8. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
1917. május 13.-án, vasárnap három kisgyermek: Francisco (9 éves) és Jacinta Marto (7 éves), valamint unokanővérük, Lúcia de Jesus (10 éves), akik Fátima közelében, egy Cova da Iriának nevezett helyen juhnyájat legeltettek, azzal tértek haza, hogy déltájban megjelent előttük " egy Napnál ragyogóbb asszony ", aki az imádkozás fontosságáról beszélt, és arra kérte őket, hogy az elkövetkező öt hónapban térjenek vissza rendszeresen ugyanarra a helyre. Cova da Iriában június, július, szeptember és október 13. napján, augusztus 19.-én pedig Valinhosban újra megjelent a gyermekeknek, akikre különböző titkokat, üzeneteket bízott. Hívők és hitetlenek, analfabéták és tanult emberek, újságírók és fényképészek növekvő figyelemmel fordultak a titokzatos fátimai események felé, a jelenések helyét zarándokok és kíváncsi odalátogatók tízezrei keresték fel, a látnokok szavahihetőségét egyre többen igazolták vagy vonták kétségbe. Francisco és Jacinta korai halála (1919. április 4., illetve 1920. február 20.) után - a ma is élő - Lúcia maradt az események főszereplője, aki 1921-ben kolostorba vonult, majd a Dorottyások rendjének nővéreként vetette papírra emlékeit. A XX. századi Szűz Mária-jelenések, a Mária-kultusz, a népi vallásosság felerősödésének Fátima lett az első és legismertebb színtere.
Az első jelenés után két hónappal a katolikus O Ouriense lap újságírója még csak ábrándozott cikkében arról, hogy a kis fátimai "egyházközségből egy második Lourdes" [2] lesz. A korábban teljesen ismeretlen falu ma Portugália leglátogatottabb helyeinek egyike, Lourdes mellett Európa legjelentősebb Mária-kegyhelye és zarándokközpontja. [3]
A zarándokáramlás, a Szűz Máriának tulajdonított jelenések, a látnokok vallomásai önmagukban nem feltétlenül elegendőek ahhoz, hogy egy helységből "a világ oltára" legyen. Fátima ismert és elismert zarándokközponttá emelkedése több tényező együttes hatásának eredménye. Ma már elfeledett látnokok és helységnevek [4] példái bizonyítják, hogy egy kultusz felkarolásában, vagy elnyomásában az állam és/vagy az egyház döntése játssza a főszerepet. Elterjedéséhez - a népszerűsítés, a kedvező földrajzi adottságok, a megfelelő történelmi körülmények mellett - feltétlenül szükséges az adott társadalmi, kulturális közeg nagyfokú érzékenysége is.
A portugál katolikus egyház, majd Salazar egyaránt kihasználta a fátimai eseményekben rejlő lehetőségeket - akár előre megrendezett akcióról, akár csodáról van szó. Fátima azonnal szerepet kapott a politikában: új ütközőpontját jelentette annak a régi politikai, ideológiai küzdelemnek, melynek hátterében az antiklerikális, szabadgondolkodó "republikánusok", illetve a konzervatív "katolikusok" szembenállása állt.
Gyakorlatilag már a köztársaság kikiáltásának évében (1910) fellángolt a harc. A hatalomra került kormány radikális reformtevékenységbe kezdett egy modern, laicista, parlamentáris rendszer megteremtése érdekében. Elsőként az egyik legnagyobb erő és veszélyforrás, a monarchiával szorosan összefonódott egyház ellen fordult. Az antiklerikális törvényhozás intézkedései igazolták a klérus félelmét, hogy a republikánus politikai tábor az egyház teljes félreállítására törekszik. Fő ellenfelüknek az állam és egyház szétválasztását kimondó törvény (1911) kezdeményezőjét, a kérlelhetetlen antiklerikális politikust, Afonso Costát tartották. Ő állt a kormány élén, amikor Portugália belépett az első világháborúba és akkor is, amikor 1917. május 13.-án a három gyermek látott "egy Napnál ragyogóbb asszonyt." [5]
Portugália hanyatlásáért az egyik oldal a középkor sivár sötétségébe visszahúzó "jezsuitákat", a másik oldal az istenellenes, vallási tradíciókat semmibe vevő "szabadkőműveseket" (utóbb a kommunistákat) okolta. [6] Ez a klerikális-antiklerikális, "jezsuita"-"szabadkőműves" ellentét Fátima esetében a jelenés-hívők, illetve a jelenés-tagadók helyi, majd országos vitáiban, csetepatéiban öltött testet. A véresen komolyan vett, de leginkább a mediterrán paraszttréfákat, népi komédiákat idéző csatározások már 1917-ben megkezdődtek. Augusztus 13-án a helyi hatalom képviselője, a katolikusok által "Bádogos" gúnynévvel illetett Artur de Oliveira Santos megakadályozta, hogy a kis látnokok a jelenés helyszínén legyenek. A Szűz azonban hat nappal később megjelent egy másik helyen, a Fátima melletti Valinhosban. Október 22-én este néhány férfi Santarémből Fátimába indult, hogy kivágják és a városba szállítsák a jelenések tölgyét. A tölgynek azonban csak a törzsét találták, mert az ágakat a zarándokok már mind elhordták ereklyének. Másnap reggel kiállítást rendeztek Santarémben a jelenések helyéről elrabolt tárgyakból, amelyeket a hívekből és a fátimai Szűzből gúnyt űző esti "körmenet" alkalmával is magukkal vittek.
"Egy városi asszony, látván a szentségtörő körmenetet háza előtt vonulni, méltatlankodásában egy vödör vizet, vagy talán még más is lehetett, a tüntetőkre borította; belőle még egy rendőr fejére is elegendő jutott." [7]
1920. május 13-án katonai, rendőrségi tüzérséget és lovasságot vezényeltek Cova da Iriába, hogy kötélkordonnal zárják el a területet a zarándokok elől. [8] A legnagyobb megbotránkozást a hívek körében a Jelenések Kápolnája elleni merénylet váltotta ki.(1922. március 6.) Az 1919-ben emelt kápolnát dinamittal felrobbantották. Az öt bomba közül csak négy robbant fel. A hívek Miasszonyunk égi kegyének tulajdonították,hogy a jelenési fa gyökerei közé helyezett bomba ártalmatlan maradt. A parlamentben, a hivatalos szerveknél a katolikusok erélyesen tiltakoztak, a vallásos tömegek pedig rendszeres zarándoklatokkal adtak választ a Fátimát ért támadásokra, a köztársasági kormányok laicizáló kísérleteire.
A társadalom biztonságérzete, a köztársasági rendszerbe vetett bizalma folyamatosan gyengült a "véres zűrzavar" időszakának [9] nevezett tizenhat év (1910-1926) alatt.
A stabilitás teljes hiánya fémjelezte ezt a korszakot. A pár hónapig hatalmon lévő kormányok tehetetlennek mutatkoztak az évről évre kirobbanó felkelésekkel, a súlyosbodó gazdasági, pénzügyi problémákkal szemben. Megnőtt az igény egy erőskezű, rendet és békét teremtő kormány, egy karizmatikus vezető iránt. Úgy látszott, hogy a gondok csak sokasodtak azóta, hogy a több évszázados egyeduralmat köztársasággal váltották fel. A 75-80 %-ban analfabéta lakosság, mely mindig hajlott a misztikumra, melynek lelkületébe, gondolkodásába, szokásaiba mélyen beleivódott a katolikus vallás, mely történelmi viharok idején mindig újraélesztette a portugál nemzet megmentésére siető Sebestyén király mítoszát ismét "csodát", változást hozó "Messiást" várt.
Az alcácer quibir-i csatában (1578) eltűnt Sebestyén király a spanyol uralom idején (1581-1640) nőtt mitikus alakká. Az úgynevezett "sebastianismo" eredetileg azon a hiedelmen alapult, hogy a király nem halt meg a csatatéren és - a héber Messiáshoz, a kelta-brit mondák Arthur királyához, vagy a hun-magyar mondakör Csaba királyfijához hasonlóan - egykor majd visszatér, hogy felszabadítsa, felvirágoztassa nemzetét. A későbbiekben a "sebastianismo" jelentése bővült: általánosabb értelemben arra a politikusra, államférfira vonatkoztatták, aki megmentheti, felemelheti a hanyatló országot. Fernando Pessoa kora Sebestyén királyát abban a Sidónio Paisban látta megtestesülni, aki a jelenések évében került hatalomra. A "rejtőzködő", a ködös hajnalon felbukkanó király mítosza válságos időszakokban mindig felerősödött; a napóleoni hódítások idején szintúgy, mint századunk tízes éveiben.
Ebben a bizonytalan, várakozó légkörben kezdett terjedni a Szűz fátimai jelenéseinek híre, az új Sebestyén király, a "Nemzet Megmentője" [10] szerepét pedig António de Oliveira Salazar játszotta el.
A demokratikus köztársaságot megdöntő katonai felkelés (1926. május 28.) után 1928-ban Salazar került a pénzügyminisztérium élére. Első "csodatétele" a költségvetés deficitjének megszüntetése volt. 1932-től gyakorlatilag már teljhatalmú miniszterelnök. Az egykori jezsuita szeminaristát, a Kereszténydemokrácia Akadémiai Központjának [11] tagját, a Portugál Katolikus Központ [12] parlamenti képviselőjét természetesen támogatta az egyház, mert várható volt, hogy olyan rendszert teremt, mely ideológiai téren az egyház társadalmi tanításaira támaszkodik.
Egyrészt a jelenések, másrészt a tekintélyuralmi, korporatív rendszer az "Új Állam" konszolidálásában Fátima illetve Salazar kölcsönösen sokat köszönhet egymásnak.
A Fátimát népszerűsítő művek a Szűz kegyének tulajdonították, hogy a bűnös, köztársasági Portugália megtért, megmenekült a végromlástól, és gyorsan felemelkedett. A "csodálatos megújulásban" természetesen szerepe volt "Salazar áldozatkészségének, becsületességének és lángeszének." [13] "Salazar nagy érdeme éppen abban rejlik, hogy a Gondviselés őt választotta az isteni tervek méltó és ügyes eszközévé." [14]
Az egyházi vezetők Fátimára hivatkozva igazolták a rendszer legitimitását. A jelenések huszonötödik évfordulóján a portugál püspöki kar körlevélben hivatalosan ismerte el, hogy hazájuk már megfelel a fátimai égi üzenetnek: "Portugália már fel sem ismerhető, annyira alapos és beható az az átalakulás, amely az országban szerte észlelhető." [15]
Salazar révén pedig fokozatosan elhárultak azok az akadályok, melyek a zarándokhely felemelkedésének útjában álltak. Gesztusértékű elismerést jelentett, hogy Salazar már 1929-ben elzarándokolt Carmonával és a kormány több tagjával Fátimába, hogy a nemzetet a Rózsafüzér Királynőjének oltalmába ajánlja. 1930. október 13.-án a leiriai püspök hitelt érdemlőnek nyilvánította a jelenéseket és engedélyezte Fátimai Miasszonyunk tiszteletét. Miután 1940-ben, a salazari időszak csúcspontján létrejött a Konkordátum a Szentszékkel, a pápák is kiemelt figyelmet szenteltek Fátimának.
Az úgynevezett "fátimai titok" bizonyos részletei 1942-ben kerülhettek nyilvánosságra.
Már 1917-ben ismertté vált, hogy a Szűz harmadik jelenése alkalmával (1917. július 13.) valamilyen titkot bízott a látnokokra. A Szűz jövendölése szerint "istentelen propaganda árasztja el tévedéseivel az egész világot", amely "háborúkat idéz elő" [16], ha az emberek megbántják az Istent. Amennyiben viszont teljesítik a Szűz kérelmeit, Oroszország megtér, béke lesz, és végül Szűz Mária Szeplőtelen Szíve győzedelmeskedik.
A fátimai titkot - a kezdettől antikommunista nézeteket valló - Salazar és az egyház úgy értelmezte, hogy Portugáliára, a kereszténységre, a nyugati civilizációra a legnagyobb veszélyt a kommunizmus és a "bolsevista Oroszország" jelenti. A portugál kormány a nyugati demokráciák rokonszenvét, vagy legalább megértését, türelmét rendíthetetlen antikommunizmussal igyekezett elnyerni. Az új vallásalapítók, a kommunisták ellen - a portugál történelmi hagyományokhoz könnyen illeszthető - missziós kereszteshadjáratra, új reconquistára toborzott lovagokat az egyház és az állam. Portugália a hidegháború előtt és alatt egyaránt a nyugati civilizáció védelmezőjének, a kereszténység védőbástyájának titulálta önmagát és - Kuba kivételével - egyetlen kommunista, szocialista országot sem ismert el. Annak ellenére, hogy a Time már 1946-ban élesen bírálta Salazar rendszerét, és címlapján a miniszterelnököt egy férges almával ábrázolta [17], a nyugati demokráciák szemet hunytak az "Új Állam" antidemokratikus jellege felett. A harcos kereszténység modern válfajával fellépő ország megtalálta küldetését, szerepét a hidegháborús időszak bipoláris nemzetközi rendszerében.
A portugál püspöki kar már a spanyol Népfront győzelme után antikommunista fogadalmat tett (1936. május 13.). A Salazar-korszak egyházi szerzői Fátimával foglalkozó munkáikban nem mulasztották el felhívni a figyelmet arra, hogy milyen érdekesen találkoznak a jelenések és bizonyos világtörténelmi események időpontjai. A jezsuita Fonseca atya az első és az utolsó jelenés időpontja, valamint Lenin és Trockij Pétervárra érkezése között látott szoros összefüggést. [18] Castelbranco pedig arra mutatott rá, hogy "ugyanazon a napon és órában jelent meg a Rózsafüzér Királynője Fátimában, amelyben XV. Benedek pápa püspökké szentelte" [19] Eugenio Pacellit, a későbbi XII. Piust, "Fátima pápáját, aki 1950-ben a "nemzetközi kommunizmusellenesség vezéreként" [20] adta áldását Fátimai Miasszonyunk Kék Hadseregére. [21]
A "szegfűk forradalma" (1974. április 25.) elsöpörte a tekintélyuralmi rendszert. A portugál püspöki kar "megszaggatta ruháit és hamut szórt a fejére" [22], majd nyilatkozatban ismerte el, hogy az elmúlt negyvennyolc esztendő alatt szorosan együttműködött a kormányzattal. A fátimai zarándokok száma ugyanakkor nem csökkent. A kegyhely már nemzetközi hírnevet vívott ki magának, a jelenések helyét a pápák is felkeresték. A portugál népre jellemző miszticizmus otthonra lelt a - még csak részleteiben felfedett - fátimai titokban. Tovább élt az a Salazar-időszakban kialakított felfogás, amely szerint nem lehet véletlen, hogy a Szűz választása éppen Portugáliára esett, és hogy az ország "megtérése", majd felemelkedése például szolgálhat a világ összes válságban sínylődő államának. A Szűz jövendöléseire visszavezetett antikommunista, missziós szerep a nyolcvanas években is megmaradt, 1989-90-ben pedig igazolást nyert. Első fátimai zarándoklata alkalmával (1982. május 12-13.) II. János Pál pápa Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába ajánlotta. A hívek a kommunista, szocialista rendszerek bukása, a kelet-közép-európai átalakulás idején úgy látták, hogy végre teljesült a jövendölés: Oroszország megtért, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve győzedelmeskedett. A zarándokok hosszú sorát tovább növelték "azok az emberek, akik nem a Kommunista Kiáltványban, hanem a ¸Magnificat¸-ban hittek." [23]
A fátimai jelenések kezdettől fogva zarándokok tízezreit vonzották a szent helyhez. A vallásos tömegeket, akik ma is rendszeresen látogatják a "világ oltárát" nem tántorították el sem a zarándoklatok megszüntetésére irányuló törekvések, sem a mindenható politikusok mesterkedései.