- József Attila -
Amikor a müvészetről szólunk közönségesen, mindig valamilyen sajátos tevékenységet értünk rajta, különösen akkor, amikor a tisztaság jelzőjével illetjük és fogalmunkat ezáltal igyekezünk elmélyiteni, a müvészet tényét pedig minden egyéb ténytől elkülöniteni. Igy tehát mig szemléletünk a maga valóságos lényegében ragadja meg a müvészi tényt, addig a müvészetről való fogalmaink zavarosak, hiszen ha müvészet és tiszta müvészet egymást nem födik, ugy mindkét kifejezésünk értelmetlen, ha pedig egymással azonos jelentéssel birnak, ugy az egyik értelmetlen és üres, amely azután tolakodó fölöslegességével csak arra jó, hogy a másik teljességét veszélyeztesse. A müvészet szükségképpen tiszta müvészet, aminthogy szellemiségek nem is keveredhetnek, habár alkothatnak egységet ellentétükben, amely azonban már az ellentettek egyik osztályába sem tartozik, hanem külön kategoriát alkot. Be kell ismerjük, hogy mindez elsősorban az olyan alkalmi bölcselkedőket illetheti, akiknek fogalmaival vitatkozni célunk nem lehet. Fejtegetésünket nem is azért kezdettük vélük, hogy rájuk pirithassunk, hanem ama gondos figyelemre méltó tény miatt, hogy a müvészet ez avatatlan bölcselőinek gondolkodása a szemlélettel szoros párhuzamban halad, amikor megokolásaikban bár zavarosan, zavarosan, de képzeteiknek megfelelően önálló tevékenységnek állitják a müvészetet.
(...)
A világ mint a valóságelemek egységes teljessége, valóság mögötti tény. A világot a valóság elemei elnyelik: a világ nem szemlélhető, nem szemléleti, mert amint azt megállapitottuk, a lényegintuició a valóság különös lényegeinek az intuiciója, holott a világ a valóság különös lényegeinek egyetemes lényege, és csak mint ilyen, csak a többi különös lényeghez képest különös. Továbbá, mivel a fogalom mindig viszonyt jelöl, a világ mint olyan nincs a gondolat, a fogalom számára sem, a fogalom számára a világ mint viszony van. Ám a fogalom, amikor a világot mint viszonyt állitja, feltételezi, hogy a világ van ugyis, mint valóság: tehát a világ az a dolog, amelyet a fogalom feltételez, amelyet nem szemlélhet az intuició, mert elnyelik előle a valóságelemek, ám ugyanakkor van. Ha pedig meggondoljuk, hogy a gondolat és a szemlélet egyként az egész exisztenciát jelentik, habár más és más formájában, ugy azt látjuk, hogy világhiány van az exisztenciában, amely világhiány a legcsekélyebb gondját sem okozza a valóságelemekkel kielégülő intuiciónak, de a fogalomnak sem, hiszen a fogalom megelégszik annyival, hogy számára a világ mint viszony álljon fenn. Ám az előbbiekben mást se tettünk, mint kifejtettük és bizonyitottuk, hogy nem két, hanem három szellemiség az exisztencia, amely harmadik szellemiség az ihlet, másként a müvészetben nyilvánuló exisztenciális tevékenység. Ha tehát a világ az intuició számára egyáltalában nincs, a fogalom számára pedig csak mint viszony áll fenn, ugy azt kell megvizsgálni, hogy a világ mint olyan, továbbá a most emlitett világhiány és az ihlet miféle vonatkozásban állanak.
Legelső megállapitásunk az, hogy a világ és az ihlet egymás ellentettjei a valósághoz vonatkoztatott létükben. A valóság elnyeli a világot, mig az ihlet ugyanakkor, amikor a kiválasztott egyetlen valóságelemet teljes valóságnyivá növeszti azáltal, hogy véle minden más valóságelemet megsemmisit, elföd az exisztencia elől, - elnyeli a valóságot. De ha belülről vizsgáljuk a müalkotást, ugy azt a felfedezést tesszük, hogy a már teljes valóság-képpen szereplő valóságelem kisebb valóságelemei is elvesztik létüket, - de nemcsak hogy a müalkotás részletei nem birnak külön léttel, mint a világ valóságának elemei a szemlélet előtt, - hanem maga a müalkotás is megszünik valóságelemmé lenni, ami nem is lehet másként, hiszen csak kivülről nézve, csak a szemlélet számára valóságelem a többi valóságelemek között. De ha a müalkotás megszünteti a valóság minden elemének létét, hogy azután önnönmagának mint valóságnak a létét is megszüntesse, akkor a müalkotás tiszta szellemiségének, az ihletnek, dologbeli (müvészetbeli) léte megszünik dologbeli lét lenni, továbbra is az a dologelőtti lét marad mint tevékenység, amely a kiválasztott valóságrészből teljes valóságot alkotott, hogy azt azután, de csak azután, kitölthesse. A világ mint a valóságelemek egységes teljessége, valóságmögötti tény, az ihlet mint a teljes valóságnyivá növesztett valóságölő valóságelem részeinek egységes teljessége, valóság előtti tény. A valóság előtti tény: hiánytény, - az ihlet a világ hiányának ténye az exisztenciában. De ha az ihlet a világhiány ténye az exisztenciában és ugyanakkor teljes valóságot alkot, ugy a teljes valóságot nem alkothatja másért, minthogy amiként a világ elvész a valóságban, ugy vesszen el a világhiány a művészet valóságában. (...)
(1928-1930)