A nótája a Lucretia nótája
Borbála nevére
1 Csak búbánat immár hagyatott énnekem, kiben elfogy életem,
Mert jó reménségem kiben vala nekem, az most elhagyott engem,
Kiért mindenkoron nyughatatlanságban, fohászkodásban lelkem.
2 Ha néha hogy értek egyéb embereket szeretőjökről szólni,
Akkor én bús lelkem rólad emlékezvén nem tud szegén mit tenni,
Mert az gondolkodó, búskodó szerelem szívemet csak emészti.
3 Azért én szerelmem és gyönyörűségem, mért hagyál el engemet?
Ó, te fényes napom, mire nem terjeszted énfelém is fényedet,
Hogy vigasztaltatnám én nagy bánatimban, látván szép személyedet?
4 Kívánságim nekem látni személyedet naponként öregbülnek,
Kik hogy ez ideig be nem telhettenek, szemeim könyveztenek,
Mert ki oka voltál előbb örömemnek, most vagy csak keservemnek.
5 Bánat miatt leszek én nagy gyötrelemben, ha rajtam nem könyörölsz,
Betegségemben is, kinek vagy orvosság, ha nem gyógyítasz, megölsz,
Hű szerelmemet is ha te megtekinted, bűn, ha hozzám nem térölsz!
6 Oly igen nagy csudám nekem ezen vagyon, hogy mely kemény te szíved,
Te gyenge színedhez nem hasonló, higgyed, te acél természeted,
Mert lám, nem érdemlem az te ittlétedben, hogy szemedet rám vessed.
7 Rajtam szabad vagy te, én édes szerelmem, valamit mívelendesz,
Mert azt így jól látod, hogy vagyok te rabod, ha szinte megölendesz,
Azért ámbár gyötörj, szívem, mégis engem, hogyha abban örvendesz.
8 Bírsz ugyanis engem szinte úgy mindenben, amiképpen akarod,
Az én víg szívemet te megszomorítod, ismét megvígasztalod,
Szomorú lelkemet, mint egy fiatal fát mint bölcs kertész, úgy hajtod.
9 Az fiatal fához vagyok már hasonló, ki még nyers és zöldellik,
Ki az tűzben lévén egyfelől nedvesül, s másfelől égettetik,
Így egyfelől szívem tőled kínoztatik, s ismét vigasztaltatik.
10 Lám, az Aetna-hegyet mondják tengeren túl, hogy korosként égten ég,
Kit soha nem olthat meg sem eső, sem hó, sem másféle nedvesség,
Kinek égésében sem volt, sem leszen is ez világon soha vég.
11 Az én szívemnek is, ki nagy szerelmében hozzád régen felgyulladt,
Tüzét meg nem oltja sem bú, sem nyavalya, sem egyébféle bánat,
Szerelmemért szinte ha megölsz is engem, de ugyan el nem hadhat.
12 Én szerelmemnek mert akkor leszen vége, mikor a folyóvizek
Visszafolyók lesznek, s mindenfelé hegyek árkokká lönni kezdnek,
Kik, hogy meglegyenek, magad is jól tudod azt, hogy lehetetlenek.
13 Rólam azért vedd el szomorú néztedet és mutasd víg kedvedet,
Te két szép szemeddel, mellyel gyakran megölsz, élessz viszont engemet,
Tudod, úgy szeretlek, tégedet kedvellek, mint tulajdon lelkemet.
14 Tovább beszédimet immár én nem nyújtom, mert netalán megbántlak,
Hosszú beszédimmel, mint szinte magamat, nem örömest untatlak,
Csak ezen könyörgök, hogy engem mindenkor tarts tulajdon rabodnak.
15 Gyönyörűségem mert minden reménségem nekem csak benned vagyon;
Mi oka, nem tudom, hogy mind éjjel-nappal szívem téged gondoljon,
Tégedet óhajtson, tefelőled szóljon, és csak tégedet várjon.
16 Tégedet ajánllak kegyes Istenemnek kezében, kegyelmében,
Én magamot penig az te jó kedvedben és édes szerelmedben;
Ki írta, tudhatod, hiszem mert látszanak könyveim ez levélben.
Lucretia: Eurialus és Lucretia széphistóriája, melyet a Pataki Névtelen (=Balassi Bálint? Dobó Jakab?) fordított magyarra. Strófaképlete (a19, a19, a19) hatással volt a Balassi-strófa kialakulására.
szerető: Nem a mai értelemben, hanem „szerelmes, társ” értelemben használták a korban.
könyv: könny
Aetna-hegy: Etna. Vulkanikus hegy Szicíliában.