A válságkorszak lezárultával lázas tevékenységvágy fogja el (ennek első híradásai: Sors, nyiss nekem tért..., Dalaim, mindkettő 1846. április, Levél Várady Antalhoz, 1846. május). A Várady Antalhoz írt episztoláját Dömsödön írta, ahová eleve azzal a szándékkal vonult le, hogy Pesttől távol, falusi elvonultságban tisztázza a „hogyan tovább”-ot. Töprengései eredményeit tartalmazza az episztola: önmaga és barátai elé azt tűzi ki célul, hogy fölkészüljenek a közelgő „dicső napok”-ra, „Midőn a népek mind fölemelik / A föld porába gázolt fejöket”. Ez új, elveikben szilárd, meg nem alkuvó magatartást igényel részükről (Ha férfi vagy, légy férfi..., 1847), a magyarság elmaradottságának kíméletlen ostorozását (Pató Pál úr, Okatootáia, mindkettő 1847) és a magyarság hajdani nagyságának helyreállítását (Magyar vagyok, 1847).
Petőfi költészeti forradalma ebben az időszakban tágul politikai forradalmisággá: a népélet jellegzetes helyzetei, alakjai és tájai felmutatása mellett most már a nép politikai felemelkedésének is dalnoka kíván lenni (A nép, 1846. június–augusztus, A XIX. század költői, 1847. január, A nép nevében, 1847. március). A forradalmi távlat új jelentést ad a népiességnek, s Petőfi igen pontosan fogalmazza meg az új költői programot (a Toldin föllelkesülve) Arany Jánoshoz írt levelében: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!”
E pályaszakasz két legjelentősebb vonulatát a forradalmi jövendölés-versek (pl. Egy gondolat bánt engemet..., 1846, vagy A XIX. század költői, 1847) és a feleségéhez írt Júlia-versek (pl. Szeptember végén, 1847) adják.
