerészebb tematikus újítása - írja Szerb Antal -, a szerelem testi oldalának és általában a modern élet anyagi részének, a pénz-gondoknak, a prózának költészetté tétele - formában pedig az erős, rikító színek, a vér és arany.”
40. A Három őszi könnycsepp (1906) a népdalokra emlékeztető módon, a kapcsolatok és ellentétek finom fokozásával s egyúttal a népdalok egyszerűségével fejezi ki a tehetetlen vágyakozást.
41. A Sírni, sírni, sírni (1906) monoton főnévi igenév-halmozása (melynek fontos előzménye Kölcsey Ferenc Elfojtódás és Vajda János A vaáli erdőben című verse) és nem kevésbé monoton tiszta rímelése egy ősi siratóének fájdalmával képes érzékeltetni a halál okozta megrendülést: másokat temetve magunkat temetjük.