A Nyugat-mozgalomnak éppúgy nem volt egységes Petőfi-képe, ahogy Arany-képe sem. Az egyik pólust Ady Endre véleménye képviselte, aki előbb A forradalmár Petőfi című versgyűjteményhez (1910) írt egy hányaveti előszót, majd (mintegy jóvátételként) szenvedélyes vallomást tett közzé a Renaissance nevű folyóiratban Petőfi nem alkuszik címmel (ugyancsak 1910), melyben a nagy költőelőd alakját részben a saját képére rajzolta meg: nagy, magányos léleknek, az egyetlen tisztán látónak széles e hazában.
Az ellenkező végletet Babits képviselte, aki Arany oltárán feláldozta Petőfit. Ugyancsak 1910-ben jelent meg a Nyugatban Petőfi és Arany című esszéje, ahol kifejti hírhedt tételét: „Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában. Arany zseni a nyárspolgár álarcában.” Babits példáján fölbátorodva Szász Zoltán 1912-ben már a Nyugatban Petőfi „revizióját” tűzte ki célul. Lehet, hogy Babitsot ez is arra ösztönözte: finomítsa Petőfi-értékelését. 1923-ban, a centenárium alkalmából rendezett hivatalos cécótól elhatárolva magát, Babits előadásokat tartott a nagy költőelődről, Petőfi koszorúi című versében pedig félreérthetetlenül megfogalmazta véleményét a Petőfit koszorúzó „vak Megszokás”-ról, „süket Hivatal”-ról.
Valójában Ady és Babits álláspontjának távolsága jóval kisebb Petőfi, mint Arany megítélése esetében. Petőfi jelentőségét Babits sem tagadta, Petőfi „naivitása” Ady számára is evidencia volt. Arany János örökségének tétjét sokkal inkább érzékelték, mint Petőfiét, akit a történelem már lezárult fejezetének tekintettek. Hasonlíthatatlanul intenzívebbnek élte meg Petőfi jelenlétét Karinthy Frigyes (akinek Petőfi-paródiája az Így írtok ti kötetben nem véletlenül sikerült gyengére – szemben az újnépies Erdélyi Józsefről írttal) és Kosztolányi Dezső (aki 1927-ben cikket írt arról: milyen megrendítő, hogy a Szeptember végén már nyolcvan esztendős; később, 1934-ben pedig tüzetesen elemezte a verset).
54. Babits valójában Hartmann János Petőfi-tanulmányok című, frissen megjelent könyvének megállapításait visszhangozza, amelyek persze kapóra jönnek neki: mintegy igazolják az ő idegenkedését Petőfi harsányságától és gondolati szegénységétől. Ám ezt kockázatos lett volna megírni, tehát Petőfi „nyárspolgár”-sága a célpont, amit nehéz kivédeni, ha pl. szerelmi költészetének bidermeier vonásaira gondolunk. Sokan Ady-ellenes élt föltételeztek Babits Petőfi-értékelése mögött, valójában Babitsot nem Petőfi, hanem Arany érdekelte elsősorban.
55. 1913-ban, a Magyar irodalom című munkájában Babits újabb kísérletet tesz Petőfi és Arany életművének elhelyezésére, méghozzá világirodalmi horizontba állítva. Lényegében hasonlókat mond, mint Kosztolányi Dezső 1906-os cikke (Petőfi, a szocialista): Petőfi fordítható és világirodalmi érték, míg Arany fordíthatatlan és nemzeti érték.