- Arany János -

Értelmezések

Az elveszett alkotmány (1845)
Toldi (1846)
Toldi estéje (1848)
A nagyidai cigányok (1851)
Családi kör (1851)
Kertben (1851)
Visszatekintés (1852)
A lejtőn (1857)
A walesi bárdok (1856)
V. László (1853)
Szondi két apródja (1856)
Ágnes asszony (1853)
Az örök zsidó (1860)
Buda halála (1863)
Epilogus (1877)
Naturam furcâ expellas (1877)
Tamburás öreg úr (1877)

Mindvégig (1877)

„Az Őszikéknek talán a legjelentősebb lírai szövege, amelynek számvetését a halál közelléte inspirálja. A beszélő önmegszólításhoz folyamodik: személyisége válságba jutott, s ezt saját énjének megkettőzésével fejezi ki. A megszólított a nemzeti közösség nevében megnyilatkozó költő feladatkörét vállalta magára, a megszólító kérdésessé teszi, hogy e megbízatás összhangban állt-e a költő egyéni szándékaival. A vers nem ad választ a föltett kérdésre, a feszültség végig fönnáll a szerep és az egyén között: a beszélő távlatból szemléli önmagát. A Mindvégig költészetünk összetett hatású remekművei közé tartozik.&148;

Első soraiban Arany művészetének már ismert nagy erényét figyelhetjük meg. Aligha van még egy költőnk, akinek annyira kitűnő érzéke lenne a hangütéshez, mint neki. A szórenden kívül még ismétlés is kiemeli a vers kulcsszavát, a költészet hagyományos jelképét. Sőt, Arany a nyomatéknak még egy harmadik módjához is folyamodik: a kulcsszó első hangját is többször megismétli az első szakaszban, összesen kilencszer. Miféle jellemzését ad a vers a költészetről? Önértelmező vers, szerzőjének önszemlélő hajlamát tanúsítja. A II–IV. szakasz Arany lírájának szokatlan jellegére irányítja a figyelmet. A hagyományosan lírai témák, mint „szerelem s bor”, hiányoznak belőle. Kései költészet az övé – amit nem úgy kell érteni, hogy öregkori, hanem úgy, hogy nem élményköltészet. A kifejezett élmény nem egyidejű a megírással, a költő utólagos mérlegelést iktat érzelmei és a vers címzettje közé. Ez teszi érthetővé, hogy Arany kedveli az önmegszólítást: a Mindvégig belső párbeszéd egyik fele.

Az önellenőrzés iróniával jár. A költemény lírai énje „vidorabb” hangvételre szólítja fel önmagát. A keserű öngúny az utolsó előtti versszakban már-már groteszk, csúfondáros jelleget ölt: „Tárgy künn, s tenmagadban – / És érzelem, az van”. Arany János, ki még önmagát megtagadva is vállalt olyan költői feladatokat, amelyeket a kor s főként a nemzet sorsa rótt rá, az öntörvényű líra egyik legteljesebb megvalósítója irodalmunkban. Nemcsak a nagykőrösi évek művei igazolják ezt, hanem az Őszikék legszebb darabjai is. Olyan költő írta ezeket, ki nem élet-, hanem lélektani értelemben vált aggastyánná, részben annak következtében, hogy a kiegyezés utáni Magyarországon végképp meghiúsultak egykori reményei, a polgárosodás következetlenül hajtatott végre, s nem érvényesült a szellemi értékek tisztelete. A Mindvégig záró kérdésében és önfelszólításában a nagy művész saját belső függetlenségét szegezte szembe az idegen korral.

Vörös Rébék (1877)
Tengeri-hántás (1877)
Toldi szerelme (1879)

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv