Magyar művelődéspolitika az informatika térhódításának
korában
(Első javaslat az Informatikai
Kormánybiztosság számára, 2000. október 21-én)
1.
Előzetes megjegyzés az
elemző csoport számára
Politikus
az, aki bármikor képes mintegy zárójelbe tenni a fölvetődő kérdések
tartalmát, és képes őket kizárólag a megnyerhető, ill.
elveszíthető politikai tőke szempontjából venni szemügyre.
Javaslatunk politikusok számára készül, és ez a körülmény meghatározza
mozgásterünket. Olyan javaslatot várnak tőlünk, amely
–
egyrészt segíti az országot (távlatilag
pedig az európai közösséget) az információs forradalom fölvetette kérdések
megoldásában,
–
másrészt segíti a jelenlegi
kormányt abban, hogy megnyerje a következő választást.
E
helyzet erkölcsi következményeivel vessenek számot műhelyünk mind ama
tagjai, akik e mostani – nem alapkutatási, hanem szakértői – munkában
részt kívánnak venni.
2.
Alapelvek
Mielőtt
az Informatikai Kormánybiztosság feladataira térnék, leszögezem a
követendő politikai és műszaki alapelveket.
2.1 Politikai alapelvek
A 2000. év
legfőbb politikai kérdése immár nem az Unióhoz való csatlakozás – az nagy
valószínűséggel hamarosan bekövetkezik –, hanem a belépés mikéntje. Nem
közömbös, hogy mi lesz önazonosságunk sorsa. Egyre világosabbak a gazdasági,
külügyi, belügyi stb. tárcáknak a csatlakozáshoz fűződő
feladatai – a nemzeti öntudat megtartásának kérdése azonban az Informatikai
Kormánybiztosságra is tartozik. Ezzel kapcsolatban legföljebb az alább 1.
elvként említendő feladatra szoktunk gondolni, és ez nem helyes.
1. elv: Gondot kell
fordítanunk hagyományainknak, emlékkincsünknek az új közegben való hűséges
megőrzésére és hozzáférhetővé tételére.
2. elv: Megoldásaink
illeszkedjenek bele az európai politikai hagyományba, amelyet – az amerikaival
ellentétben – fokozott állami szerepvállalás jellemez.
3. elv: Legyünk
eredetiek, bátran kezdeményezők, ne csupán elfogadók, mások eredményeit
átvevők. Ne féljünk majdani uniós társnemzeteinknek segítségére sietni
olyan ötletekkel, amelyek az ő nehézségeikre is gyógyírt kínálnak. Ne
titkoljuk vívmányainkat. A társnemzetek asztalánál Magyarországnak ne csak
szerződések okán legyen egyenrangú helye.
2.2 Műszaki alapelv
Csak a
hálózat létezik.
A hálózatba még nem kapcsolt számítógépek 50
év alatt (kb. 1943–1993) alig valamit változtattak az egyetemes
művelődés világán. A könnyen kezelhető hálózati számítógép
viszont (kb. 1993 óta) mindent megváltoztat. Digitális kultúra csak itt-ott,
szigetszerűen alakult ki – az internetes kultúra (vagy kulturálatlanság)
viszont egyetemes. Amikor „digitális kultúráról” beszélnek, valójában gyakran
inkább erre, az „internetes kultúrára” gondolnak. Az internetes kultúra
térhódítása aligha vitatható – kérdés csupán az, hogy a hagyományos
művelődésből hosszú távon mi marad.
Ez a javaslat már nem is foglalkozik a múlttal: a hálózatba
nem kötött (ún. „offline”) számítógép és a hozzá kapcsolódó eszközök
(sugárlemez, dvd stb.) kérdéseivel.
3. Az Informatikai
Kormánybiztosság feladatai a művelődés terén
Világos,
hogy a tárca feladatai kétfélék.
Az első feladattípus nagy csoport. Ide tartozik
mindaz, ami szinte napi ügymenet: egy államigazgatási és felügyeleti szerv közönséges
szabályozó tevékenysége. Ebben a csoportban az 1. és a 2. politikai alapelvet
alkalmazzuk.
A második csoportba csak egyetlenegy, de jól kifundált
feladat tartozik, egy lendületes – és a sajtóban jól közvetíthető – akció.
Ennek során az 1. és 2. politikai alapelven felül a 3.-at is követjük.
Először a szabályozás feladatait sorolom
fel, utána teszek javaslatot az akciótervre.
4. Az első feladattípus:
Szabályozás
4.1 Szabványok,
jegyzőkönyvek, ajánlások, jogi szabályozás
– Fellépés a Szabványügyi Testület ellen a háromféle
nemzeti kódtábla miatt. Helyettük javaslom a Unicode (Unicode-x)
szabványosítását (ezt a mai szabvány nem engedélyezi).
– Kapcsolatfelvétel az MTA I. Osztályával és az Oktatási
Minisztériummal a helyesírás ügyében. Javaslom, hogy a nemzeti kódtábla
definíciója legyen része a helyesírásnak.
– Szövegrögzítési ajánlás kidolgozása. Javaslom az SGML
elfogadását.
– Kapcsolatfelvétel a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumával. Fellépés a Neumann Házzal és a Digitális Irodalmi Akadémiával
szemben, hogy az ő közpénzen kidolgoztatott SGML-DTD-jük legyen közkincs.
– Kép-, holokép-, mozgókép- és zenerögzítési ajánlás
kidolgozása.
– A hálózati közzétételt engedélyező, illetve
megtagadó forrástulajdonos közgyűjtemények jogainak és kötelességeinek
pontos meghatározása.
4.2 Erkölcsi kódex
kidolgozása
– A közvetlen gazdasági hasznot nem hajtó és az üzleti
tevékenység (röviden az „edu” és „com” típus) szétválasztása legyen
kötelező a támogatások odaítélése előtt. (A Bükk földrajzi adatbázisa
például „edu”, a Bükk idegenforgalmi adatbázisa viszont „com”.) Üzleti célú
tevékenység is támogatható, de mindig tudnunk kell, hogy éppen milyen típusú
tevékenységet támogatunk.
– Kapcsolatfelvétel a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumával. A Nemzeti Kulturális Alapprogram digitális szakértői
kollégiuma szűnjék meg. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább az NKA
végtelenül engedékeny összeférhetetlenségi szabályainak haladéktalanul érvényt
kell szerezni.
– Kívánatos, hogy nagyvállalatok pénze megjelenjék az NKA
kasszájában, de nem azon az áron, hogy ugyanezen nagyvállalatok alkalmazottai
feltűnjenek a döntés-előkészítő szakértői kollégiumokban.
4.3 A minőség védelme
Az
Interneten valóságos tartalomínség tapasztalható, oly kevés a megbízható és
értékes anyag. A közgyűjtemények őrei gyakran kísértést éreznek, hogy
válaszoljanak erre a hívásra, és az általuk őrzött anyagot ők maguk
tegyék közzé.
– Kapcsolatfelvétel a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumával: a nemzeti kulturális örökség különféle emlékeinek megőrzése
és nyilvántartása csakugyan az NKÖM intézményeinek feladata, de szakszerű
közzétételük vagy értelmezésük nem az. Egy könyvtáros a kibertérben
sem feltétlenül képes kritikai kiadásban filológusként közzétenni az általa
őrzött kódex versanyagát. Ha ilyesmire tehetséget érez, továbbra is, ahogy
a papírkönyvek korában tette, nem könyvtári, hanem akadémiai vagy egyetemi
környezetben folytassa e tevékenységét, kollegiális ellenőrzés és
kritika mellett. Ilyenkor nem könyvtáros, hanem irodalomtörténész. Az NKÖM
nem támogathatja közpénzekből ezeket hatáskörtúllépéseket.
4.4 A művelődés-
és oktatástámogatás korszerűsítése
Sem a
művelődés-, sem az oktatásügyben külön „digitális” szakértői
kollégiumokra nincs szükség. Ellenben fel kell állítani egy olyan testületet,
amely minden oktatási és kulturális szakértői kollégium javaslatát
abból a szempontból megrostálja, hogy nincsenek-e köztük informatikai
szempontból kifogásolhatók. Ilyenek immár egyáltalán ne nyerhessenek el
támogatást. Minden pályázat kifogásolható (igen, még a táncművészeti is),
ha gyenge, netán hiányzik az informatikai fejezete.
4. 5 Digitális
kötelespéldányok
A világháló forradalma többek között abban különbözik az
előző információrobbanásétól – amely a könyvnyomtatás elterjedéséhez
kötődik –, hogy az hatalmasan megnövelte, emez pedig végletesen
lecsökkentette az adathordozó eszközök példányszámát, s ráadásul a mai
adathordozók a tartósság szempontjából is sokkal rosszabbak, mint a famentes
nyomdai papír. A könyvnyomtatás korában elsősorban példányok pusztultak
el, ma szövegek. Ezért óriási annak a felelőssége, aki hálózati
hozzáférésű művek létrehozását segíti elő. Az ilyen művek
jó része meg fog semmisülni, még akkor is, ha gondoskodunk néhány másolatuk
megőrzéséről.
Biztos óvóhelyekre van szükség, egymástól nagy földrajzi
távolságban, és az ezekben elhelyezett, időtálló digitális
kötelespéldányokon kell megkísérelni nemzeti művelődésünk kincseinek
megőrzését.
Az az óhaj sem jogtalan, hogy a nagyobb tömegtájékoztató
eszközök műsorát is elhelyezzük efféle villanylevéltárban. Ezt célozza az
NKÖM által támogatott ún. NAVA terv („Nemzeti Audio-vizuális Archívum”).
Ám ne feledjük, hogy a műsorok nagy része aznap értéktelen, másnap
érdektelen. Egy-két jogászon és tömegtájékoztatás történészein kívül talán soha
senki nem lesz kíváncsi rájuk, szemben a fönt említett igényes, elvben az
örökkévalóság számára létrehozott műalkotásokkal és tudományos munkákkal.
A műsorok levéltári elhelyezése éppen ezért másodlagos
feladat az előző alpontban megfogalmazotthoz – a digitális
kötelespéldányok megőrzéséhez – képest.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a
műsorszolgáltatók felmentést kapjanak saját készítésű műsoraik
közepes (nem műsorszórási) minőségben, olcsó eszközökön való
archiválásának kötelezettsége alól. (A jelenlegi olcsó, közepes
minőségű hangrögzítési eljárások között van már digitális elvű,
de a hasonló mozgókép-rögzítő eljárások között még nincs. A
mozgókép-archiválásban ezért néhány évig még elfogadható az analóg eljárás. A
közepes minőségű archiválás költsége – a sajtóban olvasható
állításokkal ellentétben – jelentéktelen.)
5. A második feladattípus: Akció
5.1 Egy jól kommunikálható
vívmány: az „Ingyenkönyv”
Ez az a
pont, ahol bátor, új kezdeményezéssel (egy tanulságos kísérleti fordulóval) más
országoknak is felkelthetjük az érdeklődését, esetleg segíthetünk nekik.
Az „e-book” réme Európa-szerte fenyeget. Amerikai mintára elkészültek a
műszaki eljárások, a jogászok pedig előkészítették az elektronikus
aláírás törvényét. Máris megkezdődhet (mégpedig jó drágán) a hálózati
könyv-igénybevétel. Magyarország viszont (az itt rendelkezésre álló
tapasztalatok felhasználásával) máris bemutathatná az Uniónak az „ingyenes
hozzáférésű, államilag támogatott tudományos kiadvány”-t, az ingyenes
szakkönyvet.
5.2 Miért épp a tudományos
hálózati kiadvány legyen ingyenes?
5.2.1 A kiadvány felhasználásának
szempontjából
Három
érv, amelyekhez továbbiak csatolhatók:
1.
Ez az a kiadványfajta,
amelynek olvasója a legtürelmetlenebb. Az ilyen olvasó nem fogadja el a
késedelmet. Semmi túlélési esélyük nincs például olyan hagyományos (papír-)
folyóiratoknak, amelyek hónapokkal később, és nem is az egész világ, hanem
csupán az előfizetők számára jelentetik meg a szakcikkeket. Ebben a
világban számít a gyorsaság.
2.
A magyar kutatóknak az sem
közömbös, hogy a hálózaton nincs középpont és nincs peremterület.
3.
A bölcsészeti tudományokban a
jegyzetapparátus helyére lépő bonyolult, hiperszöveges hivatkozásrendszer,
a szövegkritikai kiadásokban a gondos, az összes forrásszövegre kiterjedő teljes
betűhű átírás, a sok nagyfelbontású, színes fényképhasonmás bizony
nem fényűzés.
5.2.2 A társadalmi támogatás
szempontjából
A
tudományos kiadványok ingyenes szolgáltatásának követelménye melletti erkölcsi
érv, hogy ezeket ma háromszorosan támogatjuk. Nemcsak a kiadvány
előállítását (a kiadói és nyomdai munkát) és nemcsak a könyvtári
beszerzéseket, hanem – szemben a tankönyvekkel és a szépirodalommal – már
magának a kéziratnak az előállítását is, mégpedig hatalmas összegekkel. A
tudományos kutatás a közlésre szánt kézirat elkészültekor fejeződik be,
azt tekintjük eredménynek. Elpazarolhatunk bármennyi műszert, kísérleti
berendezést, segédeszközt, munkabért – ha az erőfeszítésekből nem
lesz cikk vagy könyv, a kutatás eredménytelen. A tudományos kutatás teljes –
olykor irdatlanul nagy – költsége voltaképpen a kézirat-előállítási
költségek részének tekinthető.
A tudományos kézirat előállítása tehát
eleve roppant sokba kerül. Az már alig drágítja, ha internet-közlésre alkalmas
alakban kell elkészíteni. A papíralapú közlés (szakfolyóirat, szakkönyv,
könyvtári beszerzés) viszont költséges.
A tudós számára lelki teher, hogy munkája
végeztével hiába van a kezében az irdatlan társadalmi ráfordítással készült
kézirat, megjelentetni csak nehezen tudja. (Világszerte gyakori, hogy a
sikeresen megvédett doktori értekezések kéziratban maradnak, mert a kiadók csak
akkor hajlandók elkezdeni a munkát, ha támogatásokból összejött már a kiadvány
önköltsége. Ha pedig mégis megjelenik, a könyvtáraknak okoz anyagi nehézséget a
beszerzés.)
A fiatal, még képezhető tudósok
mostanában szívesen vállalkoznak arra, hogy olcsón dolgozó, szigorúan
internetes, alternatív képzeteskönyv-kiadókat alapítsanak. (Magyarországon
ilyen a Gépeskönyv.) A jelenség párhuzama: 1990 után az asztali kiadványszerkesztés
(és a sajtószabadság) szintén lehetővé tette a viszonylag olcsó
kiadó-alapítást. (Ifjú tudósok hozták létre akkortájt például a Balassit, az
Argumentumot, a szegedi Scriptumot.)
A képzeteskönyv-kiadók nagyon olcsók: elmarad
az anyagok és a nyomdai munkálatok ára. Elég nekik az átlagos állami támogatás
fele, még úgy is, hogy nem számíthatnak a példányok eladása után járó
bevételre. Rávehetők arra, hogy hálózati kiadványuk ingyenesen legyen
hozzáférhető. A szerzők az emelkedő egyetemi és akadémiai
jövedelmek mellett kezdik megszokni azt, ami nyugati kollégáik számára rég
természetes: hogy tiszteletdíj valódi (nem népszerűsítő) tudományos
munkáért alig remélhető. A terjesztés nem okoz nehézséget: ha ingyenes és
közhasznú a kiadvány, jogszerűen szolgáltatható bármely egyetemi,
akadémiai vagy minisztériumi – egyszóval nem-kereskedelmi – szerverről.
5.2.3 A kiadvány
előállításának szempontjából
A
hálózati tudományos kiadványok („könyvek”) készítésének ezek az alapelvei:
1. elv: A tudományos könyvkiadás helyébe könyvszolgáltatás lép.
Régen a tudományos
könyvkiadó feladata befejeződött akkor, amikor kiadta a művet, és
átadta a terjesztőnek. Most a munka egy lényeges része (az olvasókkal való
kapcsolattartás, a mű karbantartása, valamint a rendszeres „frissítés”)
nem befejeződik, hanem épphogy elkezdődik a hálózati megjelenés
pillanatában.
(A hálózati tudományos
könyv árusítása inkább a szoftverforgalmazásra, semmint a könyvkereskedelemre
emlékeztet. A szoftverek eladása sem egyszeri tevékenység: hozzátartozik az
egyre jobb főváltozatok és az ingyenes javítókészletek rendszeres
megjelenése is.)
2. elv: Ha igaz az, hogy a
tudományos könyvkiadás helyébe könyvszolgáltatás lép, akkor a kiadói tulajdont
nem kell tolvajoktól félteni.
A hálózati tudományos kiadványok megjelenésük után is szorosan az
őket létrehozó tudományos műhelyhez tartoznak, mindaddig, amíg a
műhely megőrzi alkotóerejét. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy
adatbázis általában nem szakad el az őt létrehozó tudományos
közösségtől. Ez a – lassan persze cserélődő személyzetű –
műhely végzi el az időnként szükséges frissítéseket és
fejlesztéseket. Más, megfelelő szakértelem nélkül, erre nem is lenne
képes. Aki ellopná az adatbázist – hogy aztán éveken át békésen teljesíthesse a
hozzá kapcsolódó megannyi szolgáltatást – nem bűnös, hanem éppenséggel
erényes cselekedetet hajtana végre. A tudományos terület azé, aki
megműveli.
3. elv: A
tudományos kiadvány költségeinek viselése és a kiadvány felhasználása nincs
szükségképpen összekapcsolva.
A tudományos
adatbázisokat előállító és gondozó munkatársak fizetést kapnak, de nem a
végfelhasználók fizetik meg őket, hanem tudományos intézetük, ugyanúgy,
ahogy egy hagyományos egyetemi könyvtárban sem kell az olvasásért külön
fizetni.
4. elv: A hálózati tudományos
kiadványok létrehozásának költségeit jellemzően nem a könyvesbolti
vásárlók, hanem a különféle nagy nemzeti alapok viselik (amiként a
könyvtárfejlesztés költségeit is).
5.3 Összefoglaló javaslat
Bizonyos
szakkönyvek és szakfolyóiratok kiadásának anyagi támogatását jelentősen
meg kell kurtítani. A lecsökkentett támogatás fejében viszont el kell várni,
hogy a kiadvány az egész világon mindenki számára – az Interneten – ingyenesen
hozzáférhető legyen.
Bele kell vágni egy hasonló kísérletbe a
tankönyvek terén is.
Nyilván szükségtelen a figyelmeztetés: ez a javaslat
olvasói megszokások és könyvkiadói érdekcsoportok ellenállásába ütközik – és
nemcsak Magyarországon. Ugyanakkor talán azoknak az erejét is hiba lenne
lebecsülni, akik Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban és másutt
összefognak az állami támogatások újraelosztásáért, az ingyenes szakkönyv és
tankönyv megteremtéséért.
Horváth Iván egyetemi tanár