PALIMPSZESZT
17. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Rockenbauer Zoltán:
Ajándékba Muck
Zemplényi Ferenc születésnapjára

Illõ lenne a tudóst valamiféle objektivitásra törekvõ írással köszönteni a születésnapján, ám ilyesmit nem ígérhetek. Kapcsolatunk ugyanis - bár jó két évtizedes múltra nyúlik vissza -, kevéssé tudományos természetû. E viszony persze a sors akaratából lehetett volna sokféle. Tanár-diáki például, vagy akár - hogy is mondjam - mozgalmi, mivel ha nem is egyazon kör tagjaként, de így-úgy mindketten cselekvõ részesei voltunk a rendszerváltozásnak. Sõt: külügyi-kollegiális, hiszen egy alkalommal még holmi hatpárti NGO alapításában is részt vettem az afrikai demokráciák (?) érdekében - éppen Zemplényi lakásán. A kapcsolat azonban, mi kettõnket összeköt, zenei természetû. Elsõsorban a hanglemezgyûjtés mámorán alapszik. Zemplényi Ferenc kétségkívül egyike honi lemezgazdáink kiválóságainak, aki többé-kevésbé mindent tud a klasszikus zenei hangfelvételekrõl. És, ami még elképesztõbb: mintha minden meg is lenne neki.

Volt egy idõszak az életemben, amikor különös szenvedéllyel igyekeztem megismerni azt az elõadói stílust, amely a Wagner-interpretációk gyökereihez vezet vissza. Ki ne lenne kíváncsi Shakespeare színházi betanításaira vagy Bach orgonajátékára? Ám ezek az óhajok a fantasztikum világába vezetnek. Wagner esetében azonban a technikai forradalom éppen csak lecsúszott arról, hogy felbecsülhetetlen értékû szolgálatot tehessen a wagneriánusoknak. Olyannyira így van ez, hogy idõrõl-idõre felbukkan a lemezforgalom szürke zónájában egy mindössze három perces Tristan-részlet, amelyet obskúrus kiadók elõszeretettel tulajdonítanak Richard Wagner 1880-as bayreuthi vezénylésének. Persze, már elsõ pillantásra erõsen gyanús e dokumentum hitelessége. A Tristant ugyanis csak 1886-ban, három évvel a szerzõ halála után mutatták be a Festspielhausban, 1880-ban egyébként sem rendeztek Ünnepi játékokat Bayreuthban. (Meixner Mihály szerint egy Metbeli elõ-adástöredék huszadik század eleji rögzítésérõl van szó.) Mégis, e makacs hamisítvány azt sugallja: elvben akár hallhatnánk Wagnert vezényelni. Nos, Wagnerrõl a karmesterrõl, azt hiszem, le kell mondanunk, akárcsak az általa leginkább favorizált dirigensekrõl. Hans von Bülow meghalt 1894-ben, és Hermann Levi, a Parsifal karmestere sem érte meg a huszadik századot. A Ringet és a Meistersingert bemutató Richter Jánossal azonban maradhattak volna felvételek. A gyõri születésû karmester 1914-ig valamennyi bayreuthi Ünnepi Játékokon vezényelt és csak 1916-ban halt meg, tehát három évvel azt követõen, hogy a másik magyar nagyság, Nikisch Artúr lemezre vette Beethoven 5. szimfóniáját. Nikisch már 1913-ban és '14-ben jó néhány akusztikus felvételt készített, ám kedvenc Wagnerétõl, ki tudja miért, 1922-ben bekövetkezett haláláig egy hangot sem rögzített. Az énekesekkel nagyobb szerencsénk van. A korai akusztikus lemezek a legélvezhetõbben az ének- és a hegedûhangot képesek visszaadni, így a lemeztársaságok szívesen koncentráltak népszerû énekesekre. Ekként olyan elõadók képességeirõl is fogalmat nyerhetünk, mint Lilli Lehman, akinek Weia wagaja volt az elsõ emberi hang, amely közönség elõtt megszólalt a Festspielhausban, a Ring 1876-os bemutatásán, vagy Hermann Winkelmann, az elsõ Parsifal, bár az õ kései felvételeit nem ajánlhatom jó szívvel sem kezdõ wagneriánusoknak, sem azoknak, akik pusztán archív lemezek alapján szeretnének képet alkotni az Ünnepi Játékok színvonaláról.

Az autentikus bayreuthi stílust tehát leginkább Cosima Wagner korszaka jelenti az utókornak. Az özvegy 1930-ban bekövetkezett haláláig példátlan szigorral õrködött rajta, hogy az életmû a "Mesterhez" hû tolmácsolásban szólaljon meg a Zöld dombon. Az általa szerzõdtetett énekesek majd mindegyikét hallhatjuk a relatív bõségben ránk maradt lakklemezekrõl, ám annál nagyobb az ínség a karmesterek felvételeiben. Siegfried Wagner dirigensi mûvészetébõl sok minden fennmaradt, igaz csak a húszas években, már az elektronikus rögzítés idején fedezte fel a lemezgyártás fontosságát. Richard Strauss ugyan nem volt par excellence Wagner-karmester és mindössze három évadban (1894, 1933-34) vezényelt Bayreuthban, de elõszeretettel készített lemezeket, és vele legalább maradt egy kis töredéknyi élõ bayreuthi felvétel is az 1933-as évadból. Néhány éve tehát leginkább még Richter Jánosban reménykedtem. Felhívtam Zemplényit: "Maradt valami Richterrel?" Csend. "Nem" - mondta végül az öblös basszus a vonal túl végén. "Franz Fischer? Félix Mottl?" "Egy hang sem." "Karl Muck?" "Muck? Szinte egy teljes Parsifal." Majdnem elejtettem a kagylót.

Karl Muck úgyszólván Hermann Levi kezébõl vette át a Parsifal örökségét. Levi 1894-ben hunyt el, az utána következõ évadokban egy nyáron Felix Mottl illetve Seidl Antal, majd egy másikon Franz Fischer dirigálta a mûvet. 1901-tõl a Parsifal Muck territóriumának számított. Jóllehet Michael Balling, Franz Beidler, Siegfried Wagner és Willibald Kaehler is olykor-olykor pulpitusra lépett a mûvel, Karl Muck harminc esztendõn át minden Ünnepi Játékokon vezényelte a darabot, míg végül az 1931-es évadra Toscanini ki nem fúrta. Mivel a Parsifalt 1913. végéig kizárólag Bayreuthban volt szabad játszani, ez egyben azt is jelentette, hogy Herman Levi után vitathatatlanul Karl Muck számít a legautentikusabb Parsifal dirigensnek. 42 évesen, amikor a bayreuthi színházban debütált, már gyakorlott Wagner-karmester volt, a prágai német színházban Angelo Neumann mellett tanulta a repertoárt, és 1889-ben õ vezényelte a szentpétervári és moszkvai Ring elõadásokat. 1892 és 1912 között a berlini opera elsõ karmestereként több mint 1071 színházi elõadást vezényelt. 1906-ban meghívták a Bostoni Filharmonikusok élére, hogy Nikisch Artúr után - aki a tizenkilencedik század végén a világ élvonalába emelte a bostoniakat - újra nagyformátumú egyéniség vegye kezébe az együttest. Muck a bostoniakkal készítette elsõ lemezfelvételeit 1917-ben, amely sikerén felbuzdulva újabbak kiadását tervezték. Ám az amerikai zenei élettel és a Victor Talking Machinnal kialakult jó kapcsolatnak kellemetlen incidens vetett véget. Az elsõ világháború végének hisztérikus németellenes idõszaka az ünnepelt karmester jóhírét is kikezdte: 1918-ban mint külföldi kémet letartóztatták, és még azzal a képtelenséggel is megvádolták, hogy a partitúráiba titkos katonai információkat kódoltak. A már forgalomba került lemezekrõl levették Muck nevét, a többi felvétel pedig dobozban maradt egészen a legutóbbi idõkig, midõn kispéldányszámú sugárlemez-verzióban minden bostoni felvétel végre napvilágot láthatott. 1922-tõl visszavonulásáig a Hamburgi Filharmonikusokat vezette, miközben állandó vendégkarmestere volt az I. világháborús szünet után 1924-ben újrainduló Bayreuthi Ünnepi játékoknak. 1940-ben halt meg, 81 éves korában.

Muck nem tartozott a vadromantikus karmesterek közé, vezénylését sokkal inkább jellemezte precizitás és a gondosan megformált dallamívek, mintsem szélsõséges kitörések vagy szeszélyes agogika. "Muck próbája állandó dörzsöléshez, keféléshez, maszirozáshoz hasonlított. Minden kicsiségre ügyelt (...) A sok aprólékos kidolgozás ellenére, a mûvet a maga nagy egységében hozta ki és a zenekar tiszta munkát végzett. Hogy Wagner Siegfried szavaival éljek, mintegy 'kibalházva' került ki kezébõl." - emlékszik vissza Somssich Andor, bayreuthi századelõ magyar krónikása. Akik az eksztatikus, érzelemdús elõadásokat jobban kedvelik, miként magam is, némely felvételét talán nem találják elég drámainak. Különösen igaz ez a Rákóczi-indulóra ha, mondjuk, Mengelberg elõadásával hasonlítjuk össze. De a Bolygó Hollandi -nyitány vagy a Siegfried gyász-zene is - minden kidolgozottság és belsõ szépség ellenére - némi hiányérzetet hagynak maguk után, különösen Furtwängler vagy Clemens Krauss megrázó felvételeinek ismeretében. Ám rendkívül meggyõzõ a Tannhäuser-nyitány, dacára annak, hogy Muck a rezeket a fortissimo részeknél is visszatartja, viszont a vonósoknak páratlan feszültséget sikerül lopni e méltóságteljes elõadásba. Ugyancsak ez a nagyszerû, kontrollált építkezés jellemzi a Tristan-elõjátékot.

A hatalmas rutinnal, mégis töretlen ihlettséggel felvett Parsifal kétségkívül a legjellemzõbb darab Muck mûvészetére. Klasszikus arányaival, kiegyensúlyozottságával a mai napig etalonnak számít. Muck a "lassú" Parsifal mestere. Az általa vezényelt elõjáték 16 percig tart (összehasonlításul: Boulez 1970-es bayreuthi felvételén mindössze 10 perc 27 másodpercig!), s mondják, nála csak az amúgy inkább friss tempóiról nevezetes Toscanini volt lassabb e mûben. Valóban, a fennmaradt adatok szerint Muck 1901-es Parsifal elõadásánál Toscanini 1931-ben összesen 22 perccel volt hosszabb, és ezzel a 4 óra 48 perces produkcióval õt tekintik a leglassabb Parsifal-karmesternek. Sajnos, az ezredfordulós rekordhajhászás elérte a Wagner-mûveket is, Sinopoli és Eschembach mintha a széles tempókat tartották volna a legfontosabb kritériumnak az utóbbi idõk bayreuthi elõadásaiban. Az általam élõben hallott Sinopoli (1999) érzésem szerint minden idõk legelnyújtottabb Parsifal-elõjátékával ajándékozott meg bennünket, ám roppant tévedés azt hinni, hogy ez a zenekari részlet Wagner szándéka szerint azért olyan ünnepélyes, hogy kényelmesen elaludjunk rajta a sötétben. Muckkal mindvégig feszültségben tartja a zenét, nem érezzük tehát vontatottnak, mint ahogyan Boulezt sem feltûnõen sietõsnek. A nagy elõadásoknak nem egyetlen paramétere az idõvel való bánásmód. Muck remek dirigálása még egy zenetörténeti kuriózummal is gazdag: e felvételen hallhatjuk a Wagner megrendelésére a Parsifal-premierre készítetett (és a II. világháborúban elpusztult) "montsalvati harangok" hangját.

"Muck már külsõ megjelenésében is igen érdekes alak volt - írja Somssich - Valóságos Mefisztó. Termete karcsu, rugalmas, akár csak egy toledói penge. Fejének vonala éles metszésû. Szeme démonikusan villogott csiptetõjén keresztül. Finoman metszett ajkát, mint kígyó sziszegése, hagyta el mindig jól megfontolt szó. Muck egyénisége fascinálólag hatott fõleg a nõi nemre. Berlinben, hol állandóan mûködött, nem egyszer tört ki primadonna háború miatta." Szarkasztikus humoráról legendák keringtek. Pjatigorszkijt a világhírû csellistát jóindulatúan megdicsérte, amiért, úgymond, "átkozottul nyekergésmentesen játszik", az egyik zenekari muzsikusnak viszont azt a tanácsolta, hogy amputáltassa a karját, ha fáj neki a hegedüléstõl. Az Amfortast alakító baritonistát ekként oktatta: "annyira mégsem beteg Amfortas, hogy ne tudna taktusban énekelni!" Mikor a Tristan szerepében fellépõ tenorista, Ernst Kraus Berlinben kifulladt a második felvonás végére, és a szünetben arra kérte Muckot, hogy valamit húzzanak a harmadik felvonásból, a maliciózus karmester a harmadik felvonást annál a pontnál kezdte, ahol Kurwenal a már halott Tristan tetemére rogy. Charpantier Louise címû operáját pedig szánt szándékkal végtelen unalomba fullasztotta egy alkalommal, mert a szerzõ a szokásosnál ünnepélyesebb tempókat kért tõle. Egy délután Bayreuthban sétálva viccbõl gumibottal fenyegetett meg hölgyeket, ám a tréfa olyan életszerûen sikerült, hogy a sikoltozva menekülõ asszonyságok láttára felbolydult az álmos kisváros, és hamarosan a legrémesebb történetek kaptak lábra a szatír karnagyról.

Nos, íme a perc, amikor szíves köszönetet mondok Zemplényi Ferencnek egykori precíz adatszolgáltatásáért, amelynek alapján életem elsõ Karl Muck lemezét megvásároltam. Hatvanadik születésnapján mi mással viszonozhatnám, mint a nagy német karmester hangfelvételeinek jegyzékével, amit ezennel tisztelettel átnyújtok neki:

Karl Muck hangfelvételeinek jegyzéke
(tapasztalati úton összeállította Rockenbauer Zoltán)
Ludwig van Beethoven
7. Symphony, A-dur, Op. 92., 4. m. (exc.: 3'25'')

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 03.
78: Victor, not assigned (B-20820)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
Hector Berlioz
Marche hongroise (La damnation de Faust)

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 03.
78: Victor 74555 (C-20819)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
Dance des Sylphes (La damnation de Faust)

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 05.
78: Victor 64746 (B-20824)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
Piotr Tchaikovsky
1. Orchestral suite: Marche miniature

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 05.
78: Victor 64766 (B20824)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
4. Symphony, f-moll, Op. 36. (4. m., finale)

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 02.
78: Victor 74553-54 (C-20815-2, C-20815-6)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
Nutcracker: Waltz of the Flowers

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 04.
78: Victor 74561 (C-20822)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
Richard Wagner
Siegfried Idyll (WWV 103)

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1929. 09. 21.
78: Electrola EH 561-562 (CLR 5087-10
Cd: Pearl, Opal (1989, AAD) CDS 9843; Vai Audio VAI 1118
Der Fliegende Holländer: Overture

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1928.
78: HMV EJ 367-368 (CLR 4132-4134)
lp: Melodia (1981) M10-42887-8
Cd: Preiser Records (1995, AAD) 90269; Centaur CRC 2142; Vai Audio VAI 1118; Apr (Signature Series) APR 5521
Tannhäuser: Overture

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1928.
78: HMV EJ 335-336 (CLR 4135-4138)
Cd: Preiser Records (1995, AAD) 90269; Vai Audio VAI 1118; Apr (Signature Series) APR 5521
Lohengrin: Vorspiel 3. Akt.

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 03.
78: Victor 64744 (B 20818)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002
Lohengrin: Vorspiel 3. Akt.

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1927 (?).
Cd: Apr (Signature Series) APR 5521
Götterdämmerung: Siegfried Rheinfahrt, 1. Akt

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1927.
78: HMV EJ 224 (CLR 1418); HMV D 1575 (CwR 1418)
lp: Melodia (1981) M10-42887-8
Cd: Preiser Records (1995, AAD) 90269; Pearl (1994, AAD) GEMM CDS 9137; Centaur CRC 2142; Vai Audio VAI 1118; Apr (Signature Series) APR 5521
Götterdämmerung: Siegfrieds Trauermarsch, 3. Akt

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1927.
78: HMV EJ 225 (CLR 1419-1420); HMV D 1585 (CwR 1419-1420)
lp: Melodia (1981) M10-42887-8,
Cd: Preiser Records (1995, AAD) 90269; Pearl (1994, AAD) GEMM CDS 9137; Centaur CRC 2142; Vai Audio VAI 1118; Apr (Signature Series) APR 5521
Götterdämmerung: Siegfrieds Trauermarsch, 3. Akt

Karl Muck (dir.) Berliner Funkorchester. Berlin, 1930.
lp: BASF HB 22863
Tristan und Isolde: Vorspiel 1. Akt

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1928.
78: HMV EJ 366-367 (CLR 4129-4131)
Cd: Preiser Records (1995, AAD) 90269; Centaur CRC 2142; Vai Audio VAI 1118; Apr (Signature Series) APR 5521
Die Meistersinger von Nürnberg: Vorspiel 1. Akt.

Karl Muck (dir.) Orchester der Berliner Staatsoper. Berlin, 1927.
78: HMV EJ 223-224 (CLR 1402-1404)
Cd: Preiser Records (1995, AAD) 90269; Centaur CRC 2142; Vai Audio VAI 1118; Apr (Signature Series) APR 5521
Parsifal (6 részlet: Vorspiel*; négy részlet 1. Akt; egy részlet 2. Akt**; majdnem teljes 3. Akt ***: 46'45"+63'35")

Karl Muck (dir.) Chor und Orchester der Bayreuther Festspiele**, Chor und Orchester der Berliner Staatsoper*,***, Hugo Rüdel (cm), Gotthelf Pistor (Parsifal), Ludwig Hofmann (Gurnemantz), Cornelis Brongeest (Amfortas). Bayreuth, 1927. 08.**; Berlin, 1928. 10. 10-14***, 1928. 12. 11*.
78: *HMV EJ 226-227 (CWR 1421-1424), **Columbia I. 2007-2011 (WAX 3012-3019); ***HMV D 1537-1544 (CLR 4609, CLR 4598-4604, CLR 4611-4617)
lp: Pearl, Opal 837-838
lp: (3 részlet 1. és 2. Akt: 23'55''): Melodia (1981) M10-42887-8
Cd: Pearl, Opal (1989, AAD) CDS 9843; NAXOS Historical (2001, AAD) 8.110049-50
CD részletek:
(Vorspiel, 1. Act, 15' 54"):
Preiser Records (1995, AAD) 90269; Centaur CRC 2142; Vai Audio VAI 1118 (?); Apr (Signature Series) APR 5521
(Gral sc., 1. Akt):
Malibran-Music CDRG 134
(Zaubermädchen sc.):
Malibran-Music CDRG 134
(3. Akt, qu. compl.):
Preiser Records (1995, AAD) 90270; Minerva (1997, ADD) MN A56
(Vorspiel, 3. Akt):
Centaur CRC 2142; Malibran-Music CDRG 134
(3. Akt: "Wie dünkt mich doch die Aue"):
Documents LV 51
Parsifal, Vorspiel, 1. Akt, 13'48" ?

Karl Muck (dir.), Orchester der Bayreuther Festspiele. 1927. Bayreuth.
Cd: Malibran-Music [2000., ADD] CDRG 134
Ermanno Wolf-Ferrari
Il segreto di Susanna, Overture

Karl Muck (dir.), Boston Symphony Orchestra. Boston, 1917. 10. 02.
78: Victor 64745 (B-20817)
Cd: BSO Classic (1995, ADD) 17002