PALIMPSZESZT
14. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Bernardim RIBEIRO
I. Ecloga (Persio és Faun)

AUTOR
Nas selvas, junto do mar,
Persio pastor costumava
seu gado apascentar:
de nada se arreceava,
nem tinha que arrecear.
Na mesma silva nasceo,
quem lhe depois dava door
tanto que veo do Ceo
fazer-lhe guerra o amor:
era mais forte, e venceo.
Sendo livre, mui isento,
vio dos olhos a Maria
e cegou o entendimento,
e Maria merecia
de lhe dar pena e tormento.
Logo entăo começou
ho seu gado enmagrecer;
nunca mais dele curou,
foi-se-lhe todo a perder,
com o cuidado que cobrou.
Dias e noites velava,
nenhum espaço dormia.
Maria bem o oulhava,
com que cuidou que valia,
năo valia o que cuidava:
Confiou no merecer.
Cuidou que a tinha de seu,
veo ahi outro pastor ter,
com o que prometeu, ou deu,
se deixou dele vencer.
Levada pera outra terra,
vendo-se Persio sem ela,
vencido de nova guerra,
mandou a alma tras ela,
e o corpo ficou na serra.
Veo Fauno, outro pastor,
que vinha ali a busca-lo,
seu criado, e servidor,
começou a consola-lo,
o consolo lh'era pior.

FAUNO
Como descanças assi,
Persio, longe do teu gado?
Vejo-te jazer aqui,
sem cuidado do coitado,
menos cuidado de ti:
Pelos matos, sem pastor,
văo os cordeiros bradando
sem pascer, por que o temor
de ver os lobos em bando
lhes tira da erva o sabor.
Perdidas entrezilhadas
as tuas ovelhas vejo,
delas morrem de cançadas,
e tu tens morto o dessejo
d' acudires ŕs coitadas.
Andam fracos, desmaiados,
os mastins, que as guardavam;
desfeitos e mal tratados,
năo ladram, como ladravam,
nem podem, de mal curados.
Qu'é do teu rabil prezado
teu cajado, e teu çurrăo?
tudo te vejo mudado;
tinhas um cuidado entăo,
tens agora outro cuidado;
Mal que năo temias, creo,
que te vejo; isto temo:
tomou-te sem ter receo,
entăo pos-te em tal estremo,
que te fez de ti alheo.
Á sombra dos arvoredos
ho teu gado apascentavas;
e se os ventos eram quedos,
mil vilancetes cantavas
conformes a teus segredos.
Entăo teu gado engordava,
tinhas pasto todo o ano,
todo o pastor confeçava
seres tu o mais ufano,
qu'em toda esta serra andava.
Acorda, acorda, coitado,
dá-me conta de teu dano,
por que a um desconsolado
um consolo, ou um engano
tira ŕs vezes de cuidado.
Poderás julgar entăo,
(se quiseres razăo ter)
o teu cuidado por văo:
mas no grande bem querer
poucas vezes há razăo.

PERSIO
Os males, que săo sem cura,
mal so pode outrem curar;
nem na gram desaventura
năo há mais que aventurar,
que deixar tudo á ventura.
Năo me digas que ha hi bem,
que é maior mal para mi,
nem que ouviste a ninguem
que me vai lembrar dahi
que perdi o que outrem tem.
Vi-me já preso; contente
a meu mal queria bem;
agora fujo da gente,
năo vejo triste ninguém
que viva mais descontente.
Té no pasto dos meus gados
tinha a condiçăo ufana,
mas aos mal aventurados,
crę, que tudo se lhes dana
co a mudança dos cuidados.
Sentava-me em um penedo
que no meo d'agoa estava;
entăo dali só, e quedo,
a minha frauta tocava
bem fóra de nenhum medo.
Muito livre de cautelas,
com os olhos nas mesmas agoas,
co cuidado longe delas,
chorava ali muitas mágoas
folgando muito com elas.

FAUNO
Os fracos de coraçăo
obedecem ŕ vontade,
e muito mais sem razăo
se perde a liberdade
por algum cuidado văo.
Se dessejas descansar
deste, que te traz cançado,
lança-te, Persio, a cuidar
que, ŕs vezes, o dessejado,
alcançado, dá pesar.

PERSIO
Conselho quero de ti,
mas năo já para ter vida;
se pode haver ahi,
para a poder ter perdida,
esse me dá tu a mi.
Que está mais certo i perigo
onde a vida é trsite, e tal;
deixa-me acabar, te digo,
que pode ser que este mal
se acabe também comigo.

FAUNO
Nas cousas que dăo pesar,
tristeza, pena e tormento,
nestas has tu de mostrar
temperança e sofrimento,
que no al năo es de louvar.
Se agora padeces door,
ela se te irá minguando,
cada vez será menor;
ir-se-ha o tempo gastando,
e leva-la-ha por onde fôr.

PERSIO
Bem vejo que peno em văo;
mas quem será arraozado
em males tam sem rezăo?
pois năo ha modo temperado
no amor e na afeiçăo.
Se dizes que é vaidade
ter lembrança do perdido,
vou sentindo que é verdade;
mas quem viste, tu esquecido
daquilo que dá soidade?

FAUNO
Aos estremos sinalados
se conhece toda a gente;
no perigo, os esforçados:
que em bonança ser valente
năo é de animos ousados;
por isto quero de ti
que te năo deixes morrer,
crę-me, tu, Persio, a mi,
que năo ha maior vencer
que vencer-se homem a si.

PERSIO
Mal pode ser esquecida
a cousa mui dessejada;
lembrança nalma empremida,
năo pode ser apartada
se se năo aparta a vida.
Em quanto me vires vivo,
năo me verás descançar,
pregunto-te, Fauno amigo,
como pode repousar
quem traz a morte consigo?

FAUNO
Passa teus males com tento
se lhes queres achar cura,
pőe em al o sofrimento
que o que parece sem cura
ŕs vezes o cura o tempo.
Resistir graves paixőes
vem de esfôrço e valentia,
por que aos fracos coraçőes
falta-lhe a ousadia,
nas maiores afliçőes.

PERSIO
Falas, Fauno, como quem
vive livre e descançado;
crę-me, amigo, que ninguém
pode mudar o cuidado,
se năo quer pequeno bem.
Nunca lho eu mereci
desamar-me, e eu ama-la,
ela me leixou, assim,
e eu năo posso deixa-la,
que o amor pega de mim.

FAUNO
Parece que o seu amor
era muito mais pequeno:
Persio, năo ha maior door,
que querer bem em estremo
a quem t'o a ti quer menor.
Que os que em tal estremo vem
sua vida aventurada,
tu, Persio, sentes mui bem
quam cansada ou descansada,
a terá quem na assim tem.

PERSIO
Năo me aconselhes (te digo),
nem julgues a mim por ti:
chora meus males comigo,
que isto me convem a mi:
fa-lo-has se es meu amigo.
Nisto só está meu bem,
em outro me năo confio,
O' Fauno, que fará quem
tem a alma posta no fio,
e năo sabe em que se tem?

FAUNO
Bem vejo que teu tormento
é grande: por isso ouso
falar-te craro e isento,
que no animo sem repouso
năo ha claro entendimento:
entregaste-te ao amor,
cegaste da vida e razam
queres bem á tua dor;
buscas-lhe a salvaçăo
onde o remedio é pior.

PERSIO
Ao tempo que eu mais penava,
dormia a noite ao sereno,
sostinha-me no que esperava;
sobre uma cama de feno
muitas vezes repousava:
Agora, em nenhum lugar
acho descanço, nem vida,
para poder descançar.
tenho a esperança perdida;
năo me fica que esperar.

FAUNO
Năo tenhas o perigo em nada,
e passa-lo-has melhor;
que a vertude esforçada,
no grande medo e temor,
se estima, e é estimada;
Năo te espante esta mudança
que o tempo traz consigo,
tras o mal está bonança,
folga de viver, te digo,
que quem vive tudo alcança.

PERSIO
No campo sempre dormia,
fogia do povoado;
se alguma pena sentia,
praticava-a com meu gado,
e a ninguém a dezia;
Desque me este mal chegou,
tamanho me pareceo,
que o campo me enfastiou,
e o gado me aborreceo,
aqui verás qual estou.

FAUNO
Nenhum trabalho tam forte
nesta vida é de sofrer,
que um coraçăo năo suporte,
nem ha mais certo morrer,
que temer homem a morte;
isto, por que tu padeces,
bem vejo que é vaidade,
julga-o tu, se te conheces,
pois sabes que ŕ vontade,
e năo a outrem, obedeces.

PERSIO
Buscava sempre ribeiros
d'agoa mui crara e fresca
ali, antre os meus cordeiros
soía dormir a sesta,
sob a sombra dos amieiros.
Se alguma hora ali vou ter,
que cuidas que parece?
lugar donde tive prazer
năo posso agora ver,
que por isto me aborrece.

FAUNO
Năo sintas tristeza tanta
por tăo pequeno cuidado,
folga, pratica, e canta,
que o coraçăo esforçado
de poucas cousas se espanta.
Que se agora te alembrar
tanto, que te faça dano,
deixa o tempo assi andar,
que com a mudança do ano,
tu verás tudo mudar.

PERSIO
Se por palavras pudera
aqueste meu mal contar,
tăo triste năo estivera,
que o poder desabafar
algum descanso me dera:
Mas crę, que năo pode ser,
que é tam grande meu dano
que dessejo de dizer
de meu mal o desengano,
e năo no posso fazer.

FAUNO
Lança de ti, se te vem,
aquesta lembrança tal,
Persio, que năo ha ninguem,
que possa sofrer um mal
sem se alembrar de algum bem.
leixa, leixa este cuidado
de que te vęs combatido,
e quando mais atrib'lado,
sę esforçado e sofrido,
serás bem aventurado.
SZERZŐ
Tenger mellett, erdőszélen
élt Persio pásztor, s nyája
ott legelgetett békében.
Nem félt semmitől és rája
oka sem volt a szívében.
Ugyanazon nagy vadonban
született az ő kínjára,
az, kiért az Égből nyomban
a szerelem szállt csatába:
s győzött, erő oltalmában.
Szabad volt, mi sem kötötte,
mikor Máriát meglátta,
ki értelmét vakká tette,
ám Máriának látása
e sok kínt megérdemelte.
Mindjárt akkor fogyni kezdett
az ő nyája és jószága,
mert többé felé sem nézett,
s míg növekedett a vágya,
lassan mindent elveszített.
Virrasztott nappal és éjjel,
szemhunyásnyit sem aludva.
Mária kedves szemekkel
hogy benne higgyen, rábírta,
de nagyot tévedt hitével.
Önnön érdemében bízva
azt vélte, a lány sajátja,
ám idegen jött a tájra,
s ígérete, adománya
győzelmet mért Máriára.
Elvitték őt messzi földre,
Persio maradt magára,
s ez új háború legyőzte:
lelkét elküldte utána,
s a hegyen maradt a teste.
Arra jött egy pásztortársa,
Faun, aki őt kereste,
cselédje és hű szolgája;
mindjárt vigasztalni kezdte,
de kínzott vigasztalása.

FAUN
Hogy heverhetsz itt, én társam,
Persio, nyájadtól messze?
Hogy csak fekszel itt, megláttam,
állataid elfeledve,
feledve magad, magadban:
Pásztor nélkül az erdőben
bolyongnak bárányid bőgve,
nem legelnek félelmükben,
hogy a farkas rájuk törne,
nem lelik kedvük a fűben.
Szétszóródva, gyenge lábon
kóborol a nyájad egyre,
majd összeesnek már, látom,
ám nincs szánalom szivedbe',
hogy segíts szegény jószágon.
Dűlöngélnek, botladoznak
kutyáid is, kik tereltek,
alig élnek, csontsoványak,
nem csaholnak már szegények,
oly gyengék, nem is tudnának.
Pásztorbotod hol van, kérdem,
hol van hegedűd, bőrtokod?
lám: megváltoztál egészen;
azelőtt más volt a gondod,
mint mi most gyötör eképpen;
Az ért utól, mit nem féltél,
attól félek, ahogy látom,
hogy, mert tőle nem reszkettél,
győzött minden józanságon,
s magad ellensége lettél.
Lombos fáknak árnyékában
legeltetted nyájad régen;
és szeleknek nyugalmában
ezer dalt daloltál szépen,
titkaid szolgálatában.
Nyájad gyarapodván egyre
legelőt mindig találtál,
s minden pásztorok közötte
legszerencsésebb te voltál
ezen hegyek s völgyek szerte.
Ébredj, ébredj, szerencsétlen,
mondd meg nekem, mi e bánat,
a vigasztalan szivébe
mikor vigasz, jó szó árad,
néha elhal a bú szépen.
Megtörténhet, hogy nagy gondod
haszontalannak ítéled,
ha visszatér józanságod:
de az igaz szerelemnek
józansága nincs, meglátod.

PERSIO
A gyógyíthatatlan bajra
hogy találna gyógyírt bárki;
nincs orvosság a balsorsra,
ellene nem lehet állni,
hagyjunk inkább mindent rája.
Ne bíztass te jóval engem,
mert csak nagyobb így a kínom,
s ne beszélj másról se nékem,
mert rá emlékszem, kit bírnom
nem szabad - kit elvesztettem.
Fogoly voltam, s boldogságban
szerettem vesztem veszetten,
most bújdosom egymagamban,
s nincs, ki kétségbeesetten
búsabb lenne, mint én búmban.
Állataimmal a réten
boldog és szerencsés voltam,
de hidd el, balszerencsében
ki részesül, annak jóban
többé már része nem lészen.
A folyónak sodrásában
egy kősziklán üldögéltem,
nyugodtan magamban gyakran
távol a félsztől egészen,
s furulyámat fújdogáltam.
Bánat nem bántott semmilyen,
szemem a vizen nyugodott,
de messze járt tőle eszem,
s bár kínomban zokogtam ott,
boldog voltam én végtelen.

FAUN
Kinek gyáva, gyenge szíve,
csak saját kedvének enged,
s oktalanabb nincs végtére,
mint, ki hiú bútól szenved,
s rabbá így lesz, ön-vesztére.
Ha gyötrődni ezen bajban
nem akarsz már meggyötörten,
hányd-vesd meg akkor magadban,
hogy, mit kívánunk veszetten,
vesztünkre kívánjuk gyakran.

PERSIO
Tanácsod kérem valóban,
de nem arra, hogyan éljek,
ha segítség van e búban,
add tanácsod arra, kérlek,
éltem hogy hagyjam el nyomban.
A veszély biztosabb lábon
áll, hol ilyen bús az élet;
engedd meglelnem halálom,
csak így lehet, hogy e vésznek
tán véget vet pusztulásom.

FAUN
A bánatban és veszélyben,
kínban, gyötrelemben, búban
kell helytállnod mindenképpen,
tűrve, nagy önuralomban,
nem lehetsz dicső másképpen.
Ha most elfojtod e búdat,
egyre enyhébb lesz a súlya,
zsugorodik majd a bánat,
míg az idő elcsitítja,
s átadja az elmúlásnak.

PERSIO
Tűrök, bár látom: hiában,
ám ki hallgatna eszére
ilyen eszeveszett bajban?
Nincsen mód a mérsékletre
szerelemben s vágyódásban.
Hiúság csupán, azt mondod,
siratni, kit elvesztettem,
s tudom: helyes ezt gondolnod,
de olyat láttál éltedben,
ki elfeledné e gondot?

FAUN
A különleges veszélyben
ismerszik meg, ki mi, mennyi;
a bátor bátor a vészben,
mert békében hősnek lenni
nem nagy dolog semmiképpen.
Ezért kérlek arra téged,
hogy meghalni ne akarjál,
hidd el, amit mondok néked:
nincs diadalmasabb annál,
ki önmagára vet féket.

PERSIO
Nehéz dolog elfeledni,
amit igencsak kívánunk;
a szívünkből kitörölni
mi beléforrt, csak halálunk
tudja, ki éltünk eltörli.
Amíg itt látsz, e világban,
boldognak nem láthatsz engem,
kérdem tőled, kedves társam,
hogy nyugadhatna ernyedten,
ki halált hordoz magában?

FAUN
Mértékkel viseld sok kínod,
ha remélsz a gyógyulásban,
más dolgokra kell gondolnod,
mert az idő múlásában
írt találhat vészes gondod.
Súlyos vágy ellene állni
bátor léleknek sajátja,
erőt ehhez nem találni
gyenge szívben: mert ha rája
bánat tör, nem tud megállni.

PERSIO
Úgy beszélsz, Faun barátom,
mint ki szabad, s harc nem bántja;
de hidd, ezen a világon
vágynak nincsen változása,
csak ha nem vágy, mint én vágyom.
Nem azt érdemeltem tőle,
hogy ne szeressen, s szeressem,
elfeledett, ám felőle
nem lehet elfeledkeznem,
szerelmem emléke őre.

FAUN
Sokkal kisebb volt, mint vágyad,
úgy látszik, az ő szerelme,
Persio, s nincs nagyobb bánat,
mint olyant imádni egyre,
kiben nincs íly nagy imádat.
S mert mindenki, ki íly vészben
látja életét elveszni,
mint te, tudja az szívében,
hogy bú gyötri vagy nem gyötri
a lányt a másik kezében.

PERSIO
Ne adj tanácsot (én mondom),
s magad után ne ítéljél,
csak sirasd mellettem gondom,
ezt kérem, s hogy mást ne kérjél:
így lehetsz igaz barátom.
Másban bízni már nem vágyom,
ebben áll csupán az üdvöm,
kinek lelke cérnaszálon,
Faun, mit tehet, könyörgöm,
ki nem lel helyt e világon?

FAUN
Látom, bírsz nagy fájdalmakkal,
ezért kell hát így beszélnem,
világos, szabad szavakkal,
mert, ki békétlen lelkében,
nem bír tiszta gondolattal:
átadtad magad a vágynak,
vak vagy létre s józanságra,
kínod dédelgetve látlak,
s megmentését egyre vágyva
rá a rosszabb írt találtad.

PERSIO
Régen, bárhogy is gyötrődtem,
éjjente nyugodt volt álmom,
s remélve azt, mit szerettem,
gyakran kedves szalmaágyon
pihentem meg elernyedten.
Mostmár nyugalmat nem lelek,
s életet sem, sehol, soha,
békét hiába keresek,
minden reménységem oda;
semmiben nem remélhetek.

FAUN
E vésszel ne is törődjél,
így könnyebben bánsz el véle,
csak nagy vitézséggel küzdjél,
félsz s rettegés idejébe'
nincs becsültebb semmi ennél;
Ne ámulj a változáson,
mit az idő hoz magával,
borúra derű, barátom,
élj éltednek tavaszával,
ki él, az győz e világon.

PERSIO
Mindig a mezőn aludtam,
a falutól menekültem,
és ha néha búslakodtam,
jószágomnak énekeltem,
másnak sosem panaszkodtam.
De e bú úgy ült szivemre,
mióta nagy súlyát érzem,
hogy a mező sincs kedvemre,
s jószágomat megeléglem,
látod, el vagyok már veszve.

FAUN
Nincs az életnek oly kínja,
amit tűrnünk, mit szenvedni
a szív erővel ne bírna,
s nincs biztosabb halál semmi,
mint azé, ki szívest halna;
látom én, miféle kínod:
tudod, ha magad ismered;
csak hiúságod siratod,
mert saját kedved követed,
s másét tudni sem akarod.

PERSIO
Friss, üde patak partjában,
vizek mellett szoktam ülni,
és nyájam társaságában
délután én felüdülni
ott, égerfák árnyékában.
Most, ha arra téved lábam,
mit gondolsz, ugyan mit érzek?
hová egykor szívest jártam,
mostmár inkább el se nézek,
csak búsít, hát ne is lássam.

FAUN
Ne bánkódj magad gyötörve,
mikor íly kicsiny a bánat
beszélj, dalolj örvendezve
mert a bátor szív nem fárad,
könnyen, bármi kínt szenvedve.
Rágondolni is fáj mostan,
annyira, hogy kárt tesz benned,
de az idő múlik lassan,
más év jő, s kínzott szivednek
minden más lesz, meglásd, abban.

PERSIO
Ha szavakkal elbeszélni
ezt a bánatot lehetne,
e bút könnyebb vón elbírni,
vigasz költözne szivembe,
ha kínom el tudnám sírni.
De hidd el, mód rája nincsen,
mert olyan nagy az én károm,
hogy bár kívánom, segítsen
nyelvem, a szót nem találom,
és csak kínlódom imígyen.

FAUN
Önmagadtól vesd el messze
azt az emléket, barátom,
mert nincs senki, ki szenvedve
valami kis jót a vámon
ne találna, réven vesztve.
hagyd el, hagyd el súlyos gondod,
mely így harcol ellenedre,
és minél nagyobb a kínod,
annál bátrabb légy szivedbe':
jó sorsod így megtalálod.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]