Az eszményítő Balassi-kiadások ellen

 

Ez az írás az előzőhöz tartozik: annak második, Balassiról szóló részét folytatja. Az kérdéssel zárult, ez – néhány évvel később – megpróbálkozik a válasszal. Önmagában, a saját jogán nem került volna be a kötetbe, mivel hagyományos filológiai kérdést tárgyal. De nemcsak az a körülmény kapcsolja az informatikai irodalomtudományhoz, hogy szorosan az előző íráshoz tartozik, hanem az is, hogy utóbb e tanulmány alapján tettük közzé Balassi verseit hálózati szövegkritikai kiadásban.

(A helyreállított szövegű, sorrendű és – ha a föltevés megáll – helyreállított című verskötethez háromféle jegyzet csatlakozik: szövegváltozatok, szövegkritikai megjegyzések, valamint tárgyi magyarázatok. A szövegváltozatokból hiperhivatkozások vezetnek tovább az illető forrás betűhű átírásához, onnan pedig nagy felbontású fényképhasonmásához. A szövegkritikai jegyzetekből eljutunk a költemények idegen nyelvű irodalmi mintáihoz, aztán azok Balassi által forgatott kiadásainak fényképhasonmásaihoz, valamint magyar nyelvű, pontos, prózai fordításaihoz. Ha az olvasónak úgy tartja kedve, akár egy vers összes változatát kirakhatja maga elé képzetes íróasztalára – mondjuk, egy nagyméretű képernyőre –, például fényképhasonmások alakjában. Tudomásom szerint ez az első hálózati szövegkritikai kiadás.)[1]

 

*

Új elképzelést adok elő a Balassi-versek szövegtörténetéről. Három ok késztet erre.

(1) A szakirodalom évek óta rendellenességeket jelez az általánosan elfogadott elméletben.

(2) Az új elképzelés feleletet ad ezekre a rendellenességekre, és

(3)  nem várt további fölismeréseket is eredményez.[2]

*

Az MTA Irodalomtudományi Intézetében 1991. decemberében előadást tartottam A 3*33-as feltevés cáfolata címmel. Azt az akkor már általánosan elfogadott, rég középiskolai tananyaggá vált elméletet támadtam, amelyet Gerézdi Rabán ötlete[3] nyomán elsősorban épp én dolgoztam volt ki, és amely egy 1589-es, szövegtorzító ősmásoló jól bizonyítható föltevésén alapult. Azonban – és ez volt előadásom fő mondanivalója – a szövegtorzító ősmásoló föltevése hamis. Ezért vissza kell térni Klaniczay Hozzászólás...-ának[4] álláspontjához, ő ugyanis egy esetleges ősmásolatban nem számolt lényeges szövegtorzítással.

Azóta itt van előttünk az elmélet, romokban. Hiszen ha nincs szövegtorzító ősmásoló, nincs 3*33 sem. Márpedig sem 1991-es előadásomra, sem az 1994-es cikkre[5] nem kaptam válaszul erélyes tiltakozást. Akkor pedig csak egyet tehetünk. Tovább kell folytatnunk Klaniczay útját, akkor is, ha ezzel tovább kell rombolnunk az elfogadott elméletet. Le kell vonnunk minden következtetést abból, hogy nem létezett szövegtorzító ősmásoló, még akkor is, ha ezzel búcsút kell vennünk attól, amit huszonegy évvel ezelőtt így neveztem: eszményi Balassi-kiadás.[6] A platonikus kiadásterv megdőlt. Ami a helyére került, az nagyon is valóságos. Nagyon is közel jár ahhoz a Balassa-kódexhez, amelyet az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek. Folytassuk az utat, és a jutalom nem marad el.

Legfőbb jutalmunk nyilvánvaló. Ha alapjában véve megbízható a forrásunk, akkor az, amit a kezünkben tartunk, a Balassa-kódex – pontosabban annak első 138 lapja, vagyis a teljes Balassi- rész – meglehetősen hiteles másolata a költő Maga kezével írt könyvének. Szinte úgy jó, ahogy van.

 

 

 

 



[1] A kézirat nyomdába adásakor: https://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/bbom/

[2] Köszönetet mondok tanszéki kollégáimnak, Bóta Lászlónak, Orlovszky Gézának, Szentmártoni Szabó Gézának, főképp pedig Tóth Tündének a Balassi-textológiáról folytatott gyümölcsöző beszélgetésekért.

[3]Vagy másszóval az ún. Gerézdi–Klaniczay-sejtés nyomán. Ahogy a „lírai önéletrajz” fogalma és kifejezése Klaniczay Tibortól származik, úgy a 3*33+1 Gerézdi elképzelése volt. (Klaniczay Tibor és mások szóbeli közlése.)

[4]KLANICZAY Tibor, Hozzászólás Balassi és Rimay verseinek kritikai kiadásához, in A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, XI (1957), 265–338.

[5]Szöveg, in 2000, VI (1994), november, 42–53.

[6]Az eszményi Balassi-kiadás koncepciója, in ItK, LXXX (1976), 613–631.