|
|
|
|
|
|
A ezredfordulón az egyetemes világirodalom, s
benne a magyar, rákerül a hálózatra. 1994-ben indul meg az első magyar,
sugárlemezes szemle, az abCD. Az
1995-ben megjelenő, iNteRNeTTo c.
virtuális folyóiratot eleve kizárólag a hálózaton terjesztik. Ugyanekkor
nyitja meg látszólagos kapuit az első olyan hazai közkönyvtár, amelyet csak
vezetéken lehet elérni. Nincs többé hagyományos, nem-számítógépes költészet. S lecsökken a különbség a könyvkiadó-hivatal és a könyvtár között. Egyre kevésbé sikerül érvényt szerezni a szerzői jognak, mely lassan elavul. A hálózatba kapcsolt számítógép átveszi a hírlap, a távíró, a távbeszélő és a televízió feladatkörét. Mennél könnyebben férünk hozzá a fölhalmozott euro-amerikai tudáskincshez, annál inkább viszonylagossá válik művelődésünk nemzeti jellege. Átalakulnak az új nemzedék olvasási szokásai. Kezd különleges esetté válni az irodalom: amikor egy-egy szövegállományhoz nem tartoznak kép-, mozgókép- és hangállományok is. Csökken a szöveg méltósága: a felhasználó – ő lépett az olvasó helyébe – jogot formál arra, hogy tevékenyen beavatkozzék abba, ami a képernyőn elébe kerül, s ami egyébként is megbízhatatlan, kétes hitelű: a virtuális könyvtárak többsége rendetlen könyvraktárakra emlékeztet. Az adattovábbító csatorna sávszélességének növekedésével föltehetőleg egyre több felhasználó számára fog kábító hipertelevízióvá válni a hálózat, miközben a földgolyón tovább növekszik azok számaránya, akik sosem telefonálnak, és nincs villanyuk. |
|
|
|
|
|
