- Ady Endre -
Ady első két verseskötete még nem lép túl a századforduló átlagköltészetének dekadens, szenvelgő érzésvilágán. A Versek című kötet (1899) Petőfi, Vajda, Ábrányi Emil, sőt Szabolcska Mihály utánérzésekkel van tele. A Még egyszer (1903) már a nagyváradi tájékozódás eredményeként Reviczky Gyula sejtelmes, elégikus, a költői ént előtérbe állító lírájának és a Heltai Jenő-Makai Emil-féle könnyed, poénra törő, erotikus sanzonköltészetnek hatását mutatja (jóllehet Ady verseiből éppen a könnyedség hiányzik).
Költői forradalmának jellegzetes stílusbeli eszközeit - különös módon - elsőként publicisztikájában teremti meg. A „feszültség publicisztikája” ez, mint egyik méltatója, Pór Péter mondja. Cikkei nemcsak fontos felismerésekről szólnak, hanem témájuknál nagyobb, már nem is a tárgynak szóló feszültséget árasztanak. A végletekig élezett, sokszor nagybetűs ellentétek, kihagyásos mondatok és felkiáltások, a szeszélyes ritmusú pátosz - az írások hangsúlyozott politikai tartalma ellenére - a megnyilatkozó személyiség jelenlétére irányítják az olvasó figyelmét. Offenbach és Nietzsche példája, a századvég személyiség-kultusza inkább csak megerősítették Ady egyéniség-hitét, elhivatottság-tudatát. A családi hagyomány mellett elsősorban a komolyan vett újságírói feladat, a politikai élet befolyásolásának lehetősége és joga növelte meg öntudatát. S az a tapasztalat, hogy ő gyorsan és biztonsággal képes felismerni azt, amit a politikusok nem: a kor forrongó erőit.
Már a Nagyváradon írt versei között is akad egy-kettő, amely a későbbi költőt előlegezi. A Fantom (1900) jóval a Léda-szerelem előtt utasítja el indulatos, kihívó gesztussal az általánosan elfogadott értékrendet. Egyenetlen vers. A Reviczkytől örökölt perdita-téma utóbb elkoptatottá vált, a sanzonszövegbe illő érzelmes sorok és a didaktikus-érzelgős zárlat sem teszik éppen hibátlanná. De már itt érvényesül Ady ellentétező és halmozó-fokozó művészete, s az a képessége, hogy tetőponton indítsa a verset. El lehet képzelni, hogyan fogadhatták a kezdő sorokat azok, akik Petőfi házasság-idilljét, Arany János szemérmes sejtetését hitték kötelező normának.
