Balassi istenes és szerelmes verseit – vagy ahogy a korban nevezték – énekeit sokan utánozták. Ő maga arról panaszkodott tanítványának, Rimay Jánosnak, hogy sokan át is írják verseit. Költészete a kisebb utánzókon kívül hatott például Zrínyi Miklósra, a barokk költőre is. A szerelmi és az istenes énekek terjedése között az volt a különbség, hogy az istenes verseket nyomtatásban is megjelentették, a szerelmi énekek viszont csak kéziratos másolatokban terjedtek, melyeket többek között szerelmi példatárnak használtak, Batthyány Ferenc is Balassi verseivel udvarolt. Ezek a kéziratos másolatok aztán elvesztek az évszázadok alatt. Balassi megkomponált versgyűjteménye, mely jobbára szerelmes énekeket tartalmaz, csak másolatban maradt ránk, a múlt század végén megtalált Balassa-kódexben.
A versgyűjtemény megtalálása előtt már csak a nyomtatásból ismert istenes énekek költőjeként tartották számon Balassit. Tudtak ugyan róla, hogy voltak világi versei is, ezek közül a vitézi énekek szintén megjelentek nyomtatásban. Az 1848 utáni évek irodalomtörténészeinek szemében a vitézi élet a honvédlétel volt rokon, Balassiról írtak, de valójában talán Petőfi képe lebegett a szemük előtt, amikor megalkották a hazafias költő mítoszát. Nem feledhetjük el, hogy ugyanekkor kerül az érdeklődés és az irodalomtörténeti kánon előterébe a hazafias Zrínyi is, elfoglalván az inkább szórakoztató Gyöngyösi István helyét. Ez a hazafiasra festett irodalomtörténet hosszú ideig megmaradt, ilyennek látta Balassit még a Horthy- és a Rákosi-korszak irodalomtörténete is.
A Balassa-kódex megtalálása után persze kiadták és elemezték szerelmes verseit is. Megállapították, hogy Balassi a humanista szerelmi költészet műfaját művelte, és az olasz Petrarca Daloskönyvének bókoló és hódoló modorában írt szerelmes verseket. Verseinek jórészében idegennyelvű mintákat követ, a humanizmus idején ugyanis nem hogy nem számított hibának az, ha egy költő másnak a művéből merít, hanem inkább erény volt, mert ezzel műveltségét tudta bizonyítani.
A vitézi költő rajzának ellensúlyozásául íródott Klaniczay Tibor A szerelem költője című tanulmánya is (1961). Ő beszél először a versek sorrendjéből adódó lírai önéletrajzról, melyben a vitézi énekek szerepe csupán annyi, hogy ellensúlyozzák a szerelmi verseket.
A hazafias költő mítoszát gyengítendő, voltak olyan irodalomtörténészek, akik nem a szerelmi verseket, hanem az isteneseket hozták előtérbe, mint például Szerb Antal. Később pedig, a második világháborút követő hivatalos ateizmus ellei lázadás egyik módja volt az, hogy egy irodalomtörténész régi, vallásos verset vett elő.
Nem lehet nem észrevennünk azt, hogy ha a biológiai törzsfejődés mintájára fejlődéstörténetként olvassuk az irodalom történetét, mindig beleesünk abba a csapdába, amely a régi költőkben a maiak előképét fedezi fel, az irodalomtörténetet pedig útnak látja, amely a kortárs művészhez vezet. Így lehetett Balassi az első állomás a Petőfihez vagy az Adyhoz vezető úton. Vannak, akik szerint a múlt maga is csak a jelenben felidézve létezhet, ezért a múlt milyensége mindig attól függ, hogy milyen a jelen. A legszebben talán Borges (ejtsd: borhesz) ír erről.
Gerézdi Rabán volt az első, aki feltételezte, hogy Balassi száz versből álló gyűjteményt szeretett volna létrehozni. Horváth Iván az ún. Gerézdi-sejtés nyomán megpróbálta rekonstruálni ezt az eszményi versgyűjteményt. A 3x33-as feltevést csak erősítette az a tény, hogy Balassi 33 évesen festette meg portréját, ugynebben az évben szabadul meg pereitől, s fogadalmat tesz Istennek, hogy hálából haláláig szolgálni fogja őt. A Szentháromsághoz írt három himnusza is 99 sorból áll.
Az eszményi kötet úgy jön létre, hogy a Balassa-kódexben ránk maradt, meglévő gyűjteményből kivesszük azokat a verseket, melyek az érvelés szerint a másoló tévedése folytán kerültek csak bele a gyűjteménybe. A második részben így éppen 33 vers maradt, ahány az elsőben is. Rimay János tervezett Balassi-kiadása az istenes verseket hozta volna elől, s Balassiról tudjuk, hogy még több istenes éneket akart írni, valószínűleg úgy, hogy ez a rész is 33 éneket tartalmazzon.
Kőszeghy Péter és Szentmártoni Szabó Géza nem látta jónak úgy adni ki a Balassi-verseket, hogy az a költő által meg nem írt verseknek hagyjon helyet a gyűjtemény elején, mivel a meglévő kompozíció csak 2x33 verset tartalmaz, csak ezek után lehet hozni a 33-ra ki nem egészített, istenes énekeket tartalmazó részt.
Horváth Iván 1997-ben módosította elméletét, mely immáron nem az eszményi, hanem a meglévő 100-as kompozíciót értelmezi. Elemzése abból indul ki, hogy bebizonyítja, nem másolóktól, hanem magától Balassitól származik a Balassa-kódexben ránk maradt elrendezés.
1998-ban ketten is közzétették a Celia-ciklus szerkezetéről szóló elméletüket. Tóth Tünde a verstípusok alapján aaab-szerkezetűnek, Mihály Eszter pedig a ciklusban elmondott történet szerint szimmetrikusnak látja a Celia-énekek kompozícióját. Mindketten elismerik, hogy a két szerkezet nem zárja ki egymást, a kompozíció mindkét elmélet szerint értelmezhető. Nem ismeretlen ez a világirodalomban, gondoljunk Vergilus Aeneisének szerkezeteire.
Batthyány Ferenc (+1625) nyugat-magyarországi főúr, akinek anyja, Zrínyi Dorottya a szigetvári hős, Zrínyi Miklós leánya volt.
Francesco Petrarca: (Arezzo, 1304. július 20. – Arqua, 1374. július 20.) olasz reneszánsz költő, fő műve a Rerum vulgarium fragmenta vagy Canzoniere, azaz Daloskönyv.
Publius Vergilius Maro, (Andes, Kr. e. 70. október 15. – Calabria, Kr. e. 19. szeptember 21.) a római irodalom legnagyobb epikusa. Főműve, az Aeneis a rómaiak nemzeti eposza.
Zrínyi Miklós: (1620. május 1. – 1664. november 18.) Barokk költő és hadvezér.
Gyöngyösi István: (1629? május 1. – 1704. július 24.) Barokk költő, a lakodalmi eposzok mestere.
Klaniczay Tibor: (1923–1992) nemzetközi hírű irodalomtörténész.
Szerb Antal: (1901–1945) író, esszéista, irodalomtörténész.
Gerézdi Rabán: (1914–1968) irodalomtörténész.
Horváth Iván: (1948– ) irodalomtörténész.
Kőszeghy Péter: (1951– ) irodalomtörténész.
Szentmártoni Szabó Géza:(1951– ) irodalomtörténész.
Radvány: Zólyomradvány, 1874. augusztus 21. A kódex ma az evangélikus egyház tulajdona, letétként az Országos Széchényi Könyvtárban található.