- Ady Endre -
Ady kivételes politikai érzékét bizonyítja, hogy a nemzeti vakság, a birodalmi szédelgés korában összefogást hirdetett az elnyomott nemzetiségekkel: „Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, / Mi, elnyomottak, összetörtek, / Magyarok és nem-magyarok?”A Magyar jakobinus dala - mint azt a címben szereplő, a nagy francia forradalom óta a radikális és következetes baloldali politikát jelölő jakobinus nézőpont is jelzi - egyszerre sorolható a magyarság-versek és a forradalmi költemények közé: a hivatalos magyar nemzetiség-politika gyökeres megváltoztatása nem volt elképzelhető egy forradalommal felérő fordulat nélkül.
Ugyanakkor a cél éppen a magyarság nemzeti megújulása, társadalmi-kulturális fölemelése. Ezt remélte Ady elérni a forradalommal; mint Az új Kísértet című versében (1910) írta (a cím a Kommunista kiáltvány híressé vált első mondatát idézi): „Ezt az egyetlen Kisértetet / Nem tudom könnyen elhessenteni: / Magyar vagyok s keserű sorssal, / De édes daccal harsogom, hogy / Ez: van s nincs itt más semmi.”
Adynak nemcsak az országot vezető rétegektől kellett elvitatnia a nemzeti ügy képviseletét, hanem meg kellett küzdenie azzal a munkásmozgalomban széles körben elterjedt szemlélettel is, amely a nemzet érdekeit lebecsülte: „Miközben lerombolta a kiskirályok, a szolgabírák és az uzsorások hazának csúfolt érdekszövetkezetét - írta róla Jászi -, nagyszerűen káprázatos látomásokkal újraalkotta a munkások, a parasztok, a dolgos emberek hazáját. Ha a magyar forradalom ma nem toporzékol tehetetlen dühvel a kizsákmányoló haza ellen, ha kezdjük érezni e földnek melegét és a benne szunnyadó csírák vigasztalásos fakadását, ha nem a haza ellen, hanem a haza megváltásáért küzd a kitagadottak serege: azt elsősorban ennek a kevély magyar nemzetrombolónak köszönjük.”