Klaniczay Tibor tanulmánya A szerelem költőjét mutatja be. Ő beszél először lírai önéletrajzról, melynek középpontjában Julia áll.
„A szerelem költője maradt Balassi tavaszi énekeinek írásakor is, a szerelemtől való szabadulás élménye lappang mindkettő mélyén.”
„Vallásos versei ugyanis jórészt szerelmi lírájának a függvényei, olykor ellenpólusai, a szerelemtől való menekülés eszközei, s vitézi témájú költészete is a szerelmi poézisből, s részben az istenesből bontakozik ki.”
„A Célia-ciklus Balassi szerelmi költészetének váratlan utójátéka, csodálatos és méltó ráadás egy szerelmi költő már lezártnak hitt életművére. Ez a ráadás azonban nem lazán odaillesztett függelék, hanem az eddigiekhez szervesen hozzákomponált folytatás, mert Balassi gondoskodott arról, hogy életének az a művészetté emelt lírai-retorikus kerete, melyet a Júlia-ciklusban kodifikált, s melyet fenntartott s továbbépített az elbujdosás előtti hónapokban is, szervesen ölelje magába a Célia-versek kis sorozatát.”
„Az eszménnyé alakult Júlia rejtőzik tehát a költőt új szerelemre gerjesztő Célia remélt és beteljesült ölelésében. De Júliát kereste, és ha csak percekre is, őt vélte megtalálni az előző hónapok futó kaladjaiban is. A bécsi Zsuzsannát, Anna Máriát, a mezítlábas Margarétát ugyanúgy festette le, mint Júliát vagy Céliát... Miután a női szépség és a szerelem, s ennek legmagasabb, legtökéletesebb inkarnációja: Júlia, már a földi boldogság harmóniájának képzetévé, szimbólumává alakult gondolatkörében, a hasonló, sztereotíp fogalmazások, a Júliára való tudatos vagy önkéntelen emlékezések e harmóniakeresés megújuló tendenciái.”
