- József Attila -
1945 után, az újabb világégést követően, a kiéleződő politikai küzdelmekben mindegyik párt és irányzat igyekezett kisajátítani a maga számára József Attila örökségét, mindegyik belekapaszkodott az életmű neki kedves és kedvező részletébe, s erre hivatkozva tette meg a két háború közötti időszak vezéralakjává. A különböző, egymással nem vagy alig érintkező József Attila-képek idővel egyetlen egységgé „finomultak” a fejekben. Lehet, hogy éppen az vált utólagos sikere alapjává, ami annyira gátja volt elismerésének életében: hogy mindenhová és sehová sem tartozott.
Elsősorban két párt követelte magának József Attilát: a kommunista és a szociáldemokrata párt. A költő kommunista átértékelésére igen korán, már 1945 decemberében sor került. Később, a kommunista hatalomátvételt követően Horváth Márton értékelése emelkedett hivatalos rangra s vált az „egységes” József Attila-kép alapjává. A kultúrpolitikának föl kellett mutatnia egy reprezentatív proletárköltőt, így hát államosította József Attilát. Legnagyobb verseinek a Munkásokat, a Favágót, a Mondd, mit érlelt tette meg; a Döntsd a tőkét, ne siránkozz-pályaszakaszt mintegy kivetítette az életmű egészére - azt sugallva, hogy József Attila eszmei fejlődése véget ért, amikor rátalált a kommunista pártra. A magyar irodalomtörténet kommunista átiratában (amely mindenekelőtt Lukács György és Révai József nevéhez fűződik) a „nagy hármas”: Petőfi, Ady és József Attila képviselte a „haladó hagyomány”-t.
Az elfogadás azonban nem lehetett teljes, József Attila „dekadens” vonásai fölött csak ideig-óráig lehetett szemet hunyni.
94. Lukács György és Horváth Márton előadásainak szövegét önálló füzetként is megjelentették. Lukács azt tekintette feladatának, hogy rehabilitálja az „engedetlen” József Attilát, ennek érdekében az elhíresült partizán-metaforával élt: „a pártköltő sohasem vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán”. Horváth Márton nem bajlódott efféle finomkodással, s kinyilvánította, hogy az illegális kommunista párt politikája és József Attila költészete egy tőről fakadt (még az Eszmélet X. szakaszában, a „meglett ember” eszményébe is a harcos antifasisztát látta bele).
95. József Jolán is újraírta ebben a szellemben öccse életrajzát: könyvében már nem a nővér beszélt, hanem a Párt (így, nagy P-vel) agitátora, nem mulasztva el rámutatni arra, hogy a költőt személyesen Rákosi Mátyás vezette az igaz útra.
96.1952-ben, az önkényuralom tetőződésének idején, Révai József világosan megmondta: „Zavarná fejlődésünket, ha nem viszonyulnánk kritikusan a magyar kultúra olyan óriásaihoz, mint Bartók Béla, Ady Endre, Derkovits Gyula - és ide kell bizonyos fokig sorolni még József Attila művének egy részét is. Hatalmas mű az ő művük, örök kincse a magyar kultúrának. De nem véletlen, hogy például a magyar költészet nem Ady és nem is József Attila útját folytatja, hanem - az alkotási módszer, a stílus demokratizmusában - visszakanyarodik Petőfi Sándorhoz. Ezeknek a nagy lázadóknak kivétel nélkül az volt a gyengéjük, hogy bár gyűlölték a régi világot és kívánták az újat, többé vagy kevésbé el voltak szigetelve koruk forradalmi népmozgalmától, vagy nem voltak vele eléggé összeforrva.”