Egy évad küszöbén talán már nem is az tölti el kétkedéssel az olvasót, hogy mi újat ígérhet még egy olyan vállalkozás, amely hangsúlyozottan az ismétlõdés alakzatával jelöli önnön beszédpozícióját, hanem inkább az, létrejöhet-e az utólagosság másságának egy újabb ígéretes változata...
    Hiszen a PRAE innen tekintve már címében is többértelmû eligazítást elõlegez. Egyrészt felidézheti Szentkuthy "szörnyszülöttjét", a 20. századi magyar próza idegenként elutasított mutációját; másrészt ellehetetleníti az eredetiség felvállalási kényszerét; harmadrészt játékba hozza az anakronizmusok és redundanciák nyitottként értelmezhetõ komponenseit. (Eme repetitív, reflexív horizont felnyitása minden bizonnyal azt sem konkretizálja, hogy milyen rendezõelvek alapján lehet eltévedni a jelek erdejében.)
    E (disz)kontinuitás, a PRAE decentráltsága egyben a létrejövõ, de még beláthatatlan párbeszédek színrevitelét tartja mindenekelõtt fontosnak. Az évenként megjelenõ négy szám éppen ezért vál-hat a különbözõ kánonok közötti mozgás többszólamúságát fenntartó olvasói igények terepévé. A számról-számra megújuló tematika ugyanúgy biztosítéka lehet ennek, mint a szépirodalmi blokk igényessége, vagy a kritikákat és tanulmányokat is magába foglaló rovat "széttartó kitekintése". Mindezt kiegészíti (és relativálja is) számonként egy olyan szöveg, mely "a jövõ ittléteként", elõzetesként nyerheti el funkcióját; a "vég" alakzataként jelölve egy másik "kezdet" lehetõségét.
    Esendõ vállalkozás volna tehát, ha a PRAE arculatát elõre körülhatárolnánk. Ugyanakkor e mozgó perspektíva jelölheti azt, a kardinális szervezõelvek hiányából fakadó többletet, mely életre kelthet új, és a hagyomány sokrétûségébõl is következõ "periodizált szöveghalmazokat".
    A tervezhetetlenség biztonságával ajánljuk tehát e folyóiratot leendõ olvasóinak.
    Budapest, 1999. szeptember 26.

A múltba fordulva gyakran találkozhatunk olyan mondatokkal, melyek azt akarták mondani, hogy az aktuálisan uralkodó paradigma megrögzült. E szótár képviselõi napjaink beszélgetései-ben is jelen vannak, s olyan diskurzusok részesei, melyekbõl úgy tetszik, az alapvetõ nyelvi modellek létrehozása már megtörtént: a kérlelhetetlen viszonylagosság keretében fölösleges, "elavult" megfelelni valamiféle "esztétikum" kihívásainak. Szerintük az irodalom barátainak fela-data kimerül az újraelrendezésben, hiszen most már mindig "utólagosság" lesz.
    Én másképp gondolom. A Prae címválasztás ezt az egyet nem értést is sugallni akarja.
    Bár a mindent átszövõ készen kapottaktól nem lehet függetlenedni, a folyóirat a saját nyelvek megalkot(hat)ását támogatni kívánja. A diszkontinuitás vállalása azt is jelenti, hogy figyelmet kell fordítani a kánonok és bevett paradigmák terébõl kifelé mutató szótárkísérletekre.
    A kísérletezés terepeként ily módon meghatározott Prae-t ajánlja a t. Olvasók figyelmébe
    Budapesten, 1999. október 4-én