- Arany János -
Igaz, A nagyidai cigányokat a kritika teljes értetlenséggel fogadta, de Vörösmarty szerette; Kemény Zsigmondnak, Csengery Antalnak és Eötvös Józsefnek, a még csak formálódó „irodalmi Deák-párt” reprezentatív tagjainak figyelmét pedig e mű irányította igazán Aranyra, akivel ekkor kezdenek úgy számolni, mint a példáképpé emelhető nemzeti költővel. Később, 1860-ban ők teremtik meg az egzisztenciális föltételeit annak, hogy Arany Pestre költözhessen és kulcsszerepet tölthessen be az irodalmi életben. Klasszikus költőink közül egyike a nagyon keveseknek, aki még életében megérte, hogy műveiből jónéhány iskolai olvasmány lett, ő maga pedig hivatalosan ajánlott íróeszmény.
Mindez nem jelenti azt, hogy Arany népszerűsége vetekedett volna Petőfiével vagy Jókaiéval. Sőt az ötvenes években ál-Petőfik bukkantak fel az országban, s aprópénzre váltották a halott költő nimbuszát. Arany nagykőrősi lírája (vagy ahogy maga nevezte: a „babyloni vizek elégiája”) valóban új utat próbált kijelölni később kritikusként is megfogalmazta a Petőfitől való eltávolodás szükségességét , ám ezt nemcsak a szélesebb közönség, de a hozzá közelálló műértő kortársak sem fogták fel igazán.
A kiegyezés időpontjában az irodalmi értelmiség elitje (az egyetlen Jókait nem számítva) Deák Ferenc oldalán állt, és a politikai rendezéstől a magyar polgárosulás szerves fejlődését várta. Nemcsak Kemény Zsigmond és Gyulai Pál nemzedéke, de a pályakezdő fiatalok legjobbjai is, mint Arany László vagy Asbóth János, sokat vártak és nagyot csalódtak a kiegyezést követő évtizedben. Az idő kikezdte a konzervatívvá kövesedő népnemzeti hagyományokat is. Az Őszikéket író Arany meg tudott még egyszer újulni, de az irányzat mely őt írta fel zászlójára nem. Gyulai Pál a nagy befolyással rendelkező Budapesti Szemle szerkesztőjeként, egyetemi tanárként és az irodalmi élet egyik irányítójaként megátalkodott konoksággal őrködött a Petőfi- és Arany-nemzedék örökségén, s szegült szembe minden újdonsággal.
58. Pl. Toldy Ferenc a Toldi középső részét várta volna Aranytól, nem egy olyan művet, amely szerinte még csak nem is fonákja a hőskölteménynek, „szomorú aberratiója egy ritka szép léleknek”.
59. A Toldit először 1856-ban tanították a késmárki líceum ötödik és hatodik osztályában, 1879 óta mindenütt kötelező tananyag lett.
60. Lisznyai Kálmán Palóc dalok című verseskötete (1851) rövid időn belül két kiadást ért meg, hatezer példányban kelt el s valóságos iskola támadt körülötte.
61. Panamák és botrányok váltották egymást, a krónikussá vált politikai válság csupán azon az áron szűnt meg, hogy a Tisza Kálmán által képviselt középnemes osztály került hatalomra, amely a polgárosodás ütemét a maga dzsentri igényeihez igazította. A szélesebb olvasóközönség hazafias érzelmeit tökéletesen kielégítette a Jókai-regények nemzeti mitológiája, s így elesett az a motiváció, ami korábban a magaskultúrához kötötte. Benczúr Gyula dekoratív történelmi tablói iránt lelkesedett, Szinyei Merse Pál Majálisát észre se vette; a magyarosnak vélt verbunkos műzene kellett neki, nem Liszt Ferenc és végképp nem Wagner zenéje.
Nemcsak az agg Arany János és az öregségére jelentős költővé érett Vajda János érezte idegenül magát ebben a világban, hanem a hetvenes-nyolcvanas évek olyan ifjú lírikus tehetsége is, mint Reviczky Gyula. S nemcsak Arany János hallgatott el idő előtt (a Buda halála után), hanem a fiatalabb nemzedék számos tagja is korán félbehagyta szépíró tevékenységét.
62. Gyulai megakadályozta Ibsen műveinek kiadását és tönkretette Vajda Jánost. Az ő félrevezető információinak köszönhető, hogy Arany úgy hitte: Reviczky és nemzedéke elveti az általa képviselt értékeket - ennek tudatában írta és jelentette meg a Reviczkyvel vitázó Kozmopolita költészet című versét. (Valójában Reviczky sokkal értőbb olvasója Arany lírájának, mint Gyulai.)
87.aberratiója: beteges torzulása.