A keresztfa álma

     Hallgasd, hadd mondom el, || mit mély álomban láttam,
     különös látomás || köszöntött rám,
     míg a beszéddel bírók || békében nyugodtak.
     Mintha láttam volna || a magasba nyúlni
     egy csodálatos fát || fénnyel körbefonva,
     tündökletes törzset. || Tiszta arany
     borította talpig. || Tövénél a földön
kövek ékítették, || a keresztfa vállán
még öt nemes ékszer. || Gyönyörködve nézték az Úr angyalai,
mert nem volt az bűnöző bitója; || a boldog seregek a mennyben,
     az örökre szépek || szívükben áhítattal álltak,
     s a férfiak a földön, || mind e fenséges teremtés.
     Szépséges volt a szabadulás fája, || bűnöktől szeplős a lelkem,
     gyalázat sebezte. || Láttam a győzelem fáját
     ékes öltözékben, || örömben ragyogni.
     Arany díszítette, || drágakövek fedték,
     fénnyel felövezték || a Fennvaló keresztjét.
     A csillogás mélyén || megláthattam akkor
     a gyarló bűnösök || gyötrelmes kínjait,
vérrel gyöngyözött a fa jobb oldala, || vigasztalan bánat szállta meg a lelkem,
reszketve néztem, || hogy a ragyogó jel
öltözékét, színét váltotta: || olykor vértől volt csatakos,
az élet nedve áztatta, || máskor nemes kövek takarták.
     Lábánál hevertem || hosszú ideig,
     megindultan néztem || a Megváltó fáját.
     Egyszer csak hallottam || hangja zendülését,
     szavait így fűzte || a fák legjobbika:
     "Sok ideje annak, || - soha nem felejtem -
     az erdő szélén || szekerce hasított,
vagdosta gyökerem. || Vad ellenségek ragadtak meg,
bitófává tettek a bámészkodóknak, || bűnözőket kellett magasba emelnem.
Férfiak vittek a vállukon, || vonszoltak a hegyre,
hóhéraim hada leláncolt engem. || Láttam, ahogy az embernép Ura
rendíthetetlen jött hozzám, || hogy rajtam magasba hágjon.
     Nem volt szabad nekem || az Úr szava ellen
     repedni, eltörni, || mikor remegni láttam
     a földnek felszínét. || Felkoncolhattam volna
     ellenségeinket, || de erősen álltam.
Ledobta köntösét az ifjú hős, || maga a hatalmas Isten,
félelem nélkül, állhatatosan || fellépett a magas bitóra
mindenki láttára, merészen, || megváltani az embernépet.
Remegtem, mikor karjával körbefont az Ember, || kidőlni nem hagyott,
a föld színére esni. || Erősen kellett állnom.
     Keresztnek állítottak. || Királyt emeltem a magasba,
     a mennyek urát. || Nem mertem ledőlni.
Átütöttek engem fekete szegekkel, || a fájdalmas sebek még látszanak rajtam,
a gyalázat nyílt jelei. || Gyilkosuk nem lehettem.
Együtt szenvedtük mi ketten a szégyent, || vér szennyezett engem,
ami a Szent Gyermek oldalából fakadt, || mikor szabadon engedte lelkét.
     A hegy tetején || tűrnöm kellett
     fájdalmas sorsom, || láttam a seregek Urát
     kínokban senyvedni. || A sötétség felhők
     homályába vonta || a Hatalmas testét,
     a fénylő ragyogást. || Felhők árnyékából
     ránkborult a sötét. || Sírt az egész teremtés,
     gyászolták a Király halálát, || Krisztust a kereszten.
     Tanúja voltam, || hogy távoli földekről
     Hercegükhöz jöttek || a hűséges szolgák.
Keservesen kínzott a bánat. || Kezéhez hajoltam a férfiaknak,
alázatos lélekkel, készségesen. || Levették ők a mindenható Istent,
leemelték őt a kemény kínok közül. || A kardvivők otthagytak engem
vértől verítékezve állnom. || Vasnyilak nyoma sajgott rajtam.
Lefektették töretett tetemét, || testének fejéhez álltak,
nézték csendben a mennyeknek Urát, || s ő magában pihent,
kimerült a győzelem után. || Készítni kezdtek neki földcsarnokot
az emberek, szemei előtt gyilkosának. || Szikrázó kőből faragták ki azt,
belefektették a győzelem Urát, || gyászdalt énekeltek fölötte,
fájdalommal telve az estidőn. || Felkerekedtek aztán,
távozni készültek a magasztos Úrtól, || s ő kíséret nélkül maradt ott.
     Sok ideig || sírtunk mi akkor
     helyünkön állva, || hamvadta után is
     harcosok hangjának. || A holttest kihűlt,
     a lélek szép lakása. || Ledöntöttek minket,
     a földre borultunk. || Betelt a végzet.
Mély gödörbe temettek minket. || De a Mindenható szolgái,
     a rokonok || rámleltek,
     felöveztek engem || ezüsttel, arannyal.
     Én szeretett hősöm, || hallhattad most,
     hogy gonoszok tetteit || tűrnöm kellett,
     megtapasztalnom a szomorú szenvedést. || Most eljött ideje,
     hogy leboruljanak || lábaim elé
     férfiak a földön, || mind e fenséges teremtés
     e jelhez imádkozzék. || Az Isten fia rajtam
     megfeszíttetett. || Magasulok dicsőn
     most a mennyek alatt, || és megváltok bűnéből
     minden teremtettet, || aki tisztel engem.
     Valaha én voltam || vétkek megtorlója,
     gyűlölt halál fája, || de a helyes utat
     én szabtam meg || a szó hordozóinak.
     Lásd, megtisztelt || a magasságok Ura
     az erdő fái fölött, || a fényes királyság Őre,
     mint ahogy Máriát, || ő maga anyját is
     a mennybéli Isten || mindenek számára
     naggyá tette || a nők nemzetsége fölött.
     Én szeretett hősöm, || halld hát küldetésed:
     fedd fel látomásod || a földi embereknek.
     Hirdesd, hogy ez || a halhatatlanság fája,
     hol a Mindenhatót || mardosta a kín
     a tévelygő ember || temérdek bűnéért
     és Ádám || átkozott cselekedetéért.
     Rajtam halált kóstolt. || De az Úr kikelt sírjából
     roppant erejével, || hogy reménységet adjon.
     A mennyekbe ment fel, || onnan tér majd vissza
     az embernép körébe || a középső földre
     az ítélkezés napján || az Isten maga,
     a Mindenható, || minden angyalával.
     Számbaveszi ő, || a számonkérés Ura
     mindegyiküket. || Mulandó életük
     érdeme szerint || szól majd ítélete.
     Nem felelhet senki || félelem nélkül
     a szavakra, || miket szól a Hatalmas.
     Megkérdi a sokaságot, || merre van az ember,
     ki a Király nevében || a keserű halált
     meg merné kóstolni, || mint ő maga tette.
     Krisztus kérdésére || kevesen tudnak ott
     félelem nélkül || felelni bármit is.
     De félni e földön || fölösleges annak,
     ki keblében hordja || a kegyelem jelét:
     a kereszt által fog || a királyságba jutni
     a földi homályból || a halhatatlan lélek,
     ki a kegyelem Urával || kíván lakozni."
     Imádkoztam a fához || felemelt szívvel,
     megújult hittel. || Magányom éjjelén
     senki sem látott. || Lelkem elszántsága
     vezérel most az úton. || Viseltem sokáig
     a vágyakozásnak hosszú idejét. || Vigaszom, reményem,
     hogy e fenséges fát || fellelhessem egyszer
     a többi ember előtt, || tiszta áhítattal
     elébe boruljak. || Benső szomjúságom
     betölti életem, || biztonságot, védelmet
     csak a kereszttől várok. || Kevés hatalmas
     barátom van e földön. || Felkerekedtek ők,
a világ vidámságát maguk mögött hagyták, || a mennybéli Úrral
     lakoznak a magasban, || mindenek Atyjával,
     végtelen örömben. || Örökösen várom,
     mikor lesz, || hogy a Mindenható keresztje,
     mit e földi létben || látnom adatott,
     messzire visz || mulandó életemből,
     s oda ragad el, || hol repes a lélek,
     béke honol ott, || hol a Bárány népe
     lakománál vigad || végtelen örömben,
     s helyemre leültet, || házában lesz lakásom,
     szentek seregében || szüntelen dicsőség,
     boldogság lesz jussom. || Barátom Ő legyen,
     ki itt a földön || fájdalmakat élt
     a bitófán || a bűnös ember miatt,
     ki megszabadított, || s mindünknek új életet,
     mennyei otthont adott. || Megújult az öröm
     kegyelemmel és áldással || az örök kínok helyén.
     A Fiú győzelmes volt || fényes küldetésén,
     hatalmas és sikeres, || mikor sokasággal jött
     Atyja lakhelyére, || lelkek seregével
     az angyalok kedvére || a kegyelem Ura,
     és minden szentekére, || kik a mennyek országában
     dicsőségben éltek, || mikor diadalmas uruk,
     a hatalmas Isten || honába érkezett.


Óangolból fordította
Miklós Ágnes Kata
és Nagy Andrea