Sárdi Margit:
Első nőköltőink

A középkorban, amíg a művészet elsősorban tanult mesterség és Isten szolgálata volt, a nők és férfiak alkotó szerepe között nem volt lényegi különbség. A középkori Magyarország szellemi műhelyeiben, a kolostorokban számos apáca másolt, fordított, állított össze írásműveket; szerkesztése, helyesírása tudatosságával kiemelkedik közülük Ráskai Lea, Nyulak szigeti domonkos apáca, öt kódex másolója. A reneszánsztól kezdve azonban, amikor az alkotás egy személyiség önkifejezése lett, a művészetekben a nemek szerepe elkülönült, s a nő inkább létrehívója, címzettje, támogatója a művészeteknek, mintsem alkotója. A hagyomány megtöréséhez, az alkotás s a női szerep együttes vállalásához a nőírónak nemcsak tehetségre, de öntudatra és bátorságra is szüksége volt.

A protestantizmus a hívőtől -- a bibliaolvasás mellett -- megkövetelte hitének egyéni megélését, az Istennel való személyes számvetést is, így alapot teremtett arra, hogy a nők -- a férfiakhoz hasonlóan -- imák, könyörgések, dicséretek szerzőiként lépjenek fől. A 16. században az írni--olvasni tudás még nem volt általánosan elterjedt jelenség, így mind az irodalmi hagyomány, mind a közönség igénye arra késztette a versszerzőket, közkincsnek szánt költeményeiket énekvers formájában írják meg. Első ismert nőkőltőink, Dóczy Ilona, Ládonyi Sára, Massay Ágnes műveit a Bornemisza--énekeskőnyv Énekek három rendbe, Detrekő, 1582), majd nyomában a Bártfai énekeskönyv Az keresztyény gyülekezetben való isteni dicséretek, [Bártfa], 1593) tette közzé.

Dóczy Ilona (valószínűleg a Temesvárnál 1552-ben hősi halált halt Batthyány Farkas felesége) 1567-ben, őpinkösdnek elmúltában ő írta a Dicsérlek tégedet, én édes Istenem, nagy kegyelmességed értő kezdetű, kőnyőrgő és hálaadó énekét. Ládonyi [Ladoni?] Sára (valószínűleg a kőltő Wathay Ferenc feleségének, Ládonyi Annának rokona) éneke írásakor már két férjet temetett el, Essegváry Imrét és Bocskay Ferencet. A Láss hozzám, Úristen, kegyelmes szemeiddelő kezdetű kőnyőrgésben személyes sérelmeit -- árvaságát, a rosszakarók szidalmait -- is elpanaszolja. Massay Ágnes (valószínűleg Pázmány Péter édesanyjának, Massay Margitnak rokona) Hálaadás tiszta életért címmel írt éneket (Mostan vöttem, Uram, én ezt eszembe...), amelyben hálálkodik Istennek, hogy megmentette ellenségeitől, s megóvta attól a bűntől őt, hogy ellenségeire átkot kérjen.

Telegdy Kata (1550u.--1599u.)

Egészen más forrásból fakadt Telegdy Kata egyetlen, másolatban ránkmaradt verses levele. A kőltőnő (a levélíró Telegdy Pál húga, és sógornője révén Balassi Bálint Júliájának, Losonczy Annának rokona) művelt, őntudatos reneszánsz asszony volt; férje, Szokoly Miklós Balassi műveinek értő olvasója. Kisvárdai udvarukban vendégül látták a szabadgondolkodó Christian Franckent. A kőltői levél szellemes--csípős válasz egy máig sem azonosított rokonának, ángyának levelére, amelyben az eldicsekedett az általa létrehozott, Pallasnak--Minervának szentelt irodalmi ligettel. A kőltő(nő)i vitában Telegdy Kata ironikus felhangokat ad a stilizált pásztorregény-világképnek. A prózai és verses részeket váltogató levélben ügyesen használja az évődés, a kritika, az öntudat és önirónia hangnemeit. Nagyfokú poétikai tudatosságra vallanak a vers--próza átmenetek, a szöveg tartalmával egybevágó, modern versritmus, amelynek alapja a szóbeliségben hagyományozott szövegvers. A kőltőnő tehát Balassihoz hasonlóan eljutott a dallamtól független szövegvershez, csak más úton, egy archaikus hagyományt emelve be az irodalomba. Világképe, műfaja, poétikai fölfogása alapján Telegdy Kata Balassi holdudvarához, tágabb köréhez tartozhatott; művét, amely a hivatalos irodalmi élettől elszigetelt, de messze nem provinciális, távoli rokonság fűzi össze Louise Labé kőltői leveleivel.

DÓCZY ILONA

Kiléte nem teljesen tisztázott; valószínűleg azonos azzal a nagylúcsei Dóczy Ilonával, aki a Temesvárnál hősi halált halt Batthyány Farkas (+1552) felesége volt. Nevét a Bornemisza--énekeskőnyvben (Énekek három rendbe.} Detrekő, 1582.), majd nyomában a Bártfai énekeskőnyvben (Az keresztyény gyülekezetben való isteni dicséretek [Bártfa], 1593.) közzétett könyörgő és hálaadó ének őrizte meg. Az éneket 1567-ben, őpinkösdnek elmúltában szerezte.

RMKT 16, 8. 1930.

LÁDONYI SÁRA

A nemesládonyi köznemes Ládonyi családból származott. Valószínűleg rokona volt a kőltő Wathay Ferenc feleségének, Ládonyi Annának. Első férje csehkúti Essegváry Imre, második férje kuzmicsi Bocskay Ferenc. Kétszeres özvegységében írt könyörgését a Bornemisza--énekeskőnyv (Énekek három rendbe, Detrekő, 1582.) és az ennek nyomán kiadott Bártfai énekeskőnyv (Az keresztyény gyülekezetben való isteni dicséretek, [Bártfa], 1593.) őrizte meg.

Kiad.: Balassi Bálint és a 16. század kőltői, kiad.
VARJAS Béla, II, Bp., 1979.

BALASSI Bálint Összes művei}, kiad. ECKHARDT
Sándor, I, Bp., 1951.

MASSAY ÁGNES

Valószínűleg rokona volt Pázmány Péter édesanyjának, Massay Margitnak. Ránkmaradt éneke a Bornemisza--énekeskőnyvben Énekek három rendbe, Detrekő, 1582.), majd nyomában a Bártfai énekeskőnyvben Az keresztyény gyülekezetben való isteni dicséretek, [Bártfa], 1593.) jelent meg.

Balassi Bálint és a 16. század kőltői}, kiad.
VARJAS Béla, II, Bp., 1979.

TELEGDY KATA

1550 után született. A levélíró T. Pál húga; sógornője révén Balassi Bálint Júliájának, Losonczy Annának rokona volt. Művelt, őntudatos reneszánsz asszony. Férje, Szokoly Miklós szintén művelt főnemes, Balassi Bálint értő olvasója. Kisvárdai udvarukban vendégül látták a szabadgondolkodó Christian Franckent. Egyetlen, másolatban ránkmaradt műve egy eredeti poétikájú kőltői levél, szellemes--csípős válasz egy (máig sem azonosított) rokonának, ángyának levelére, amelyben az eldicsekedett az általa létrehozott, Pallasnak--Minervának szentelt őirodalmi ligettelő. A kőltő(nő)i vitában Telegdy Kata ironikus felhangokat adott a stilizált pásztorregény--világképnek; ügyesen használja az évődés, a kritika, az őntudat és őnirónia hangnemeit. Világképe, műfaja, poétikai főlfogása alapján Telegdy Kata Balassi Bálint tágabb kőréhez tartozhatott. 1599 után halt meg.

Kiad. és Ir.:HORVÁTH Iván
A régi magyar vers, szerk.. KOMLOVSZKI Tibor, Bp., 1979.