23. szám --[ címlap | keresés | mutató | tartalom ]
Moacyr Scliar[1] brazil író olyan szerepet vállalt magára a legnagyobb dél-amerikai ország irodalmában, mint az Egyesült Államokban Isaac Singer: a zsidóság újvilágbeli életét ábrázolja, annak a régi világból hozott minden nyűgével és nyomorúságával együtt. Leghíresebb könyve az 1975-ös Az egyszemélyes hadsereg (O exército de um homem só), amely szatirikus utópiautánzatként is értelmezhető: a regény legtöbb szereplője az októberi forradalom előtti Oroszországból menekült askenázi zsidó, de akad francia, szefárd egyiptomi származék is; a családok Porto Alegre néhány utcácskát magába foglaló részében élnek, mégis az a benyomásunk, hogy légüres térben léteznek.
Nagyon keveset árul el a regény magáról Brazíliáról, egyetlen szót sem veszteget a helyi politika eseményeire, pedig 1935 és 1942 között, amit a regény egyetlen fejezettel intéz el, a 20. századi Brazília egyik legfontosabb eseménye történik meg, a jobboldali, populista Vargas-diktatúra alkotmányozása[2] , ill. az országnak a II. világháborúba való belépése[3] , az idő múlása azonban sokkal inkább az európai, szovjet és földközi-tenger környéki események váltakozásában érzékelhető, noha ezeknek „valóságos” történelmi hierarchiája teljesen felborul. A főhős Mayer Guinzburg és környezete önazonosságának meghatározása a zsidó létből fakad: Mayer saját képzeletének szovjet emberévé kíván válni és a szovjet zsidó társadalmi szerepét próbálja megtalálni. Ilyen szempontból nagyon is az európai sztereotípiák foglya, a zsidó öntudat ugyanakkor kétélű: a regény szereplői számára a civilizáció „egész” modernkori történelme leírható fontos, zsidó származású személyiségekkel: a pszichonalízis atyja, Freud személyesen is megjelenik (jellemző módon alig jut szóhoz, mert a galiciáner Guinzburg-papa lyukat beszél a hasába – ez nem a nyugati felvilágosodás regénye!), de a főhős újabb és újabb kísérleteket tesz saját zsidóságától való menekülésre is (disznóhús-evés, a szent iratok tanulmányozásának elhanyagolása, a közösségből való kilépés, stb.).
Az Edward Said által bevezetett fogalom, az orientalizmus szempontjai csak igen korlátozottan alkalmazhatók a brazil regény esetében. Választásom egyébiránt is különösnek tűnhet. Mivel Said palesztin származású volt, a zsidósághoz való viszonyulása, elsősorban Izrael állam keletkezése kapcsán negatív.[4] Érdekes megemlíteni, hogy a tudós halála kapcsán brazil értelmiségi körökben nagy vita alakult ki a professzor és fő műve, az Orientalizmus megítélését illetően.[5] Said az európai hegemonikus gondolkodást elsősorban az arab világ viszonylatában értelmezi, s ahogy a kelet nagy részét, többek között a bennünket a regény szempontjából érdeklő nem moszlim, hanem keresztény, orosz-szovjet keletet is kihagyja vizsgálatából, úgy az európai-amerikai hagyományt is meglehetősen korlátozottan írja körül (ami egyfajta okcidentalizmushoz, vagyis a Nyugat a Keletéhez hasonló leegyszerűsítő ábrázolásához vezet), ráadásul, ahogy könyve elején kifejti, se a portugál, és az ezzel kapcsolatos brazil orientalista elképzelésekkel nem foglalkozik.
Talán nincs még egy olyan népcsoport, etnikum, mint a zsidóság, amely egyszerre jelképezi a nyugati és (közel-)keleti kultúrát: noha eredetét tekintve az abszolút keletet szimbolizálja (ne feledjük el, hogy maga az orientalizmus mint tudományág bibliakutatással kezdődik), a nyugat, sőt, a vele azonosított kapitalizmus (bizonyos elméletek szerint a kapitalizmust a zsidók találták ki) alapvetően meghatározó része is, elsősorban abban a korban, amelyről Said beszél. A cionizmust és a zsidóság palesztinai letelepedését a britek nem utolsósorban azért támogatták és tették lehetővé, mert ekkorra az angol politika legmagasabb szféráiban is jó ideje jelen vannak már a zsidó származású politikusok.[6] A Scliar-regény hősei számára a nyugat érdekes módon elsősorban a német hagyományt jelenti, noha egy amerikai költő, Whalt Witmann is helyet kap a panteonban. A „kelet” Mayer Guinzburg számára, aki még Európában sem járt, egyrészt az igazán soha el nem hagyott orosz múlt ill. a csak nagyon homályosan ismert szovjet „álom”, melyet a Birobidzsán[7] helynév képvisel, másrészt Izrael, amelynek létrehozása az askenázi elem által forszírozott cionizmus eredményeképpen a mohamedánokkal a 16. század óta békében együtt élő szefárdok keleten megtalált stabilitását teszi tönkre.[8] Nem mondhatni tehát, hogy Az egyszemélyes hadsereg bipoláris regény lenne, a három ábrázolt generációból a még Oroszországból kivándorolt szülők nemzedéke ugyan zsidókra és gojokra osztja a világot, Mayer Guinzburg kortársai azonban internacionalisták vagy kapitalisták, de leginkább sehová nem tartoznak, a harmadik nemzedék, az unokaöccsök és unokahúgok (a regény belső kritikusai) inkább osztálykülönbségeket látnak, nekik sikerül a brazil társadalomba (vagyis középosztályba) való beilleszkedés, ami a főhős kortársainak nem megy.
Ha Said szerint (és ezzel a véleményével nem áll egyedül) a történetírást alapvetően mítoszok befolyásolják és egyik legfontosabb funkciója a mítoszteremtés, az irodalomra ez még inkább áll. Az egyszemélyes hadsereg írója történelmi és társadalmi mítoszokat vetít a személyes mitológia világára, a főszereplő gondolkodását teljesen átszövik a zsidó hagyomány és a különösen összeválogatott olvasmányok olykor nevetségesen naivnak ábrázolt, olykor tragikusan humoros mítoszértelmezései. Ezek közül bennünket elsősorban az orientalizmus fedőnevű elképzelések, fantáziákhoz kötődő eszmék érdekelnek, és ezek nem feltétlenül azonosak azokkal a sztereotípiákkal[9] , amelyeket Said sorol fel a tudatos vagy „ösztönös” hegemonikus angol-francia-amerikai hagyomány kapcsán. Scliar főhőse, Mayer, nem magán kívüli dologként érzékeli a keletet, noha már kívüle született, és nincs közvetlen tapasztalata róla, a sztereotipikus keleti viselkedésmódokat azonban még inkább magában hordozhatja, sőt, valójában ennek esszenciáját éppen azért valósíthatja meg, mert csupán áttételesek és jelképszerűek a vele kapcsolatos élményei. A gyermek Mayer képzeletét az apja által emlegetett kisinyovi pogrom[10] borzalmai és a születése után létrejött Szovjetunió csodái, valamint – elsősorban – a kommunizmus óriási „gettójaként” létrejövő Birobidzsán népesítik be. Főként az utóbbi. Birobidzsán különösen érdekes azért, mert a nyugati és közép-európai ember szemében Szibéria az abszolút kelet (a szó nem posztkolonialista, hanem hidegháborús kontextusában), a gulágot, a totalitarizmus legbarbárabb megnyilvánulásai formáját, a horrort jelenti, míg a távoli Brazíliában igencsak félretájékoztatott és egy jobboldali diktatúra keretein belül haladó szellemben a magát kommunistának tartó Guinzburg számára egy szebb jövő paradicsomkertjét. Hozzátehetjük, ebben az elképzelésben talán némi szerepe annak a gnosztikus hagyománynak is lehet (Gyöngylegenda), amely Keleten képzeli el az igazi hazát (ellentétben a görög-római klasszikus mitológiával, amely az Elysiumot Herkules oszlopain (Gibraltáron) túlra, valahova messzi nyugatra helyezte földrajzi képzeletében.
Az egyszemélyes hadsereg alapvetően politikai szatíra, intertextusai után nem is kell külön kutatni, hiszen az implicit szerző lépten-nyomon felhívja ezekre figyelmünket, sőt, még lábjegyzeteli is művét. Orwell Állatfarmját (Animal farm, 1945) azért kell mindenképpen kiemelnünk, mert az angol író köztudottan épp azt a sztálinista Szovjetuniót leplezi le ebben a művében, amely után Mayer Guinzburg oly sokáig vágyódik. (Nota bene, a messzi kelet totalitarizmusát Orwell az abszolút nyugat, Anglia egyik tanyájára helyezi át.) Az Állatfarm totalitarizmusa azonban aligha üresedhetne ki abszurdabb módon: legszembeötlőbb az Új-Birobidzsán-projektben a közösség és a cél teljes hiánya. Mayer tkp. többé-kevésbé mindig egyedül van (legalábbis egyedül meggyőződéses katonája és vezére hadseregének) és teljességgel képtelen bármit létrehozni, gesztusai tartalom nélküli gesztusok, törekvése nem irányulhat új társadalmi rend létrehozására, ő egyszerűen csak és átmenetileg „kivonul”, fellázadva az ellen a tény ellen, amely egy brazil regényben különösen paradoxnak tűnhet: „nasceu e cresceu num poro da sociedade; numa minúscula cavidade onde o sol jamais penetra”[11]
A brazil irodalomban mindazonáltal nem áll egyedül Mayer Guinzburg egyszemélyes „társadalmi forradalmat” elképzelő (vagy a társadalomba való beilleszkedés lehetetlenségét mutató), Don Quijotét idéző személyisége. Sőt, azt mondhatnánk, a tipikus brazil antihősök sorába áll be ez a furcsa kis ember, legközelebbi rokona a kifejezetten posztkoloniális jelenség, Policarpo Quaresma[12] , aki szerint az egyik indián bennszülött nyelvet, a tupit kellene Brazília hivatalos nyelvévé tenni. Még érdekesebb párhuzam a két regény között a földművelésbe való menekvés, Quaresma is „kivonul” a társadalomból, Curuzu nevű birtokán azt próbálja bebizonyítani, hogy a brazil földnél nincs termékenyebb. Noha próbálkozásai ugyanolyan nevetségességbe fulladnak, mint kései utódjáéi, róla legalább tudomást vesz a társadalom, ha ebben köszönet egyáltalán nincs is, hiszen először bolondok házába kerül, később pedig egy az elnökhöz írt tiltakozó levél miatt halálra ítélik. Mayer azonban Quaresmával szemben egy „idegen” noha internacionalista, mégiscsak erőszakosan terjedő ideológiában gondolkodik, s ebből a szempontból igenis posztkoloniális beidegződései vannak. Nem véletlen, hogy – amint ez Amerikában gyakorta történt -, Új-Birobidzsánnak (Nova Birodidjan) nevezi utópisztikus kitalációját – őt pedig (valószínűleg Whitman híres költeménye miatt) Birobidzsán kapitánynak csúfolják.
Az egyszemélyes hadsereg „keletiessége” elsősorban messianizmusában fogható meg. Azért is különösen érdekes hagyomány ez, mert a zsidóságnak több rétegében is hatott a brazil kultúrára, a messianisztikus gondolkodás újbóli és újbóli megerősítésével. Lévén szó gyarmati kultúráról, elkerülhetetlen a gyarmatosító hatalom hagyományának vizsgálata – márpedig az erős szefárd és a kiűzetés-kényszerkeresztelés utáni jelentős converso jelenlét nagy mértékben rányomta bélyegét a portugál gondolkodásra, főleg a függetlenség 1580-as elvesztése után. A 16. század elején éppen a spanyol és portugál zsidóüldözés erősítette fel a messianisztikus reményeket (több álmessiás is színre lépett), ez a mentalitás azonban pár évtizeden belül visszaütött magukra a portugálokra is: a katasztrofális nemzetvesztő csata után (Alcácer-Quibir) kialakult az a sebastianizmus, amelyet még Fernando Pessoa is hirdetett (tkp. önmagát tartva Sebestyén király[13] reinkarnációjának). Tudjuk, hogy Brazília első gyarmatosítói között igen nagy számban voltak a conversók (főképp, mert az anyaországgal ellentétben ezen a kezdetben kevéssé fontos gyarmaton az inkvizíció sokáig nem tudta megvetni a lábát), így a messianisztikus gondolkodás ugyanúgy beépült a brazil kultúrába, mint a portugálba – ráadásul azonos forrásból táplálkozott, mint az oroszországi bevándorlók által később behozott kelet-európai haszidizmus: mindkettő a kabbalából merített. A marginalizált és ezért hagyományos kultúrák, amilyen Oroszország mindig is volt, ill. amilyenné az átmeneti világtörténelmi szerep leáldozásával Portugália és rajta keresztül Brazília lett, egyik jellemző vonása a passzivitás és megváltás iránti vágyakozás, amely abból a hitből fakad, hogy a világon emberi erőből semmit nem lehet megváltoztatni. Jellemző vonása ennek a fajta gondolkodásmódnak a mély vallásosság, amely tkp. a kommunizmusban való vakhit alapfeltétele is: a kommunizmus a kereszténység ideologizmusából tanulva ugyancsak kizárólagosságra törekszik és feltétlen engedelmességre kötelez.[14] Az az Edgar Quinet által megfogalmazott mondat, miszerint „Ázsia adja a prófétákat, Európa az orvosokat,”[15] a zsidóság két hagyományát is leírja: ezek egymásba mosódását abban a Freudban figyelhetjük meg, aki a regény egyik legmulatságosabb jelenetének csak látszólag főszereplője.
Az egyszemélyes hadsereg nem hagyományos utópia, hanem a műfaj kiforgatása: egy pillanatig sem lehet komolyan venni. Abszurditása már a címben is megnyilvánul – hogyan lehetne szó társadalomújításról, ha valójában egyetlen ember vesz részt ebben a kezdeményezésben? Ez az ember, Mayer Guinzburg, tulajdonképpen társadalmon kívüli jelenség, az ő „társasága” a remetéké és önjelölt megváltóké – kisebb-nagyobb állatok, valamint a látomásaiban szereplő emberkék veszik körül, akiknek egyetlen funkciója a lelkendezés. Felfogható tehát a regény egyfajta messianisztikus látomásnak – vagy a kommunizmus totalitárius változatának egyszemélyes megvalósításaként, de látható a zsidó nép vándorlásainak, bűnbeeséseinek és megtéréseinek tükreként is, csak mintegy végtelenül lekicsinyítve. A keleti típusú messianizmus és a szintén keleti gyökerű „kivonulás” a pusztába-motívum többször tér vissza a különben is körkörös szemléletű történetben. Mayer már gyerekkorában „kivonul”, mégpedig a kecske mellé, második exodusát harmadmagával viszi véghez, a fiatalkor lázadó hangulatában, de ekkor a „női princípium”, vagyis későbbi felesége, Léia, a normalitás képviselője véget vet a lelkesedésének. A harmadik kivonulás egy hosszú betegség után következő „megvilágosodás” eredménye: bizonyos szempontból ez az epizód a Loyolai Ignác megtérésére emlékeztet – a betegség, a család elhagyása, a militarizmus egyaránt megjelenő motívumok – bár Mayer tkp. irtózik az erőszaktól. Elfuserált, elidegenedett messiás vagy remete-alakként a könyv főszereplője Szt. Ferencre is emlékeztet: ahogyan egyik unokahúga is hangsúlyozza, szereti az állatokat, csak nem fivérnek és nővérnek, hanem elvtársnak tartja a jószágokat. Nem véletlen Iszaak Babel[16] többszöri említése a könyvben, Mayer leginkább ezen az írón keresztül tart kapcsolatot gyökereivel, úgy az oroszországi zsidóéval, mint a kommunistáéval. A kivonulás-motívumról azonban Konsztantyin Pausztovszkij, Babel nagy csodálója (és egy időben barátja) is eszünkbe juthat, aki a forradalom utáni zavaros években játszódó nagyszerű és aprólékos beszámolói[17] egy pontján egy Odessza melletti tengerparti övezetbe megy, egyedül – különösképp ugyanúgy villamossal, mint Mayer. Negyedik kivonulása a válása, amelybe kapitalista korszakában titkárnője hajszolja, és amelynek színhelye egy hotelszoba magánya. Később rábeszélik, hogy térjen vissza a többszörös kommunista kísérlet színhelyére, ahol ekkor már öregek otthona működik.
A brazil regény főszereplőjének állatokkal való különös kapcsolata értelmezhető az emberi társadalomtól való elidegenedésként, vagy a totális hatalom megszerzése egyetlen eszközeként, hiszen Mayer még saját családjában sem képes uralkodni, sőt, akkor sem megy ez neki, amikor összesen ketten élnek a tanyán Santinha-„Rosa Luxemburggal”. A hatalom „megszerzésére” tett kísérletei mégis csak egyfajta evolúción mennek keresztül, a kisbolt kisállatai (pók, meghatározhatatlan fajtájú rovar és egér), a tanya nagyobb állatai (kecske, disznó, tyúk) után a nyugdíjas otthon emberei fölött próbál uralkodni, de mindig erőszakosan vetnek véget kísérleteinek. Az állatok és a piciny emberkék nem kérdőjelezik meg elsőbbségét, törvényalkotói hatalmát, de felesége, Léia, és a mindenféle megaláztatáshoz hozzászokott két Santinha megteszi (az életében szerepet játszó mindkét cselédasszonyt így hívják). Noha Scliar az Új-Birobidzsán-jelenetekben egyértelműen utal Orwell Állatfarmjára, sőt, bizonyos alapvető motívumokat, mint a zászlófelvonás, az induló énekelgetése és a disznókoponya tisztelete[18] , át is vesz, nyilvánvaló a különbség: a Mayer által úgymond egyenértékűnek kikiáltott állatok nem vesznek tudomást az ő „társadalmi” reformjáról – nem mennek át semmiféle hirtelen evolúción. A főszereplő evolúciója sem egyirányú, hanem keleties vagy platonikus módon körkörös: Mayer újra és újra nekirugaszkodik egyszemélyes kommunizmusának, amely egyre jobban kiüresedik, egy időben átvált kapitalizmusba (a korporativizmust ugyanazon a helyszínen próbálja megvalósítani, mint a kommunizmust), de mindig visszatér, akár a zsidó nép történetében az istenfélő és –káromló korszakok. Guinzburg örök zsidóságát, örök szédelgését valóság és álomvilág között, a kisemberek által szimbolizált szánalmas messianizmusát semmi nem tudja megváltani.
Az idő körkörössége a Száz év magányban megfigyelhető módhoz hasonlóan írható le ebben a regényben is. Az egyszemélyes hadseregben nem csak a szituációk ismétlődnek meg (pl. a kényszeretetés, a kivonulások, a senki által figyelembe nem vett névadások), hanem a szereplők is megkettőződnek: említettük már a két Santinhát, de Mayer két nőt nevez el Rosa Luxemburgnak is: az első Santinhát és lányát, Raquelt (ellen-Ádám létére azonban egyik névadását sem tudja érvényesíteni); két kecske szerepel az életében, a gyermekkori és a farm-beli, a beléerőltetett „tiltott” disznó és az akarata ellenére leölt disznó ugyancsak megfeleltethető egymásnak. A regény körkörössége abban érzékelhető leginkább, hogy ott kezdődik, ahol véget ér, vagyis Mayer szívrohamánál, amelynek kimenetelében véleményem szerint nem lehetünk biztosak, hiszen a mű egyik központi metaforája a tengeren való hánykolódás, amely ugyan érthető az élet bizonytalanságának ábrázolásaként, de vonatkozhat a halálra is: „No mar Mayer Guinzburg flutuava meio afogado ...”[19] A portugál António Barata O Livro dos Piratas c. képregényében Mayer életérzésének esszenciája, a félig megfulladt állapot és a bizonytalan lebegés verbalizálódik és jelenik meg ikonográfiailag.
A körkörös vagy spirális időszemlélet különös ellentmondásban van a krónika (vagy annales)-szerű szerkesztéssel: a könyvet az évszámok szaggatják részekre, azt a hatást keltve, mintha előre haladnánk az időben, valójában azonban úgy bolyongunk benne, mint egy labirintusban, szinte rá sem ismerünk a történelem valóban jelentős nagy dátumaira – lehet-e véletlen például, hogy a zsidóság nagy tragédiája az 1944-es évnél mindössze egy fél mondatot érdemel? Ez a technika azt sugallja, hogy Scliar akárcsak Michel Foucault és követője, Said, történelmi evolúció elméletével ellentétes véleményt képvisel, és a regény szerkezetének ilyetén felépítésével foglal állást. Az annales-jelleget egy belső, a főszereplő által vezetett napló vagy képregény is hangsúlyozni látszik, ebben az autobiografikus alkotásban azonban minden túldimenzionáltan, ideologikus felhanggal jelenik meg. Az örökös jegyzőkönyv-készítés és újságszerkesztés a szó és a kép (szimbólum) erejébe vetett vallásos bizalom a könyv egyik alapmotívuma. A regény azonban a verbalitás és a valóság közötti áthidalhatatlan ellentéttel is szembesít bennünket. A „férfiszövegben” megvalósuló elidegenedéssel a női etetés-motívum áll szemben, amelynek ismétlődései szinte obszesszíven hangsúlyozzák a dolgok változtathatatlanságát és körkörösségét, a szeretet és a gyűlölet egymásból fakadó láncolatát. Mayer az étel utáni vágy és a kényszeretetés fázisai között éli le életét – talán arra is rákérdezve, mi az, amit egy ember még képes és hajlandó lenyelni, akár Brazíliában, akár Kelet-Európában.
Az időviszonyok és az ideológiák elfogyasztása vagy „kiköpése” kapcsolatának vizsgálata tulajdonképpen elvezethet minket arra a meggyőződésre, hogy a Said-féle orientalizmus-fogalom közvetlen kontextusától kissé eltávolítva is nagyon érdekes szempontokat adhat egy regény elemzéséhez, főleg, ha az elsősorban társadalmi problémák felvetésével foglalkozik. További izgalmas megközelítési mód lenne a gender-alapú vizsgálódás, vagy a regény fantasztikus irodalomban elfoglalt helyének vizsgálata, ezekre azonban ebben a tanulmányban már nem kerülhet sor.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Archer, Nelson. Folha de São Paulo, 4/10/2003
Babel, Isaac, Lovashadsereg. Конармия, М.-Л., Гиз, (1926); Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965
Barreto, Lima. O Triste Fim de Policarpo Quaresma, São Paulo: Ed. Moderna, 1985
Golding, William. Lord of the Flies. London : Faber and Faber, 1971
- - -. Pincher Martin, London : Faber and Faber, 1973
Gribetz, Judah, Edward L. Greenstein, and Regina Stein. The Timetables of Jewish History, A Chronology of the Most Important People and Events in Jewish History, New York: Simon & Schuster, 1993
Kadare, Ismael. (Gjenerali i Ushtrisë së Vdekur, 1963). The General of the Dead Army. London: The Harvill Press, 2000.
Orwell, George. Animal Farm: A Fairy Story. London, Penguin Books, 1951
Pausztovszkij, Konsztantyin Georgijevics, Nagy várakozások kora. Кара-Бугаз (1957) Budapest: Európa, 1972
Quinet, Edgard. Le Génie des religions 1842 in: Oeuvres complètes, Paris: Pagnerre. Libr. ed. 1857
Said, Edward, Orientalizmus, Budapest, Európa, 2000
Salgo, Judita, Ének Birobidzsánról, Budapest, Kijárat Kiadó, 2002
Sciliar, Moacyr, O Exército de Um Homem Só, Lisboa, Caminho, 2002
- - -. Estranha Nação de Rafael Mendes, Porto Alegre, L&PM, 1983
- - -. Balada do Falso Messias, São Paulo, Ática, 1976