Az üstökösszerű indulást szükségszerűen követte az átmeneti megfáradás. A korai versek között még sok a didaktikus epigramma és a tisztán epikus költemény. A későbbiekben nemcsak az elbeszélő költeményt, hanem az epigrammát is közel vitte a lírához. A helyzetdal és az életkép személyesebbé válik, s a retorikus szerkesztést (az ismétlést, a csattanót és a fokozást) egyre inkább metaforikus váltja fel. A Szerelem gyöngyei ciklus (1845) még életművének legerősebben retorizált rétegéhez tartozik. A kép és a leírás az allegória vagy az illusztráció szerepét tölti be, a metaforát fogalmi magyarázat követi vagy előzi meg. Ehhez az alapvetően klasszicista szemlélethez képest először az 1846 áprilisában megjelentetett Felhők című ciklusban sikerült továbblépnie.
A Felhők ciklust úgy tartjuk számon, mint Petőfi válságkorszakának legjellemzőbb és legjelentősebb teljesítményét. E válságot nem lehet csupán az életrajzi körülményekből származtatni. Egyrészt a támadások és intrikák megszaporodása korábbi időpontra tehető, a Felhők keletkezésekor Petőfi már túl volt életének ezen a válságos szakaszán. Másrészt legalább akkora szerepe volt a ciklus megírásában a költő művészi elégedetlenségének, új utakat kereső szándékának és a történelmi tanulmányai nyomán fölmerülő kételyeinek, mint a szerelmi és egyéb kudarcainak.