- Arany János -
Tehát a könnyen hevülő, de állhatatlan cigányhadat a magyar jellem karikatúrájaként fogta fel Arany: „Rajongva tűnt elém a sátrak népe: (...) / Dicsőséget szomjaznak minden áron, / De, ha nem kell vér, olcsón is veszik; / Ritka dolog, hogy egyetértsen három; / A holnapot ma bízvást megeszik”. A komikus eposz valamennyi kellékét (segélykérés, seregszemle, haditanács, párbajok, csodás alvilágjárás stb.) fölvonultató műben Csóri vajda cigány logikával gondolkodik és álmodozik: „Eljárta eszével Nagy-Cigányországot: / Hogy s mikép vesz ő majd új veres nadrágot, / Amely senkinek még soha testén nem volt – / Ánglia-posztóján bársonybul lesz a folt.” Ám az allegorizáló szándék következtében a cigánysághoz hagyományosan rendelt negatívumok köre módosul, pl. nem mutatkozik gyávának: a cigányok a várban maradnak, miközben a várat védő magyar sereg az éj leple alatt elszökik. (Igaz, nincsenek tisztában az erőviszonyokkal, tényleges küzdelemre pedig nem kerül sor.) Ugyanakkor az általában egy húron pendülőnek ábrázolt cigánycsapat itt (főként amikor a koncról van szó) igencsak széthúzónak bizonyul.
Az ellenfél, a német tudálékossággal háborúzó ostromló sereg is megkapja a magáét. Voltaképpen mindkét tábor káprázatok után fut, s kiereszti markából a valóságot: a cigányok délibábért vagy a pillanat öröméért dobják oda, a királyi had pedig az elvont elméleti tudás oltárán áldozza fel. A kortársak még könnyen érthették az allegorikus célzásokat: a semmivé vált kincs a Kossuth-bankó; a győzni nem képes, így dühödten bosszút álló Puk vezér: Haynau; Csóri vajda pedig – „a nagy álmodó, / Ki maga alszik egy nemzet nevébe, / Álmában újabb, szebb hont alkotó” – maga Kossuth.