|
|
|
|
|
||
mi lehelünk jövőt a múltba
ránk csöpög a jelen szere
belénk fut alakatlan kútba
lát a rezgés hangtere
mennyeske mi tűzről pattant
hangtompítós láng vagyunk
bevilágol yucacatlant
villanásnyi lázt adunk
nem is vélni minket erre
hisz felszíne sincs e lének
keresz†metszet híján pedig
kiket és kik képzenének
lé teteje csak kifordul
valami kék csak kicsordul
itt a jövő tengere
múltba párolgó ege
mindenki jelenének
embereink hálózatok
szedik és rakják a határon
ihletetlen rendőrök
lőnek
féltükben minden
feszültség
teljesen átalakul a tudás a megszűnés
nem lenne valaki
jön erre semmi
nem utalt
ám egy nap két emberünket is megöltek
egyik a határé
a másik jött csak
az egymásnak ismerősök autózhatnak így
nehéz hírekhez jutni
ó minden szálunkkal
függünk egyre már
szülőhelyünk sem volt igaz
illanás
de nem a helyé
hanem szociális
de nem nekünk
mindennek lett vége
nedvek színén fonadék
mire jutsz künn kék
benn száraz folyadék
oltalmazzuk forradalmunk tisztaságát
akárholdba vessük is meg lábunk
az élet
képes viselet:
magát gyúló fény helyébe
állábai
vessük magunk
ím találka esse szó
hülyén bámult játék
nyűgöz öröm sajátul
valami a döbbenetben
miénk nem lehet sem mi
nem lehetünk azzá
hisz ott semmi sincs
a tapasztalat összetevőinek
csupa ilyen összetevőkből
magunkéi se magunk
nem lehetünk egymással
nincs belület
