A XVI. század pedagógiájára, nevelésügyére két eszmeáramlat hatott elemi erővel. Az egyik ahumanizmus, mely a középkor klerikus műveltségének egyeduralmát megtörve ember-irányultságú kultúrát és emberléptékű pedagógiát hozott létre. A másik a reformáció, amely az egyház hierarchikus tekintélyéhez kötődő kiüresedett hitélet helyett személyes indítékú, bensőséges, mélyen átélt vallásosságot - s ilyen alapozású pedagógiát - hirdetett. Bár mind a két irányzat a feudalizmus legmélyebbre nyúló gyökereit támadta, az ellentétbe torkolló különbség is könnyen kitapintható. A reformátorok többsége - mindenekelőtt Luther - szembeállt a humanizmus dogmaellenes, oldottabb, "emberközpontú" vallásosságával, emellett keményen elutasította a "pogány" klasszikus szerzők kultuszát.
Érdekes paradoxon, hogy később maga a reformáció segítette elő a humanizmus - korábban szűk körű, arisztokratikus - társadalmi szférájánakkiszélesedését; az emberközpontú világnézet és kultúra demokratizálódását, polgárivá formálódását.
A Luther fellépését követő évtizedben a hitújítás szigora nem kedvezett az iskola ügyének. A Bibliával való foglalkozás kizárólagosságának igénye a klasszikus műveltség rovására fogalmazódott meg. Az ekkor már Németország-szerte terjedő humanizmus eszmeáramlata elé így maga a reformáció gördített súlyos akadályt. A fellángoló hitviták csökkentették a világi tudományok iránti érdeklődést, a prédikátorok hevesen támadták a klasszikus "pogány" szerzőket.
Jellemző adat, hogy a wittembergi egyetemen, ahol azt megelőzően másfélezer hallgató tanult, 1526-ban már csak 12 új hallgatót iktattak be. Ebben az időszakban fogalmazta meg Erasmus - később sokszor félreértett - mondását: "Ahol csak lutheranizmus van, ott veszendőbe mennek a tudományok." [134]
Később csökkent ez az elkeseredett humanizmusellenesség. Az 1530-as évek elejétől már felismerték a reformátorok, hogy milyen óriási hatalmat jelent a köznevelés tartalmának befolyásolása, az iskola birtoklása. Bizonyos fokig átformálódott a városi-plébániai iskolákban oktatott tananyag: a humanista műveltség arisztokratikus öncélúsága tovatűnt, s az új hit szövetségesévé szegődött. A nevelés-oktatás végső célja immár az őszintén átélt, bensőséges vallásosság - a "pietas" kialakítása lett, ennek vált eszközévé a humanisztikus műveltség elsajátítása.