A második világháború után a politikusok többsége egyetértett abban, hogy az államberendezkedést korszerûsíteni kell: a feudális hagyományok elhagyásával ki kell alakítani a modern, polgári demokratikus jogállamot. Egy ilyen jogállamban a világnézeti pluralizmus elve érvényesül: fontos szerep jut az egyházaknak, de tág mozgástérhez jutnak az egyéb felfogások, köztük a materialista-ateista világnézet is.
Heroikus erõfeszítésekkel építették újjá az országot, s küzdöttek egy emberibb világ, a demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Ebben a harcban a világi és egyházi erõk kezdetben egymás mellett álltak. Egyetértettek abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. A széles tömegeknek lehetõvé kell tenni a kultúra elsajátítását, a munkások és parasztok tehetséges gyermekeinek is biztosítani kell iskolai oktatásban való részvételt az elemi szinttõl egészen az egyetemig.
Az oktatás demokratizálásának helyes alapelve vezette az iskolaügy irányítóit akkor, amikor 1945. augusztus 18-án elrendelték a nyolcosztályos általános iskola megszervezését.
A nyolcosztályos iskola - mint már láttuk - nem volt elõzmények nélkül való a magyar iskoláztatás történetében. A gondolat már a húszas években felmerült, de akkor a gazdasági válság volt a megvalósítás akadálya. Az 1940. évi 20. törvény elrendelte a nyolcosztályos népiskolák létesítését, de a háborús viszonyok hátráltatták ennek tömegessé válását.
Döntõ különbség volt a már helyenként mûködõ nyolcosztályos népiskolák és a felállítandó új általános iskola között. Az elõbbi megõrizte népiskola jellegét (mellette létezett a négyosztályos polgári iskola és a nyolcosztályos gimnázium), továbbtanulásra nem jogosított. Az utóbbi viszont a polgári iskolákat és a gimnáziumok alsó négy osztályát magába olvasztotta. Az általános iskola egységes jellegû: egyazon mûveltségi anyag (egységes alapmûveltség) közvetítését tûzi ki célul minden 6-14 éves gyerek számára.
A nyolcosztályos általános iskola megteremtése nem ment zökkenõk nélkül. A tanév kezdete elõtt két héttel kibocsátott rendelet váratlanul érte az iskolafenntartókat, az egyházakat. Az átalakítást nem készítették elõ, legtöbb helyen hiányoztak a magasabb szintû oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek.
Kis településeken, az egy-két tanítós osztatlan iskolákban nehéz volt megszervezni a külön tanítóval és tanteremmel mûködõ ötödik osztályt. Olyan helyeken viszont, ahol polgári iskola vagy gimnázium mûködött - ezeket beolvasztva - azonnal rá lehetett térni a szaktárgyi rendszerû oktatásra.
Az új iskolatípus célja tehát az volt, hogy általános alapmûveltséget nyújtson minden tanulónak, amelyre 14 éves kor után a középiskolai és felsõfokú tanulmányok, illetve a szakmai képzés épülhet. Az általános iskola nyolc osztályának kiépülésével párhuzamosan a gimnáziumok és a szakjellegû iskolák fokozatosan négyosztályossá alakultak. Tanulóik tehát 14-18 éves fiatalok voltak.
A háború után széles körû mozgalom bontakozott ki az alapmûveltség terjesztése érdekében. Folytatták a korábban megkezdett harcot az analfabétizmus felszámolására. Az írás-olvasástanítás a felnõttekre is kiterjedt. Az intézményes oktatás kereteit kiterjesztették felnõttkorra (Dolgozók Iskolája), de lehetõvé tették a magasabb mûveltség elsajátítását is.
Közvetlenül a háború után, 1945 nyarán Londonban új nemzetközi szervezet jött létre. A 24 ország részvételével megalakult az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organisation), az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. Tagállamai kötelezték magukat arra, hogy "mindenki számára biztosítják a neveléshez való teljes és egyenlõ hozzájutást, az igazság szabad kutatását, az eszmék és ismeretek szabad kicserélését". Létrejött az elsõ olyan szervezet, amely a pedagógia, a nevelés-oktatás világméretekben felmerülõ kérdéseivel foglalkozik. Magyarország 1948 óta tagja a világszervezetnek.
Az UNESCO szakemberei (köztük késõbb a magyarok is) elsõsorban a "harmadik világ"-ban, az elmaradott, volt gyarmati országokban tettek sokat az analfabétizmus felszámolásáért, az iskoláztatás fejlesztéséért.
A magyar iskolaügy demokratikus fejlõdésének másik iránya a közép- és felsõfokú oktatásban tanuló fiatalok segítésére irányult. Paraszt- és munkásgyerekek tömegei elõtt nyíltak meg az intézményes nevelés korábban eléggé szûk lehetõségei: a középiskolák, a fõiskolák, az egyetemek.
A demokratikus reform során átalakultak a középiskolák. A fokozatosan négyosztályossá váló gimnázium tanterve is lényegesen módosult elõdjéhez képest. Megszûnt a német nyelv kiemelt szerepe, a választható élõ idegen nyelvek közé felvették az orosz, francia, angol és olasz nyelvet. Eltörölték a honvédelmi ismeretek, a szépírás és a gyorsírás tanítását. A latin nyelv és a testnevelés óraszámát csökkentették, emelkedett viszont a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a föld- és néprajz, a természettudományi tárgyak, az egészségtan, az ének-zene és a rajz óraszáma. Az 1945/46. tanévtõl kezdve építették ki a gimnáziumok reál tagozatát, ahol latin helyett vegytant, ábrázoló geometriát tanítottak.
A háború után sor került a magyar felsõoktatás átszervezésére is. Az elsõ újonnan létrehozott egyetem az Agrártudományi Egyetem volt. A nõk elõtt megnyitották valamennyi felsõoktatási intézmény kapuit: ezt az 1946. október 21-én közzétett 1946. évi 22. törvény mondta ki.
"Nõk az egyetemek valamennyi karára, valamint a fõiskolákra hallgatókul a megállapított létszám keretén belül minden korlátozás nélkül felvehetõk. A nõknek az egyetemekre és fõiskolákra való felvételéhez a férfi hallgatókéval azonos elõfeltételek szükségesek. Az elsõ bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti a hittudományi karokra való felvétel tekintetében eddig fennálló jogszabályokat." [628]
Még 1945-ben számos elképzelés született arról, hogyan lehetne végrehajtani a magyar iskolaügy átfogó reformját. Ezek közül való a Kisgazdapárt reform-programja, valamint Németh László iskolakoncepciója. [629]
A tervezet még 1943-ban készült. Szerzõje Ortutay Gyula késõbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter (1947-1950) volt, de a szerkesztésben többen részt vettek. A kidolgozásba részt vevõk közé tartozott Baróti Dezsõ és Tolnai Gábor irodalomtörténész, Radnóti Miklós költõ, de kifejtette véleményét a tervvel kapcsolatban Bajcsy Zsilinszky Endre is. A projektum 1945 tavaszán jelent meg nyomtatásban.
A terv készítõi a régi iskolarendszer hibájául rótták fel, hogy konzerválja a társadalom meglévõ rétegzõdését. Az új nevelésnek ezzel szemben a nemzet egésze számára hozzáférhetõnek kell lennie. "Nem osztályokat akarunk nevelni - olvashatjuk a tervben -, hanem az egységes alapmûveltség feltételeit kívánjuk megteremteni az egész magyarság számára." [630] Tanulságos a tervezetben szereplõ nevelési cél-meghatározás is. A nevelés célja eszerint nem más, mint "...a maga képességeit harmonikusan és lehetõ teljességében kifejteni tudó, öntudatos magyar ember, aki ezekben a képességeiben társadalmáért vállalandó eszközét és nem egyéni kívánságainak lehetõségeit találja meg." [631]
A reformtervezet az új köznevelési rendszerrel szemben hat alapvetõ követelményt határozott meg. A nevelés legyen 1. általános, 2. kötelezõ, 3. a szakmára való képzés elõtt egységes, 4. a tanítás minden iskolafajban ingyenes, 5. minden fajta nevelõi munka felelõs tevékenység, 6. a nevelõi munka törvénnyel elismert kiemelt fontosságú szociális tevékenység.
A Kisgazdapárt koncepciója szerint a tankötelezettség 12 esztendõn át tart, minden gyermek (fiúk és lányok egyaránt) 6-tól 18 éves koráig kötelezõ iskoláztatásban vesz részt. A fiúk és lányok számára falun és városon egységes nevelés-oktatás központilag elõírt tantervek alapján folyik.
A teljes iskolarendszer szerkezetét a következõképpen vázolták fel a szerzõk:
Gyermekfoglalkoztatók és óvodák 4-tõl 6 éves korig. A foglalkozások anyagát beszédgyakorlat, ének, tánc és mozgásos játék alkotja.
Elemi fokú oktatás 6-tól 10 éves korig. A tananyag az elemi ismereteken kívül: ének és sport. Az ismeretfeldolgozás módszereit illetõen a munkáltató, "gyakoroltatva tanító" iskolák módszereit kell követni.
Az általános középiskola 10-tõl 14 éves korig tart. A mûvelõdési anyag elemei közül középpontba kerül a magyarságra és a világtörténelemre vonatkozó ismeretek együttese, fontos a természettudományok tanulmányozása, de tanulni kell az angol vagy orosz vagy francia nyelvet is. A Kodály-módszer alapján tanított ének-zene éppígy fontos szerephez jut ebben a pedagógiai programban.
Az eddig egységes oktatás 14 éves kortól elágazik. A 14-18 éves kor között a fiatalok szellemi, ipari vagy mezõgazdasági szakiskolába járhatnak. Az iskolatípus kiválasztásában az egyéni szándékon és tehetségen túl szerepet játszik az osztályfõnök és a körzeti neveléslélektani intézet véleménye. A tanulás minden valamennyi iskolatípusban ingyenes.
A tervezet szerzõi az érettségi vizsga eltörlését javasolták, emellett azonban úgy látták jónak, hogy a felsõoktatási intézményekbe felvételi vizsga után jussanak be a hallgatók. Az egyetemeken folyó középiskolai tanárképzés színvonalát pedig a gyakorlati képzés elõtérbe állításával kívánták fejleszteni.
A Kisgazdapárt iskolatervezeténél jóval ismertebb az a mû, amelyre azóta is sokan hivatkoznak, s amelynek szerzõje Németh László (1901-1975) író volt. Az író-orvos-pedagógus - a Nemzeti Parasztpárt felkérésére - 1945 õszén megjelent "A tanügy rendezése" címû írásában foglalkozott az iskolarendszer átalakításának lehetõségeivel. A pedagógiai kérdésekkel is magas színvonalon foglakozó író a hatosztályos elemi iskola elkötelezett híve volt, ezért több nyomós érvet sorakoztatott fel az akkor már elfogadott nyolcosztályos általános iskola koncepciójával szemben.
Németh László elsõ érve a nyolcosztályos rendszer ellen biológiai. Megfigyelése szerint a serdülés városi fiúknál 13, lányoknál 12 éves korban kezdõdik. "Az emberi életben ez a legnagyobb sormetszet - írja -, egész másképp érdeklõdik, gyúl, tanul, aki elõtte áll a serdülésnek, mint aki utána. Alsóbb és felsõbb fokú oktatás között természetes határ a 12 év. A hatosztályos elemi a gyermeki mûveltséget építi fel; a hatosztályos középiskola - a serdüléssel meglódult erõkbõl a felnõttet." [632] A biológiai érv mellett tanulmányi jellegû érvvel is szolgál a szerzõ: a nyolcosztályos általános iskolában tizenkét éves koron túl megnövekszik a lemaradók, az "elhenteredett elmék" száma, olyanoké, akik "kényszerûen vonszolt tömeg kolonccá" válnak a sebesebben haladók számára. A középiskolára pedig kevés a négy esztendõ. A legfontosabb ellenérv a társadalmi: a nyolcosztályos általános iskola társadalmi célját sem érheti el. A tovább nem tanulók egy ideig csak hátráltatják a továbbtanulókat, majd teljesen lemaradnak mögöttük.
Németh László tehát a hatosztályos elemi iskola mellett érvelt. Ennek elsõ három - alapozó - esztendeje alatt a gyerek "megtanulja a beszédet leírni s olvasni, följut az egyszeregy tetejébe, s a beszéd- és értelemórákon szókincsét bõvítve leltárocskát készít a világról." [633] A rákövetkezõ három év már a középiskola elõkészítõje: "A beszéd- és értelemgyakorlat most bõvül természetrajzzá, történelemmé. Fölépíti tanítójával gyermeki fokon a világ épületét [...] megpróbálja elképzelni benne az élet kibomlását; körülnéz a Földet benépesítõ állat- és növényfajok közt, hall valamit az emberiség történetérõl s fõként a magyarságról, s tud annyi földrajzot, amennyit egy mai elsõ-második polgárista. A beszédnek és írásnak most már a törvényeit is érti: a nyelvtant, helyesírást, fogalmazást, sõt a perspektívát és kottaolvasást is megtanulja, sík- és téridomok között forog, otthonos lesz a kamatszámításban." [634]
A hatosztályos elemi elvégzése után Németh László a következõ lehetõségeket kínálja a továbbtanulni szándékozóknak: A gyengébb tanulók számára háromosztályos ipari vagy mezõgazdasági szakelemi iskola áll rendelkezésre. A tehetségesebbek az "értelmiségi", az adminisztratív, az ipari és mezõgazdasági középiskolában tanulnának tovább, amelyek mindegyike 12-tõl 18 éves korig, tehát hat esztendõn át oktatja diákjait.
A négyféle iskolatípus tantárgyai (melyek közt tekintélyes részt kapnak a készségfejlesztõ gyakorlatok) azonosak, csak arányuk más és más az iskola arculatának megfelelõen. Az így elsajátított mûveltség - Németh László kifejezésével élve - nem "általános", hanem "közös mûveltség" lesz. Ilyen értelemben lesz a technikum is általánosan képzõ középiskola és viszont: az értelmiségi középiskola is helyet ad a gyakorlati-politechnikai képzésnek. Az értelmiségi középiskolában például éppúgy tanulnak kertészetet, mint ahogyan a mezõgazdasági középiskolában foglalkoznak a történelemmel - csak kisebb óraszámban.
Az értelmiségi középiskola elsõ három éve után szétválik a diákok útja: természettudományi vagy történeti-nyelvi csoportba kerülhetnek.
Az ipari középiskolában a gyerekek csak az elsõ három évben járnak iskolába, ezután ipart választanak és mesterhez kerülnek. Ezt követõen csak két napot töltenek az iskolapadban, a többit a mûhelyben. A mezõgazdasági középiskola internátus jellegû; ez megkönnyíti, hogy a felsõ három év alatt a tanulók birtokról birtokra kerülve minél többet tapasztalhassanak. Végezetül az adminisztratív, hivatalnokképzõ középiskola lesz a korábbi "felsõ kereskedelmi" iskola utóda, ahol az üzemi és szövetkezeti tisztviselõk egyre gyarapodó rétegét képzik. Az õ tananyaguknak középpontjában a könyvelés, gépírás, gyorsírás, levelezés állna az élõ idegen nyelvek intenzív tanulása mellett. Németh László ezt az iskolatípust tartotta annak, "amelyre a nõi természet alkalmasabb a férfiaknál".
Németh László tanügyi reformelképzelései nem valósulhattak meg, a magyar iskolaügy átalakulásának eredménye 1945 õszétõl a nyolcosztályos általános iskola és az arra épülõ négy évfolyamos középiskola lett. A pedagógiát szívügyének tekintõ író ugyanazon év õszétõl három éven keresztül egy hódmezõvásárhelyi középiskolában tanított. Tanári mûködésének tapasztalatait számos mûvében megörökítette. A személyes élményeken túl fontos ezeknek az esztendõknek a hozadéka a tantervelmélet szempontjából is. Keresztury Dezsõ kultuszminiszter ugyanis engedélyezte az írónak, hogy kísérletképpen bármely tárgyat taníthasson, és azok tartalmát-tantervét tapasztalatai alapján módosíthassa.
Németh László itt a gyakorlatban is kipróbálhatta régi álmát: a tananyag átfogó egységekbe rendezését: a tantárgy-összevonást. Iskolában szerzett tapasztalatai alapján végül a következõ tantárgycsoportokat alakította ki: történelem (beleértve az irodalom- mûvelõdés- és gazdaságtörténetet, a tudomány, a technika és a zene történetét), természetismeret (ide értve a fizikát, vegytant, állat- és növénytant, élettant, patológiát), matematika és alkalmazásai (beleértve a matematika történetét, geometriát, algebrát, trigonometriát, analitikus mértant, differenciál és integrál-számítást, ezek fizikai alkalmazásait, kvantumelméletet, hullámmechanikát, végezetül a matematikai logikát), anyanyelv és idegen nyelvek (a sorrend: magyar, latin, francia, angol, orosz). Mindegyik tananyagtömb hatalmas terjedelmû ismeretanyagot tartalmaz.
A monumentális tananyag-együttesek közös szervezõ elve, "összetartó sátorrúd"-ja a történetiség: az egyes tananyagrészeket olyan sorrendben tanította, ahogyan azok az emberi kultúra fejlõdése során egymásra rétegzõdtek. [635]
Németh László a reformpedagógia ösvényein haladt, amikor az amerikai reformiskolákból jól ismert életszerû projektekre és komplexekre emlékeztetõ tantárgycsoportokat hozott létre. Másrészt viszont e komplex egységek tághatárú kereteit hatalmas ismeretanyaggal töltötte meg: ezen a ponton a mûvelõdési anyagnak jelentõs személyiségformáló erõt tulajdonító Herbartra, vagy az enciklopédikus mindentudást pedagógiai céllá avató Apáczaira emlékeztet szintetizáló törekvése.
Némileg ellentmondani látszik az elõbb bemutatott grandiózus tudásblokkok elméletének az a felfogás, amelyet Németh László a tudásról, a mûveltségrõl kialakított. "A tudás: képesség - hangzik az író-pedagógus véleménye -, amely azt rendezi és tartja áttekinthetõ állapotban, amit a civilizáció az agyra rászemetel." Az iskola dolga eszerint csak az lenne, hogy a megtanítsa növendékeit arra, hogyan teremthetnek rendet a hétköznapi életben összeszedegetett ismerettöredékek, civilizációs ismeretmorzsák között. A tudás ezek szerint úgy értelmezhetõ, mint a már megszerzett ismeretek összerendezésének képessége.
Hasonlóképpen érdekes a vásárhelyi tanár-író tanulásfelfogása is. A tanulást szerinte leginkább a számára ismeretlen városba "berohanó" turista módszeréhez hasonlítható: "Az ember egy új várost nem úgy ismer meg, hogy kezdi a szélsõ házon, s azután megy házról házra, amíg az egész a fejében nincs. Így hadseregek vesznek be várost; a turista berohan a fõtérre, szétszáguld a sugárúton, széttekintést szerez az egészen, s elméláz egy-egy személyesen kiemelt részen. Tudományokat is így kell megismerni." [636] Ez a fajta "szenvedélyes", magas hõfokon végzett tanulás eredményez igazán használható tudást. Nem haszontalan ismerethalmazt, meddõ könyvtudást, hiszen "ma a kutató tudós is polcon tartja az emlékezetét, azt tudja, hová kell nyúlnia". A tudás - Németh László értelmezésében - képesség és tájékozottság.
Azt gondolhatnánk, hogy ez a reformpedagógiából kölcsönzött pragmatikus tudás-felfogás ellenpontozza az ugyancsak Németh Lászlói komplex ismeretkörök klasszikus tartalom-tudását. De ha jól belegondolunk a modern didaktika gondolatai bukkannak itt fel szemléletes, költõi ábrázolásban: képességfejlesztés nem létezik gondosan kiszemelt tartalmak elsajátítása nélkül. Arról, hogy e tartalmak ne pusztán az egyes tantárgyak Prokusztész ágyába kényszerített ismeretek legyenek, gondoskodnak az átfogó tantárgyblokkok. Hiba volna azonban az egyes tantárgycsoportokban foglalt irdatlan ismeretmennyiséget válogatás nélkül bebiflázni. A pedagógus dolga, hogy megmutassa: mi lényeges, mi lényegtelen, melyek a továbbhaladáshoz szükséges rendszerezõ elvek; hogy ezzel tanítványait rávezesse az igazi tudáshoz vezetõ útra.
A dualizmus idején, a két világháború között, s 1945-1948 között is tekintélyes számú kollégiumot tartottak fenn az egyházak a középiskolás és fõiskolás-egyetemista tanulóifjúság számára. A háború utáni idõszak magyar nevelésügyének jelentõs újításai voltak a népi kollégiumok, amelyeknek megszervezésével az alsóbb néprétegekbõl származó gyerekek tanulását kívánták segíteni. A kezdeményezés még a háború éveiben született, s a Gyõrffy-kollégisták érdeme, de hamarosan országos méretûvé terebélyesedett a mozgalom. A kollégiumokban egységes nevelési elveket kívántak megvalósítani fõleg a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezetõ ideológusainak elképzelései alapján. Az alapvetõ cél ugyanis a felépítendõ új szocialista társadalom elkötelezett értelmiségének képzése volt.
1946 júliusában meghirdették a Népi Kollégiumokat Építõ Mozgalmat (NÉKEM). A népi kollégiumok szervezete alkotta a NÉKOSZ-t, vagyis a Népi Kollégiumok Országos Szervezetét. Az 1947/48-as tanévben már 160 népi kollégium mûködött, mintegy nyolcezer fiatal számára teremtve meg a tanulás feltételeit. (A népi kollégisták száma 1945 és 1949 között elérte a 15000 fõt - ide értve az általános iskolás, középiskolás és egyetemista fiatalokat egyaránt.)
A kollégiumokban tanuló fiatalok származását tükrözi egy 1948 márciusában készített kimutatás. Eszerint a felsõoktatásban tanuló kollégisták 12,6%-a ipari proletár, 12,7%-a agrárproletár származású. 25%-uk kisparaszti, 3,5%-uk középparaszti családból való. Kisiparos, kiskereskedõ szülõk gyermekei 14%-uk, értelmiségi és értelmiségi közalkalmazott szülõk gyermeke volt a kollégisták 18,1%-a. A középiskolás kollégisták körében nagyobb volt az ipari- és agrárproletár származású fiatalok részaránya; több mint 1/3-uk jött ilyen családból - fele, fele arányban.
Nem véletlenül választották a NÉKOSZ jelmondatául Illyés Gyula következõ sorait: "A magyar értelmiség cseréje is folyik. De semmi lényeges csere - semmi lényeges változás - nem fog történni, ha adataik bediktálása közben a belépõk nem ejtik ki valamelyikét a két szónak: munkás, paraszt. Ez a legdöntõbb, legnehezebb, legsürgetõbb. Ettõl az új szellemi rétegtõl függ az új szellemi front sorsa." [637]
A népi kollégiumok újszerû pedagógiai törekvéseknek adtak otthont. A kollégium alapsejtje a 8-10 növendékbõl álló szövetkezet volt. Tagjai maguk választották meg vezetõiket, saját ügyeikben felelõsséggel döntöttek. A szövetkezetek egymáshoz kapcsolódva alkották a kollégiumi közösséget. A kollégiumokban az önkormányzat elve érvényesült.
A kollégisták - a tanulás mellett - bekapcsolódtak az õket körülvevõ társadalmi környezet életébe. Ha kellett, fizikai munkát végeztek, ismeretterjesztõ mûsorokat tartottak, írni-olvasni tanították az analfabétákat stb.
1948 végén megerõsödtek a NÉKOSZ-t érõ kritikák, a Magyar Dolgozók Pártja egyre élesebben támadta a szervezetet. Végül a politikai változások nyomán, 1949-ben a népi kollégiumokat "önfeloszlatásra" ítélték, azaz adminisztratív úton felszámolták.
A népi kollégiumok megszüntetése már annak a szovjet mintára megszervezett totalitariánus uralomra törõ, állampárti diktatúrának a védekezve támadó lépése volt, amely eleve gyanúsnak tartott minden spontán formálódó tartalmas közösséget, még a baloldali eszmék jegyében szervezõdõ kollégiumi közösségeket is.
Ezek a szélsõséges baloldali erõk nem tûrték - nem tûrhették - az eszmék, a gondolatok, a szabad cseréjét, a "másként gondolkodást", a kritikát. Totális irányításra és ellenõrzésre törtek a társadalom életének minden területén, így a közoktatás területén is. A háború után ezért hamarosan megindult a küzdelem az iskolák feletti ellenõrzés birtoklásáért is.
Az 1946/47. tanévben egy jól szervezett és irányított, de ugyanakkor sokszínû iskolarendszer mûködött Magyarországon. A részleteket az alábbi kimutatás tükrözi:
Óvodák száma:
állami 457
községi 517
katolikus 193
református 3
izraelita 1
egyéb 70Összesen: 1246
Népiskolák, általános iskolák:
állami n = 594 á = 1187
községi n = 340 á = 469
katolikus n = 1216 á = 1669
református n = 513 á = 496
evangélikus n = 168 á = 158
ortodox n = 14 á = 1
unitárius n = 1
izraelita n = 11 á= 15
egyéb n = 33 á= 115Összesen 7016
Polgári iskolák száma:
állami143
községi 95
katolikus 86
református 14
evangélikus 1
izraelita 6
egyéb 19Összesen:354
Fiú- és leánygimnáziumok:
állami 66
községi 14
katolikus 48
református 24
evangélikus 11
izraelita 4
egyéb 6Összesen: 173
Ipari, mezõgazdasági és kereskedelmi középiskolák:
állami 57
községi 39
katolikus 22
református 4
evangélikus 2
izraelita 1
egyéb 4Összesen: 129
Tanító-, tanítónõ- és óvónõképzõ intézetek:
állami 15
katolikus 35
református 8
evangélikus 3
izraelita 1Összesen: 62 [638]
Látható, hogy a magyar iskolarendszer többségében felekezeti iskolákból állt. Az egyházi iskolák fenntartói határozott erõfeszítéseket tettek iskoláik fejlesztésére, korszerûsítésére, a társadalmi változások követésére.
Mindemellett az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos pártok, baloldali politikai erõk (kommunisták, szociáldemokraták, polgári radikálisok különbözõ csoportjai, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt egyes tagjai) az egységes, állami iskolarendszer megteremtését tûzték ki célul.
A hatalomért küzdõ politikai erõk és az egyházak kezdeti békés együttmunkálkodása után tehát hamarosan megindult a felekezeti iskolák elleni támadás. 1946 tavaszán a baloldali sajtóban már megjelentek olyan írások, amelyek kétségbe vonták az egyházi iskolák létjogosultságát.
A támadás éle fõleg a katolikus egyház iskolái és iskolán kívüli nevelõ-oktató szervezetei ellen irányult. 1946 nyarán "adminisztratív", állami intézkedéssel oszlatta fel a belügyminiszter az összes katolikus egyesületet - a "hitbuzgalmi jellegûek" kivételével. Feloszlatták a katolikus paraszt- és munkásszervezeteket, betiltották a katolikus ifjúsági folyóiratokat.
Ezzel szemben 1946. június 2-án kimondták a magyar úttörõmozgalom megalakulását, amely 1948 szeptemberétõl kezdve a 6-14 éves korosztály egyedül engedélyezett ifjúsági szervezeteként mûködött.
A megszüntetett szervezetek között volt a cserkészszövetség is. Ennek jogutódját néhány nappal késõbb, a vallásos pedagógia képviselõinek a vezetésbõl való eltávolítása után - rövid idõre - életre hívták.
1946. július 19-én a belügyminiszter feloszlatta a Magyar Cserkész Szövetséget, majd három nap múlva megalakult ennek jogutódja, a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége. Elnöke a már betegeskedõ Karácsony Sándor lett, a mozgalmat ténylegesen Färber József ügyvezetõ elnök és Jánosi Sándor vezetõtiszt irányította. Az új cserkészmozgalmat teljes mértékben laicizálták: vezetõi között már nem szerepeltek egyházi személyek, az alapszabályból, a programokból és próbaanyagokból kiiktatták a vallásos elemeket.
1947 nyarán már az új szövetség küldött ki 200 fiatalt a franciaországi cserkész világtáborba, a Jamboree-ba. Egy évvel késõbb, 1948-ban a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége a centenárium alkalmából Negyvennyolcas Nagytáborra készülõdött. "Kelet-Európai Jamboree"-nek szánták ezt, meg akarták hívni rá a lengyel cseh és román cserkészeket, de várták az albán a bolgár és a szovjet úttörõket is. Erre azonban már nem kerülhetett sor. Az 1948. június 27-én tartott országos közgyûlésen a cserkészszövetség vezetõsége felajánlotta, hogy a szervezet beolvad a Magyar Úttörõk Szövetségébe. [639]
1947 márciusában a koalíciós pártok értekezletén a kisgazda párt képviselõje az addigi kötelezõ hitoktatás helyett a fakultatív hitoktatás bevezetését indítványozta. Nagyszabású kampány indult a fakultatív hitoktatás népszerûsítésére, de a tervezett lépés akkor még, az vallásos tömegek egységes ellenállása miatt meghiúsult.
A "fordulat évében", 1948-ban azután már a hatalom birtokába jutott baloldali politikai erõk nem tûrhették tovább az iskolai nevelés ideológiai-vallási-világnézeti pluralizmusát. A döntõ lépés elkerülhetetlenné vált: sorozatos támadások után sor került az egyházi iskolák államosítására. 1948. június 16-án életbe lépett az iskolák államosításáról szóló 1948:33. t. c.
A baloldali politikai erõk - elvileg - a meglévõ pluralista iskolarendszer keretei között is elérhették volna céljukat. Ehhez azonban évekre, évtizedekre lett volna szükség. Ha a meglévõ állami iskolarendszert fejlesztik tovább, a modern iskolák kiszoríthatták volna azokat a felekezeti iskolákat, amelyek nem bírnak lépést tartani a versenyben. Az állam ugyanis - felügyeleti joga révén - bezárhatja azokat az iskolákat, amelyek nem felelnek meg a megemelkedett követelményeknek. A polgári demokráciák többségében ezt a megoldást alkalmazzák.
Jellemzõ Ortutay Gyula kultuszminiszter véleménye (1947 márciusától 1950 februárjáig volt a tárca birtokosa), amelyet már az államosítás után hangoztatott egy beszédében: "... az iskolaügy elsõrendû politikai és hatalmi ügy, az elemi oktatástól kezdve a felsõ fokig, mert az elemi fokon is éppen úgy, mint az egyetemen arra tanítják a növendéket nyíltan vagy burkoltan, hogy az államhatalom különbözõ posztjain, a szellemi, gazdasági, politikai és egyéb irányító posztjain hogyan viselkedjék és vezesse a hatalom érdekében az ország népét... Az iskolaügyön keresztül az állami apparátusnak módja van, ha tetszik bármiféle eszmét begyakoroltatni, beidegeztetni..." [640]