- Ady Endre -
Szabad volt minden lobogónak
S a mentő csónak
Tengeremen mindig meglelte partját.
Gaz fátumok másként akarják.
De két hajó szeli még küzdve,
Lesve és űzve
Egymást tépett lobogókkal: a fáradt
Félelem s a hetyke Utálat.
De mit utáljak, mitől féljek
És miért éljek?
Elsülyesztem még ezt a két hajómat,
Lelkem adom a Titkolónak.
A Titkoló, a Sors, az Isten,
Ez a sok Nincsen
Ne bántsanak: meghalt ez a hű tenger
S ásít sós, hideg, unott szemmel.