4.2. Reneszánsz nevelés Magyarországon

A műveltség tartalmának átformálódása

Az államalapítástól kezdve a XIV. század elejéig a hivatali ügyintézést, orvoslást, tudományos tevékenységet, oktatást és más értelmiségi feladatot magyar földön is kizárólag a klerikusok végezték. Az 1300-as évek elejétől kezdve elkezdődött egy magasabb szervezettségű államapparátus kialakítása. E fejlődés eredményeként a század közepétől megnőtt az alacsonyabb szintű hivatali munkahelyek száma, melyek betöltőitől már nem várták el, hogy egyházi rendbéliek legyenek.

Elkezdődött a tanultság fogalmának leválása a klerikus fogalmáról. A világi értelmiségi feladatot ellátó férfiak elnevezése először az 1320-as években bukkant fel oklevelekben. "Literatus" a nevük, ezt a korabeli magyar nyelvű iratokban a "diák" vagy "deák" szóval fordították. A literátusok képzettsége a hagyományos klerikus műveltség elemein (grammatika, diktámen, kompútusz) túl sokoldalú, gyakorlatias világi ismereteket is tartalmazott. Nem szakképzettség volt ez, de nem is a manuális munkával kapcsolatos ismeretanyag. A deákműveltség általános értelmiségi feladatokra felkészítő, nyitott (tehát továbbfejleszthető, specializálható) ismeret- és készségrendszert jelentett.

A század közepétől kezdve tehát - a tekintélyét továbbra is szilárdan őrző klerikus műveltség mellett - iskoláinkban felerősödött a világi művelődési anyag szerepe. A klerikus tanárok mellett megjelentek a világi pedagógusok.

A centralizált államszervezet magas rangú tisztségviselői körében a XV. század elején tért hódított a humanista műveltség. Az új szellemű kultúrát kezdetben egy szűk réteg hordozta, mely letelepedett külföldiekből állott. Mátyás uralkodása idejére vált magyarrá ez a kis létszámú csoport, melynek tagjai főrangú egyházi személyiségek köréből kerültek ki. Később - a XV-XVI. század fordulóján - a humanista műveltség jobban szétterült az országban, és eljutott a székesegyházak, városok iskoláiba is. Ennek eredményeként a literátus műveltség tartalma is kiszélesedett. A már ismertetett komplex alaptudományok hármas rendszere humanista elemekkel gazdagodott.

A humanista literátusképzettség tartalma így alakult:

Grammatika: Latin nyelvtan a humanista nyelvtankönyvek alapján. Az irodalmi szintű csiszolt stílusú latin nyelv - tehát nem a középkori vulgáris latin! - birtoklása.

Diktámen: Latin nyelvű írásművek fogalmazásának képessége. A humanista stílus alkalmazásképes ismerete. Levélírás, szónoki beszéd, a logikus, meggyőző érvelés gyakorlata. Elemi jogi ismeretek, a klasszikus verselés szabályai, humanista zeneelmélet.

Kompútusz: Elemi csillagászati ismeretek, csillagászati-matematikai számítások, geometria, fizika, mechanika, naptárkészítés. Néhány természeti jelenség megokolása, néhány földrajzi téma. Az élet keletkezése, a teremtés filozófiai szintű magyarázata. Az egészséges életmód szabályai, asztrológia, horoszkópkészítés, alkímia.

A literátusok többsége nem tudott vagy nem akart egyetemi tudományos fokozatot szerezni, ezért hazai káptalani (székesegyházi), illetve városi plébániai iskolákban tettek szert - az igényeiknek megfelelő - műveltségre. Abban az időben érseki, illetőleg püspöki székhely volt - s így káptalani iskola is működött - Esztergomban, Nyitrán, Gyôrben, Veszprémben, Pécsett, Zágrábban, Kalocsán, Csanádban, Egerben, Nagyváradon és Gyulafehérvárott.

Városi plébániai iskola minden városunkban alakult, és ezek egynémelyikében igen magas szintű oktatás folyt. Bizonyíték erre a Szalkai-kódex, Szalkai László - későbbi főkancellár és esztergomi érsek - diákkori füzeteinek gyűjteménye.

A hat vaskos füzetet, mely ma a kódexet alkotja, a 14-16 esztendős diák a sárospataki városi-plébániai iskolában 1489 és 1490 között rótta tele latin nyelvű soraival. Az első füzet a kompútusszal, tehát a csillagászattal és az orvoslással kapcsolatos ismereteket tartalmazza; a következő kettőben hexameteres költemények és azok magyarázatai olvashatóak; majd a családjog, a fogalmazási, végül pedig a zeneelméleti tananyagot feldolgozó füzetek következnek.

Érdemes beleolvasni Szalkai László egyik "házi feladatába", a tavasz leírásába, melyre a csillagászat komplex tananyagának feldolgozásakor került sor: "A legfelső egekig ragyogó az idő, szikrázik a levegő, szelek fújdogálnak, a hó elolvad, futnak a patakok, csörgedeznek a források. A hegyek között már csak a csúcsokon marad hó. A fák koronái, az ágak rügyei sarjadni kezdenek, növekszik a vetés, zöldülnek a rétek, szépülnek és színesednek a virágok. Megindulnak a vízen a hajók. Levelekbe öltöznek a fák, s a föld fűtől lesz díszes, a legelők új takarmányt növelnek. Minden visszanyeri erejét. Énekelnek a madarak, zeng a fülemüle. Az egész föld ismét virulni kezd, szépséggel ékesül, s olyan lesz, mint a legszebb, leggyönyörűségesebb menyasszony, aki tarka színű ruhába öltözik, hogy tetszésére legyen az embereknek lakodalmának napján." [123] Költői ihletettségű sorok ezek, jól példázzák a XV. század emberének természet felé fordulását.

A század végén megkezdődött a legjelentősebb városi-plébániai iskolák átformálódása humanista iskolákká, humanista gimnáziumokká. A külföldi - mindenekelőtt a bécsi - egyetemet járt iskolarektorok magukkal hozták a humanista tanulmányok klasszicizáló szellemét. Az alapvető készségek és a latin grammatika elsajátítása után - az iskola harmadik tagozatán - ettől fogva már klasszikus latin és görög szerzők műveit elemezték a felkészült s vállalkozó kedvű növendékekkel. Emellett természetesen a kompútusz komplex ismeretkörébe tartozó egyéb tudományok is terítékre kerültek: (csillagászat, orvoslás, asztrológia, mechanika, földrajz stb. Ahogyan azt a humanista szellemű literátusműveltség elemzésekor már láttuk.)

Iskolafejlődésünk jelentős eseménye zajlott le 1554. január 1-jén. Ekkor lépett hatályba az a megállapodás, melynek értelmébenOláh Miklós esztergomi érsek újjászervezte a nagyszombati városi káptalani iskolát. (A felvidéki Nagyszombat városába tette át ugyanis székhelyét az érsek, mivel Esztergomot a török elfoglalta. Vele együtt telepedett át az esztergomi káptalan és az ősi iskola is, a könyvtárral együtt.)

E nagy tudású humanista munkájának eredményeként létrejött a nagyszombati humanista gimnázium. Az iskola tanulmányi rendjében az ókori klasszikus szerzők művei olyan nagy arányban szerepeltek, mint addig még sohasem a magyar oktatás-nevelés történetében. Oláh Miklós nagyszombati iskolája egy új iskolafajta: a humán gimnáziumból és akadémiai tagozatból álló kollégium-típusú iskola "prototípusa" volt. A kollégiumok - látjuk majd - rendkívül jelentős szerepet játszottak a magyar iskolatörténetben. Magukba ötvözték a nagy múltú székesegyházi és plébániai iskolák értékeit, asszimilálták a humanizmus eszmevilágának hatását. Professzoraik tanításuk során felhasználták a "studia humanitatis", az "emberséget gazdagító humán tudományok", az antik kultúra nevelő, személyiségformáló hatását.

A magyar kollégiumok többsége nem vált idő előtt a kiüresedett, értéküket vesztett humán tanulmányok, az öncélúan klasszicizáló nyelvészkedés otthonává, mint az a hasonló külföldi intézmények esetében oly gyakran megtörtént. (Erasmus, Rabelais, Montaigne ilyen iskolákat kritizáltak olyan élesen már száz évvel korábban.)

Katolikus és protestáns kollégiumaink sokat tettek azért, hogy a humanista nevelés tartalma nálunk közkinccsé válhatott: a polgárság erősödésével a "harmadik rend" is részesülhetett belőle.

Reneszánsz főúri nevelés Magyarországon

A hazai székesegyházi és városi-plébániai iskolák tananyagának humanisztikus átformálódását majdnem egy évszázaddal megelőzte a főúri nevelés lovagi eszményének fokozatos differenciálódása. A test és a szellem arányos fejlesztését célul tűző, az antik klasszikus stúdiumok fontosságát hangsúlyozó, a gyermeki teherbíró képesség szempontját figyelembe vevő reneszánsz nevelés szelleme itt hamarabb érvényesült. Ezt tükrözik a Zsigmond király udvarában 1418-1450-ig tartózkodó neves humanista, Pier Paolo Vergerio (1370-1444) értekezései. De ez fogalmazódik meg a bécsújhelyi udvarban nevelkedő trónörökös (a későbbi V. László) nevelője számára pedagógiai útmutatót szerkesztő Enea Silvio Piccolomini (latinosan: Aeneas Sylvius 1405-1464) traktátusaiban is.

Az itáliai humanista traktátusában a leendő uralkodó nevelésének programjával foglalkozik: az ifjú részesüljön alapos testi nevelésben, tökéletesen birtokolja a latin nyelvet éppúgy, mint alattvalóinak nyelvét, de a házitanító fordítson gondot a fiatal fiú erkölcsi érzékének fejlesztésére is. Mindeközben a nevelőnek érdemes ügyelnie a munka és a pihenés helyes arányának megválasztására is: "Helyeslem, sőt dicsérem, ha a veled egykorú gyermekekkel labdázol [...] ott van a karika és más, a gyermekekhez illő játék, amelyekben semmi illetlen és rút dolog nincs. Éppen ezért ezeket nevelődnek meg kell engednie számodra, hogy a tanulásban időnként szünet legyen, a jókedvedet élesszék. Nem szabad folyamatosan tanulni és mindig komoly dolgokkal foglalkozni; végtelen nagy fáradságot igénylő munkára sem szabad fogni a gyermeket, nehogy teljesen kifáradva, összerogyjanak és a túlterheléstől, a kedvetlenségtől agyonkínozva, ne fogják fel helyesen a tanulni való dolgokat. A növényzetet is a kevés víz táplálja, a túlságosan sok pedig elnyomja." [124]

A magyar fiatalok egy része külföldi egyetemekre járt, mások - ugyancsak külhonban - magániskolákban tanultak. Legnagyobb reneszánsz kori költőnk, Janus Pannonius 1444-1454-ig Ferrarában végezte tanulmányait. Mestere, a magániskola (contubernium) tanára, Guarino da Verona (1374-1460) volt. Janus Pannonius a nagyműveltségű humanista dicsőítésére költeményt írt, melynek sorai bepillantást engednek Guarino mester iskolájának hétköznapjaiba:

"Elsőként a helyes szólásnak adod meg alapját,
oktatod aztán a helyesírás tudnivalóit:
hogy ne hibázzon a nyelv, és félre ne csússzon a tollhegy.
Majd meg stílusukat csiszolod képzelt levelekkel.
Hogyha pihennek, történelmet bújsz velük, aztán
szónoklásra fogod őket s versfaragásra.
Míg a tehetség éretten s biztos haladással
nem jut a csúcsra..."
................................................
 Szép rendben folyik egy-egy nap, hisz a munka tagolja:
hajnali templom, utána meg iskola, s mindez olyan, hogy
nem marad el Szókrátész hajdani Lyceumától,
annyi sugárzó ifjú ember gyűlt itt össze.
Vergiliust olvasnak először, esetleg olyat, ki
őhozzá közel áll, majd azt, aki harcra tógát vett,
s azt, ki a nagy Cicerónak legméltóbb követője.
...........................................
Majd hazatérsz, s megebédelsz; tán kevéske az ínynek,
mégis: a természetnek elég. Az evésre megint csak
a latin és görög kódexek jönnek, utánuk
sok vita zajlik irányításoddal, s megy, amíg csak
messzi Nyugat táján nem hajlik alá a Nap útja."  [125]

Eddig mintha csak egy korabeli színvonalas humanista gimnázium életéről olvasnánk költői híradást. Ez a kontubernium mégis mást, többet nyújtott, mint az átlagos gimnáziumok. A különbség oka egyrészt Guarino mester karizmatikus személyiségében rejlett, másrészt pedig az egész napot átfogó tanításban-tanulásban. A kiválasztottaknak még ennél is több jutott:

"És ha egészen idáig nyitva bárkinek ajtód,
most, így este a szűkebb kör van csak körülötted,
Ők veled együtt laknak. Nincs egyetlen üres perc:
gyakran az álmot elűzve a zsír-mécs lángjai mellett
hosszú éjeken át virrasztottunk, míg az egekből
csillagraj bámul le a földre, kicsiny tüzeinkre..." [126]

A humanista művelődés központja a XV. században Mátyás király udvara volt. A királyt neveléssel kapcsolatos kérdések is foglalkoztatták. A kortársak feljegyzése szerint egyik alkalommal a tanításra való alkalmasságról fejtette ki véleményét: "Senki sem alkalmas a tanításra, ha nincs tudománya, a tudomány viszont vagy az odaföntről való ösztönzés által, vagy pedig fáradságos tanulás által sajátítható el." [127]

Egy másik alkalommal egy firenzei humanistával vitatkozott arról, hogy az értelem kiművelése a természettől vagy a neveléstől függ-e. A vita során igazi reneszánsz szellemű gondolatot fogalmazott meg Mátyás: a tehetséges ember fel tud emelkedni saját erejére támaszkodva. De az uralkodó látta az érem másik oldalát is: a nevelés önmagában - megfelelő adottságok híján - nem képes arra, hogy mindenkiből nagy tudású embert formáljon: "Ha az elme élességét a nevelésnek kellene tulajdonítani, akkor mindazok, akik gyengéd vagy finom nevelésben részesültek, szellemi képességeikkel kiválnának; a többiek pedig, akiket nem így neveltek, ily képességek nélkül szűkölködnének -, holott széltében ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Mert sem azok nem valamennyien kiváló szellemű emberek, akiket ügyesen és gondosan neveltek, sem azok nem valamennyien tompa és nehéz értelműek, akik ilyen nevelésnek híján voltak." [128]

A természet által adott tehetség terén nincs különbség nemes és jobbágy között: "Azt tapasztaljuk ugyanis - mondta Mátyás király -, hogy nagyon sok földműves vagy szegény ember, akik sohasem művelődtek, de a műveltséggel nem is tudnának mit csinálni, mégis nagyon jó és éles eszűek; mások viszont, dacára gondos és mesteri neveltetésüknek, egészen tompa elméjűek." [129]

Hasonlóképp érdekes gondolatot fogalmazott meg a szülők hibáival kapcsolatosan: "S mivel mégis vágyunk gyermekeinket kiművelni, gyakran megesik, hogy tehetségeiket eltérítjük és a természetükkel ellenkező irányú tanulmányokra szorítjuk. Ezért nem éppen oktalanul látszanak cselekedni azok, akik gyermekeiket, mihelyt eszükkel valamit felfogni képesek, az egész városban körülvezetik, és miután minden mesterséget és tanulmányt megmutattak nekik, választást engednek..." [130]

Köztudomású, hogy Mátyás fia, Corvin János minden tekintetben kimagasló színvonalú képzésben-nevelésben részesült. Nevelője, Ugoletti tipikus sokoldalú, humanista műveltséggel vértezte fel az ifjú trónvárományost. A latin és ógörög nyelven kívül beszélt németül, szlávul és olaszul is. Érdekelték a természettudományok, foglalkozott asztrológiával és hadi tudományokkal is. A lovagi tornák párviadalában is kiválóan megállta helyét. [131]

Academia Istropolitana

A magyar humanizmus egyik legnagyobb alakja Janus Pannonius nagybátyja, Vitéz János nagyváradi püspök volt. A Hunyadi-fiúk egykori nevelője, a későbbi esztergomi érsek már a század negyvenes éveitől kezdve fontos politikai pozíciókat töltött be. Nagy szerepe volt Mátyás király választásában, akinek azután közeli munkatársa lett.

Humanista felfogása és hazaszeretete egyaránt ösztönözte, hogy szorgalmazza a királynál egy új egyetem alapítását. (A korábbi magyar egyetemek - láttuk már - Pécsett és Budán egyaránt tiszavirág-életűnek bizonyultak.) Mátyás király a pápától kért az egyetem számára alapító bullát. II. Pál alapítólevelének kelte: 1465. május 19.

Az egyetem-szervező munka lelke Vitéz János volt, aki az egyetem kancellári tisztségét is viselte.

A magyarországi humanisták első jelentős csoportosulása Vitéz János budai, váradi, majd esztergomi otthonában alakult ki. Kortársai közül Vespasiano da Bisticci azt írta róla, hogy "teles-tele volt rendkívüli emberekkel az háza". Filippo Buonaccorsi szerint "kiváló férfiak vették körül, akik majdnem az összes tudományokat kitanulták". Háza az írástudók "menedékhelye lett", ahová a "szétszórt tudósok [...] özönlöttek, mint az irodalom atyjához" - emlékezik Galeotto Marzio[132]

Az univerzitász színhelyéről 1467-ben született döntés, s még ugyanazon esztendőben megkezdődött az oktatás. Feltehetően mind a négy fakultás (filozófia, jog, orvostudomány, teológia) kiépült. Elsősorban a filozófiai ("ars") és a teológiai kart kívánták magas szintre fejleszteni.

Vitéz János olyan neves humanista professzorokat hívott meg, mint Johannes Regiomontanus (Johann Königsberg) német csillagász-matematikus, aki - az invitálásnak engedve - Magyarországra költözött. Esztergomi vizsgálatai alapján írta meg az égitestek mozgásával foglalkozó könyvét.

A Mátyás és Vitéz János közötti bensőséges viszony 1470-ben alapvetően megváltozott. Az esztergomi érsek helytelenítette uralkodójának politikáját, 1471-ben összeesküvést szervezett ellene. Ennek leleplezése után Vitéz Jánost Esztergomban házi őrizetbe helyezték. A rákövetkező esztendőben meghalt. A pozsonyi egyetem professzorai - élükön Regiomontanus-szal - eltávoztak, s az egyetem működése hamarosan félbeszakadt. Fennállásáról a legkésőbbi hiteles adat 1474-bôl származik.

A pozsonyi egyetem működésével függ össze az a levél, melyet 1469 júniusában írt egy ismeretlen nevű házitanító-korrepetitor, magántanítványa köznemesi sorú édesapjának, Kállai Lökős Jánosnak. A tanító ugyanis tudomást szerzett arról, hogy nem kívánják tovább alkalmazni. Állása védelmében felsorolta mindazt, amit mindaddig neveltjéért tett:

"Minden igyekezetemmel arra törekedtem - írja az elkeseredett házitanító -, hogy Nagyságtok akaratának eleget tegyek. Most van hatodik esztendeje annak, hogy fiatok velem van, s hogy ezalatt mennyi munka, mennyi gond, mennyi virrasztás, mennyi aggódás volt vele osztályrészem, és hogy mi volt mindezért a jutalmam, erről ne én, hanem azok mondjanak ítéletet, akik mindezt látták."

A betegeskedő fiút nevelője korábban a budai iskolában folytatott tanulmányaiban segítette, "korrepetálta". Gyógyulása után "mint gondos szülő egyszer szigorral és veréssel, másszor szelídséggel és nyájassággal - ahogy esetenként hasznosnak láttam - ösztönöztem őt a tanulmányokra és a jó erkölcsökre". Ezután - az apa kívánságára - a fiú és nevelője a pozsonyi egyetemre került. "Végül is mind a mai napig - panaszolja a nevelő - így vezetésem alatt állt, soha nem volt szabadjára engedve; a hazugságtól, részegeskedéstől, s más hasonló, őt nem ékesítő cselekedetektől minden erőmmel visszatartottam, Mind a ruházatát illetően, mind más, rangjához tartozó hasonló dolgokat úgy intéztem, hogy Nagyságtok tiszte és előkelősége benne visszatükröződjék." A házitanító dolga nem lehetett könnyű. Keményen őrködött ugyan, hogy neveltje ne mulassza el látogatni az előadásokat, de ennek vajmi kevés haszna volt: "Mivel felfogóképessége nagyon gyenge, ezért állandóan mindenféle módon, ahogy csak tudtam, az előadásokat, amelyeket hallgatott, az eszébe véstem, újra és újra ismételve és gyakoroltatva." "De ne is az én soraimnak higgyetek - kiált fel végső elkeseredésében -, hanem azoknak, akik a pozsonyi egyetemen látták a fiatokkal való munkámat." [133]

Fontos - és ugyanakkor derűs - híradás ez a levél. Fontos, mert a pozsonyi humanista egyetem működéséről tudósítja a mai olvasót. Derűs, mert az egykori korrepetitor-házitanító sirámaiból az örök "pedagógiai kudarc" torzképe tűnik elő.