Szűts Zoltán

A hypertext

**************************************************

Utalást nem lehet észrevenni – szájbarágás

A Hypertext hasonlít egy rossz vershez: elhagyja a metaforát, metonímiát, és csupán a részletes panaszokra összpontosít, azokat nagybetűkkel szedi, hogy felhívja magára az olvasó figyelmét. A Hypertexben az utalásokat lehetetlen nem észrevenni, ugyanis alá vannak húzva, ezeken lehet továbbhaladni. Felvetődik a kérdés, hogy szájbarágás-e a hypertext, megöli-e a verset, és a prózát részesíti-e előnyben.

Kiderül, hogy a hypertext bevonja a befogadót az írás aktusába azáltal, hogy szabad akarat szerint kalandozhat a szövegben, anélkül, hogy leskelődne rá a veszély, hogy mi van akkor, ha benyit a 7. szobába, ahol szörny vár rá, ugyanis nincs ilyen szoba, mert az eredeti szerző azt nem alkotta meg. Viszont az olvasó már nem mélyül el kellőképpen a szövegben, és csupán a szerző által megadott – ha veszélytelen is (és ezáltal könnyen unalmassá váló) utakon közlekedhet, képzelőerő nélkül. A Hypertext kiskorúsítja az olvasót, és fölmagasztalja szerzőt, nem marad rejtve egy utalás sem, nincs titok, ám a szöveg szabadon írható tovább.