- Ady Endre -

Értelmezések

Ady Endre verskötetei és versciklusai (1906-1918)
Góg és Magóg fia vagyok én... (1905)

Héja-nász az avaron (1905)

Csupa disszonancia ez a költemény. A szerelmesek jelképe: a ragadozó héjapár. Útjuk a Nyárból az Őszbe tart: az életből a halálba. A mozgás egyre gyorsabb, egyre féktelenebb tempójú (útra kelünk - megyünk - szállunk - űzve szállunk), míg sor kerül az utolsó nászra: az egymás húsába beletépő, halálos ölelésre. Sorsuk elrendelésszerű, a természet rendjét követi. Kegyetlen törvény ez: már másoké a Nyár, „Csattognak az új héjaszárnyak”. A szerelem csak előzménye a halálnak. Nem keveset köszönhet a századforduló Wagner-divatjának: itt is, mint a Trisztán és Izolda legendájában, a szerelem a halálban teljesedik ki. A végzet nemcsak a szerelmesek egymásra találását írja elő, hanem elválásukat is - s csak a pusztulásban hagyja jóvá frigyüket.

Temetés a tengeren (1906)
Párisban járt az Ősz (1906)
A magyar Messiások (1907)
Lédával a bálban (1907)
A Sion-hegy alatt (1908)
Magyar jakobinus dala (1908)
A föl-földobott kő (1909)
A muszáj Herkules (1908)
Hunn, új legenda (1913)
Az eltévedt lovas (1914)

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv