- Ady Endre -
Értelmezések
A magyar Messiások (1907)
A második ciklus címadó verse már címében jelzi, hogy a megváltók sorsa magyar földön más, mint a világ többi részén. A többszörös ismétlés monotóniát, változatlanságot sugall: minden áldozat hiábavaló. Egyetlen sóhajnak hat a vers. Az alany többes számú ugyan, de a szöveg nem hagy kétséget afelől, hogy a messiás-sors magát a költőt is sújtja. Ady Ének a porban című versében (1905) még ki volt emelve az egyéni sors, amely mintegy besorolódik a közös fátum alá: „Nagy rokkanásom kinek se fájjon, / Nem első hullás ezen a tájon: / Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, / Lalla, lalla, / Rokkanva ér el az éjszakáig.” Itt azonban a közös sorsot hangsúlyozza, az általánosítás gesztusa a meghatározó. Mindkét versben átfogó szerepről van szó: a mozdulatlan magyar világ mozdulni akaró, nagyálmú hőséről, akinek küzdelme eleve bukásra van ítélve. De A magyar Messiásokban mögötte, mellette ott feszítenek a társak és elődök - s ez még nyomatékosabbá teszi szerepe reménytelenségét.
S ha már az áldozat elkerülhetetlen, akkor legyen rendkívüli: „Ezerszer Messiások / A magyar Messiások.” Az Ady-versek lírai hőse igazában sohasem szenved teljes kudarcot, ha más nem, a tét nagysága vagy a kifejezés bátorsága túlemeli a tragikus helyzeten. Tragikum és fenség találkozik itt, s a kifejezés erejének nem annyira örömét, mint inkább teremtő hatalmát és öntudatát hangsúlyozza a költő. „Míg nem jöttem, koldusok voltak, / Még sírni sem sírhattak szépen. / Én siratom magam s a népem”: e sorok érzékletesen foglalják össze a lírai hős alapvető attitűdjét (Beszélgetés egy szekfűvel, 1907).
Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet
Szöveggyűjtemény
Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv