5-6. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
| 330 | És hogy az emberi faj vén romjait épre cserélje, új embert alakítana fénylõ csillaganyagból, szép erkölcseivel aki túlszárnyalja a többit, és fejedelmi uton lépdel túlzást kikerülve, nem csábítja magas meredély, törvénye középszer, |
| 335 | hogy legalább egy csillag szikrázzék a homályban, melybe a tévelygés burkolta be földi világunk. Így hathatja a fényes erény az egészet is által, megnemesülhet a Természet, de csak Egy nyeri majd el azt, mit a kegy soha nem nyújthatna a nagy sokaságnak, |
| 340 | õt illesse ezért a dicséret, a címek, a pálma. Elkárhozva hever most, díszei, lám, tovatûnnek, míg halovány képmása csupán, ami még a sajátja. Ám mi növelné azt, ami már-már létre szökenne, hogyha kegyelmed nem tapsolna a kezdeti magnak, |
| 345 | és adományoddal nem akarnád õt igazolni? Elbágyadna a Természetnek mûve, s a régi massza heverne csupán, rútul keveredve a földön, hogyha kiteljesedésre nem indítnád, ami készül, és, ha az én író kezemet nem irányítná a te jobbod, |
| 350 | mint ahogy óvod a vándort, útján el ne botoljék. Akkor a Természet, miután kifaragta a testet, minden más anyagot Tõled kér, mert Te vagy õre: fényes erényt és szép adományként lelket igényel, s emberi fejbe teremtõ elmét gondolatokkal. |
| 355 | Földi kezünkkel munkáljuk mi a megszületõket, csakhogy a mennyei lélek mit sem tudhat e tényrõl, önmaga forrását maga létével magyarázza. Majd a te bólintásod küldi az égi malasztot, és az esendõ test befogadja a mennyei lelket. |
| 360 | Otthona még ez a föld, de a lelke a mennyet idézi, boldogan él a világban, amelyben a teste zarándok, gazdag erényekben, termékeny a szent szerelemtõl, zsarnoki húst szelidít mértékkel, az elme szavával, Téged vall egyedül, nagy mûved dalra fakasztja, |
| 365 | büszke teremtményként dícséri Urát, a Teremtõt: így tesz majd ama isteni ember a földre leszállva - édes erényeivel szelidíti a többi hibáit. |
| Új embert formálva csodálja saját erejét most | |
| 75 | építõje, a Természet - de alig hiszi még, hogy õ maga készítette a mûvet - övé a dicsõség. Íme, a Bõség rég megigért adományait adja megnyitván szaruját természeti kincseket ont már: mértéket nem tartva ajándékozza az ifjat. |
| 80 | Régen semmi nem ûríthette ki bõ szaru-öblét, apró és nagy ajándéktól dagadott, ma azonban szétoszt mindent, s tetszeleg ebben a bõkezüségben. Most a Kegy érkezik ím, hiszen õ sem akar kimaradni, s szép adományaiért meg is illeti ám a dicséret. |
| 85 | Kedvez a Kegy szivesen, hozománya örömre talál majd, és sok ajándékát telehinti a Fáma szelével. Máskor a Fáma sebes repülése lerontja a szépet, most fennen csak igaz szava szól - kicserélve a lénye: önmaga énjébõl csak a név kötelékeit õrzi. |
| 90 | Érdem nélkül amott már nincs dícséret, a dolgok mind dícséretesek, s így óvnak a képmutatástól. Kedves az Ifjúság, a derû nemtõje pazarlón, dús örömével a pajzánság jár jegyben örökké, ám mostmár elhagyja kisérõjét, s az öregség |
| 95 | oly szigorú erkölcseit ölti magára - eképpen kölcsönkéri az Ifjúság amaz aggkori kincset. |