- József Attila -
Az idősíkok más-más minőséget képviselnek: a jövő létvonatkozású, a múlt erkölcsi, míg az összegező jelen létvonatkozású is (száraz ágak... zörögnek), erkölcsi is (megbánás fog át). Az alapvető probléma itt is a személyiség megvalósításának elmulasztása, amiért valamiképpen ő maga is felelős, jóllehet a felsorolt bűnök súlytalanok vagy magyarázhatók. Az egyetlen hely, ahol a hang durva (kiröhögtem az oktatómat), kellőképpen motivált ahhoz (árva lettem, mostoha), hogy elfogadtassa magát (mint a Tiszta szívvel esetében a harmadnapja nem eszek). Az anyai szó és az oktató elutasítása, az alapvető emberi kötődések hiánya eleve csökkenti az utolsó versszak szabadság-képzetének értékét. Így is e két sor - Ifjuságom, e zöld vadont / szabadnak hittem és öröknek - a vers legszebb, nosztalgikusan megidézett képe, amelynek utólagos illúzióvá nyilvánítása akár a lírai én büntetésének is felfogható.