Portugália 1640-ben szerzi vissza függetlenségét az Ibériai-félszigetet egyesítő Habsburg Fülöpöktől, és ez a tény messzemenően befolyásolja az ország 1683-1699 (-1718) közötti, a magyarországi törökellenes háborúkkal kapcsolatos tevékenységét. Az 1668-as békekötésig - amikor is Spanyolország elismeri Portugália anatómiáját - részben határvillongások, belföldi önvédő csaták és hadjáratok, részben gyarmatbirodalma integritásának visszaállítása köti le katonai erejét. Diplomáciai erőfeszítései az ország függetlenségének elismertetésére a keresztény Európa nyugati hatalmai felé forduló - francia és angol orinentációjú, spanyolellenes élű szövetségek megkötésére késztetik.[2] Történtek ugyan kísérletek a nyugat-európai országok felé amúgy is nyitott Szent Ligába való bevonására, de II. Péter (Dom Pedro II. 1683-1705) udvara pragmatikus okokból a tartózkodás mellett döntött. Bár Portugália nem volt tagja a Szent Ligának, közép-kelet-európai viszonyaink nem ismeretlenek Portugáliában, mint ezt a kor két kiváló diplomatájának, Pe. António Vieirának és Marquęs de Gouveinának levélváltása[3] is tükrözi. Bár az európai harctéren a hitetlenek elleni harc portugál hagyománya nem volt példa nélküli[4], a kereszténység ügyében Portugália mindig is Gyarmatbirodalmában - és ezzel a török hátában - végrehajtott katolicizálást állította előtérbe. Kapcsolatai a Szent Székkel ebben az időszakban, - amikor a Szent Liga ideológiai/gyakorlati szervezője és mozgatója maga a pápa -, igen feszültek voltak, részben az új, nemzeti dinasztia elismerésének elhúzódása, részben a megüresedett püspöki székek betöltése körüli viták miatt.[5] Mindezen körülmények messzemenően indokolják Portugália távolmaradását a törökellenes harcoktól és bizonyos távolságtartást attól az ügytől, amelyben a másik ibériai hatalom önkéntesek küldésével, pénzügyi támogatás ígéretével egyaránt támogat.
Mindazok a körülmények, amelyek a karlócai békével záruló, a Szent Liga háborújában való portugál részvétel ellen munkálnak, 1716-ra, az osztrák-török háború kitörésének idejére gyökeresen megváltoznak. Az európai hatalmak által elismert, gyarmatbirodalmának sarkpontjait megtartó Portugáliában sem a spanyol-ellenes történelmi reflexek, sem a megcsappanó diplomáciai aktivitás nem akadályozzák meg figyelmének régiónk felé való fordulását. Megszűnnek a távolmaradás katonai indokai: ekkor már az uralkodó, V. János (Dom João V. 1705-1750)újjászervezett flottája - XI. Kelemen pápa felhívásának eleget téve - bekapcsolódik Velence oldalán a török hajóhadak elleni tisztogató hadműveletekbe. A görög szigetvilág birtoklásáért Matapan mellett (1717. július 19.) vívott tengeri csata sikere - a pápa véleménye szerint is - a portugálok bátorságának volt elsősorban köszönhető.[6] Mindezen történésekkel párhuzamosan Magyarországon - a Temesvárért és általában a Délvidékért folytatott felszabadító harcban - szintén találkozunk portugál részvétellel és résztvevőkkel. 1716-ban a regényes életű Dom Manuel infáns[7] és kisérete ui. szerepet kér és kap a második háború jelentősebb csatáiban. Augusztus 5-én, Péterváradért folytatott csatában az infáns negatív módon tűnteti ki magát: a csatát követő tisztogató hadműveletekben, egy a törököt üldöző csapatot gondtalanul-hetvenkedve vezetve - ha nála tapasztaltabb harcosok nem jönnek segítségére - nehéz helyzetbe kerül.[8] Temesvár alatt megsebesül, de részt vesz Nándorfehérvár visszavívásában is. Az európai udvaroknál forgolódó gáláns D. Manuel ekkor nyeri el hazájában a "Luzitán Mars" jelzőt, és az államkincstár kárára ekkor szerzi ambíciói javát és érdeklődését a lengyel trón megszerzésére.[9]
II.
Az első portugál újságok (Gazeta, Mercurio Portuguez) a Restauráció (1640) hadieseményeit, esetleges külföldi visszhangját voltak hivatottak terjeszteni. Megjelenésük előtt, már a XVI. század végén léteztek ún. nyomtatott "lapok", ilyen címekkel, mint: "Általános Dolgok Hírei", "Relációk", "Különféle Hírek", amelyeket széleskörű publikumnak szántak, s fontos eseményekről, bel- és külhoni hírekről számoltak be.[10]
Ily módon nem csak politikusok, udvari emberek, hanem katonák, írástudók és kereskedők - s különösen azok, akik már bebarangolták az öreg kontinens útjait -, ébredtek tudatára a tőlük távoli eseményeknek, ami lehetővé tette a földrajzi távolságok lerövidítését, s hogy más országbeli sorstársaikhoz új szálakkal kötődjenek.[11]
A Szent Liga törökellenes, felszabadító háborújának idejére már természetesnek tűnt az ilyen - az egész kereszténység ügyének érzett - fontos események periodikus közlése. Az Ibériai-félsziget röpiratai 1684-től számolnak be a Budavár visszavételéért indított, egymást követő hadjáratokról, és a visszavívás évében, majd az azt követő két esztendőben ezek a hírek már külön blokkot alkottak a "Szent Liga állapota, eseményei és előmenetel a Török ellen" alcímmel, de továbbra is "Történeti Beszámoló"-ként.[12] Az adott forrásaink esetében a közölt tényeken túl egy sor más kérdés tisztázása is érdekesnek tűnik. Így például az, hogy mindezek a "Relációk" milyen periodicitással jelentek meg, ki volt a kiadójuk, mi volt a bennük közölt információk beszerzésének módja, mi valós történelmi forrásértékük.
Az 1688-ra vonatkozó történelmi relációk sora - amely teljesen egészében fellelhető az Apponyi-féle Hungaricák között - kiindulópontul szolgálhat az 1686-os és 1687-es esztendőkre is: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében ill. az Országos Széchenyi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában őrzött "beszámolók" ui. ezekre az évekre nem teljesek. [13]
Megállapítható, hogy mindezek a lapok, melyek kiadásuk dátuma szerint sorszámot (Primeira Relaçăo, Segunda Relação... stb.) kaptak az esetek zömében, átlagosan hetente (minimálisan 4, maximálisan 15 naponta) közöltek hadszíntéri jelentést a Szent Liga törökellenes harcainak kurrens eseményeiről. A felszabadító háború minden frontjáról (Lengyelország, Velence hadjáratai) küldött, lehetőleg kronologikusan egymást követő események felsorolásában a magyarországi fejlemények központi szerepet kaptak. 1686-ban a Budavár alatt állomásozó seregektől direkt küldött - vagy esetleg Bécsből adresszált - levelek futárposta szolgálaton keresztül jutottak el a portugál udvarba, ahonnan a hírek nyomtatott lapok formájában terjedtek tovább. Ezt a munkát két lisszaboni nyomda végezte: Miguel Deslandes Figueira utcai Officinája az esetek túlnyomó többségében, ill. Miguel Manescal, a Szent Hivatal nyomdászának kiadóvállalata. A hírek/levelek továbbítása - a kor viszonyainak megfelelően - éppúgy lehetett késedelmes, mint maga az esemény/információ pontatlan. Ezért is kerülhetett sor rendkívüli lappéldányok megjelentetésére, ekkor a főcímek mellé helyezett "rendkívüli" vagy "igaz" jelzők jelezték a kiadás különös célját. Maguk az információk több irányból és csatornán keresztül érkeztek, néha a relációk is feltüntették, hogy a déli (itáliai) vagy északi (németalföldi) postán futottak-e be, s hogy azt milyen hírforrás rezidens vagy szemtanú továbbíttatja.[14] Buda visszavívásának híre Lisszabonba 25 nap alatt jut el, ami az információtovábbítás relatív gyorsaságának is mércéje: a Buda alól érkező sikeres ostromhíreket már a Róma-Lisszabon útvonalon keresztezi a madridi futárposta biztos információja, s így már szeptember 27-én közzéteszi egy Reláció.[15]
Annak ellenére, hogy lényegileg haditudósításokról van szó, mindezek a beszámolók nem szorítkoznak mindenkor a kiemelkedő eseményekre, vagyis nem voltak "csak" harctéri híradók. Megjelent minden olyan más hír is, ami az olvasó különös érdeklődését felkelthette. Így például a spanyol önkéntesek hadi sikerei, növekvő dicsősége és egészségi állapota mindig visszatérő elemek a beszámolókban, de megemlíttetnek azok a volt spanyol- és portugál-zsidók is, akik kiűzettetésük ellenére Nándorfehérvár alatt 200 év múltán is beszélték még ibér anyanyelvüket[16]; s külön számot szenteltek az ezidőtájt Magyarországon megjelent monstrumoknak, szörnyeknek és torzszülötteknek - a kor kívánalmainak megfelelően, és annak ízlése szerint.[17]
Talán éppen a fentiekből fakad az események történeti rendszerezésének szintén megmutatkozó kívánalma: az 1684-es és 1685-ös hadjáratok összefoglaló leírása "Floro Histórico" címen, ill. az 1686-os hadiesemények nagyobb lélegzetű összegzése "Diario" (Napló) címen, ami azonban inkább napról-napló, tehát egyfajta kronológia - mintsem valós emlékezés. Különálló közelmúlt-történeti munka tárgyaként képzelhető el még Joseph Correa de Brito "Epitome histórico" c. munkája[18], amely Budavár visszavételének és az 1686-os év magyarországi felszabadító háborújának eseménytörténete. Az utóbbi két mű történeti értéke, úgy tűnik, meghaladja a periodikákét, hiszen egyrészt általános, már letisztultabb képet nyújt a visszavívás eseményeiről, másrészt több helyütt el is távolodik a portugál forrásoktól, s egyben az ezekkel párhuzamos spanyol "relación"-ok sorától. Tárgyában objektív, kívülállóként a kor hatalmi viszonyainak torzításaitól mentes, - bár nem túl specializált (pl. hadászati vagy politika-történeti szempontok) szerinti, információi érdekes komplementer forrássá avatják.
1716-ban megismétlődik az 1686-oshoz hasonló érdeklődés Portugáliában a magyar felszabadító háború eseményei iránt, de ezúttal a röplapokon közzétett hadiesemények visszhangjának középpontjában már Dom Manuel infáns, a harcok portugál résztvevője áll. Péterváradi szerepéről az "Eclipse da Lua Ottomana" (A török hold fogyatkozása) című 1716-os "reláció" bő terjedelemben értekezik és megemlíti hadi sikereit a Nándorfehérvár visszavívásáról szóló legtartalmasabb információ, a "Notíca Sumária da Gloriosa Vitória Alcançada pelo Serenissimo Principe Eugénio Francisco de Saboia" (Összegzett híradás Savoyai Jenő kegyelmes herceg dicső győzelméről).[19] A magyarországi harcokban való részvételéről is számot adó két jelen-történeti munkán, Inacio Barbosa Machado ill. Caetano de Sousa művein túl[20], egy neki dedikált, Savoyai Jenő életéről szóló portugál traktátus[21] szintén alapjául szolgálhat D. Manuel tevékenységének megítéléséhez.
III.
Portugália részvétele a törökellenes magyarországi háborúkban, továbbá az események visszhangját tanúsító röpiratok, metszetek[22] minden bizonnyal másodlagosnak és sporadikusnak tűnnek más országok hadi- és publikációs aktivitásával szemben. Ez utóbbiak jelentősége talán nem is az, hogy új szempontokat vetnek fel - esetleges új adatokkal -a Szent Liga háborújának és Buda visszavételének értékeléséhez, hanem részben új és nem is igen várt bizonyítékai a kortárs Európa figyelmének, és világtörténelmi jelentősége felismerésének a távoli Portugáliában is.