Második könyv
Negyedik rész

Első könyv  

 

  1. A nagy város felett épült egy zsidó vár,
    Amelynek a neve valóságával jár,
    Kalodának híják, kalodául is vár,
    Abban rekesztették a rab Keményt is már,

  2. Azhol noha sínlik sok nyomorúságban
    (Ugyanis mi lehet kedves a rabságban?),
    De szíve azon van legnagyobb gondságban,
    Hogy maradt Annája újabb árvaságban.

  3. Ismérvén szívének tökéletességét
    S igaz szeretetet viselő hívségét,
    Nem kétli rabságán nagy keserűségét,
    Tudja, miként érzi szerencsétlenségét.

  4. Két hű szeretetben egy szű szokott lenni,
    Ha egy sebesedik, más is sebet venni,
    Ha ez gyógyul, az is fájdalmát letenni,
    Örömre s bánatra mind egyaránt menni.

  5. Amíg Kemény János lábát vas szorítja,
    A bánat békója Annát sem tágítja,
    Amint azt rabsága, ezt úgy szomorítja,
    Búsul Kemény, búvát Anna is újítja.

  6. Igaz Penelopé volt ily hűségében,
    Bujdosó Ulysses sok veszedelmében
    Forogván Charybdis, Scylla örvényében,
    Nagy Poliphémusnak s Circének kezében.

  7. Valameddig nem tért elhagyott házában,
    Nem volt addig szünet bús ohajtásában,
    Tudván Kemény, hogy ily Anna is búvában,
    Szorgalmatoskodik vigasztalásában.

  8. Vajha mint Vertumnus, volna oly tűrhető,
    Daedalus módjára vagy szárnyat fűzhető,
    A záros fogságbúl azzal kimehető,
    Mint a sebes Eurus, lenne oly siető,

  9. Nem tágítná útát, gyorsasággal menne,
    Gondos Annájával míg szemben nem lenne,
    Isten odavivén, nála megpihenne,
    Egyik a másiktúl vigasztalást venne.

  10. De lehetetlen ez, nem cselekedheti,
    Bús árváját penig el nem felejtheti,
    Tudván, ennek szívét mennyi bú sebheti,
    Biztató szavával míg nem enyhítheti.

  11. Azért ha nem lehet együtt személyével,
    Mely szomorú búnak borult most ködével,
    S nem oszlathatja azt biztató nyelvével,
    Oszlatni akarja írott levelével.

  12. Reggel volt az üdő, csillagok elmentek,
    Az virradó napnak orcái fénlettek,
    Melyet köszönteni madarak serkentek,
    A szomszéd kertekben zengeni kezdettek,

  13. Amikor írása felett elmélkedvén,
    A bal könyökére Kemény ereszkedvén,
    Egy s más gondolat is szívére eredvén,
    Tepreng az ablaknál Annán keseregvén.

  14. Tekénget azonban a vár környekére,
    Madarakkal ingó fáknak tetejére,
    S hallgat azoknak is hangos énekére,
    Száll ott egy gerlice egy száraz tőkére.

  15. Béestek szemei, a tolla borzadott,
    Lecsüng mindkét szárnya, begye megapadott,
    Klárisos ajaka, mint viasz, hervadott,
    Karmazsin lába is rútul halványodott.

  16. A bal szárnya felé nyakát görbítette,
    Ritka pillantásra könyves szemét vette,
    Szomorú nyögését sok ízben kezdette,
    De keserve miatt végben nem vihette.

  17. Lehel nyelvecskéje pihegő szájában,
    Elepedt gégéje száradott torkában,
    Hogy vizet keressen nagy szomjúságában,
    Felkél, amint bírja ereje szárnyában.

  18. Ott a szomszédságban vagyon egy forráskút,
    Melynek kristályvize kedves csörgéssel fut,
    A szomjúhozóknak híves kortyokat nyút,
    Tántorgó szárnyával annak vizéhez jut;

  19. Meglátván személyét melynek tükörében,
    Bánatjának oka fordula eszében,
    Indult annál nagyobb keserve szívében,
    Nem akara innya szép tiszta vizében.

  20. Hanem a kút mellett fakadt egy kis mocsár,
    Amelynek forrását egyvelítette sár,
    S felzavarta csak most egy vízvivő tatár;
    A szomjú gerlice ennek vizéhez jár.

  21. Ehhez ereszkedik meghajlott nyakával,
    Még ezt is újonnan zavarja orrával,
    Úgy önti gégéjét annak italjával,
    Egy kertben száll onnét bágyadott szárnyával.

  22. Nem láthatja tovább; amíg szemlélhette,
    Valamelyre fordult, szemével követte.
    Hogy társán kesereg, jól általértette,
    Mellyel ő is szívét nehézben sértette.

  23. “Eleven példája (mond) ez én Annámnak,
    Reméntelenségben hagyatott mátkámnak,
    Terhesebb súlyánál minden nyavalyámnak,
    Ily szomorú sorsa keserves árvámnak.

  24. Mintha őtet látnám, ez bágyadt madarat,
    Melyet az árváság sok bús gonddal marat,
    Keservesen tölti a víg tavaszt s nyarat,
    Kiken mások kedve bőv örömet arat.

  25. Amint a gerlice ül magános ágon,
    A több madarakkal nincs egy társaságon:
    Úgy az én Annám is, mint megúnt jószágon,
    Nálam nélkül nem kap a páros világon.

  26. Ez nagy bánatjában nyakát görbítette,
    Béesett szemeit könyvben merítette:
    Tudom, ő is fejét alácsüggesztette.
    Esőző szemével orcáját hintette.

  27. Rendetlen tollai ennek felborzadtak,
    Begyének kinn ülő dagályi apadtak;
    Csinos öltözeti annak is változtak,
    Mellyének felemelt vánkosi bomlottak.

  28. Ennek hervadása vagyon ajakának,
    Sárgája lett ott is a piros rózsának;
    Ha rekedt gégéje bulikló torkának,
    Ott is megszűnt hangja a vidám nótának.

  29. Keserves nyögését ez gyakran újítja,
    Bús ohajtását az soha nem tágítja,
    Ez lecsüggő szárnyát nehezen indítja,
    Az is bús tagjait nem könnyen mozdítja.

  30. Ez a tiszta vizet sárral keveríti,
    S elepedett torkát véle úgy öblíti,
    Szokott italát az könyvvel egyelíti,
    Úgy iszik, sorsomat zokogva említi.

  31. A madár elmenvén előlem azonban,
    Nem láthatám tovább, lén mi állapotban,
    Talán földre hullott valamely bokorban,
    Ott fetreng nyavalyás halálos bánatban.

  32. Így az én Annám is keserűségében
    Nemde elhanyatlott, s nyög betegségében,
    Csak addig ne lenne kár egészségében,
    Írandó levelem míg jutna kezében.”

  33. Némely része elébb készült írásának,
    Hogysem nézte dolgát gerlice gyászának,
    De megállott vala orra pennájának,
    Csudáján ez madár ritka példájának.

  34. Hozzáfoga azért megént írásához,
    Egy-egy ohajtást ád minden vonásához,
    Egyvelít könyvet is talám téntájához,
    Ily rendű levelet készít Annájához:

  35. “Sokszor írtam volna, egyszer sem írhattam.
    Bár írtam is, hozzád azt nem bocsáthattam,
    Kedves személyedtűl mert távul szakadtam,
    Az elküldésének módját nem tudhattam.

  36. Rab vagyok, tudod azt, nincs szabadságomban,
    Hogy kedvem telhessék minden szándékomban,
    Meghatározott célt vetettek dolgomban.
    Sarkall az őrálló mindenütt inamban.

  37. Az egy elme, akit láncra nem vethetni,
    Lábszorító vasat reá nem üthetni,
    Záros tömlöcben is meg nem rekeszthetni,
    Mert acélfalon is által tud sietni,

  38. Szabados csak bennem, annak nincs határa:
    Chámnak sem tilthatja azt őrző tatára,
    Valamikor akar, kelhet a szárnyára,
    Mehet mindenfelé gyors szelek módjára.

  39. Csalatom; rab ez is, de nem a tömlöcben,
    Hanem, édes Annám, te lakóhelyedben,
    Annak nálad léte mert nincsen szünetben.
    Veled van mindenkor, s tartod köteledben.

  40. Ott udvarol szegény, jóllehet nem látod,
    Tudja, esetemet miképpen ohajtod,
    Azon siránkozó szemedet áztatod,
    Szán, amint érettem magadat fogyatod.

  41. Akartalak régen, édesem, inteni,
    Hogy tudnád magadat abban mértékleni,
    Bánatod terhének súlyát enyhíteni,
    Kikkel nem kellene szívedet sérteni.

  42. De nem volt több eszköz, mellyel a' meglégyen,
    Hanem ez írásom most már hozzád mégyen,
    Hogy állapotomrúl bizonyossá tégyen,
    S abbúl újabb reményt kétes szíved végyen.

  43. Nehéz elszakadta eggyé lött két szűnek,
    Kiket a szeretet igaznak tött s hűnek,
    A nádméz is tetszik akkor keserűnek,
    Az ambrózia is aconitum fűnek.

  44. De amely keserves ezek elválása,
    Viszont olyan kedves együve állása,
    Van a kévánt jóknak sok próbáltatása,
    Mint aranynak böcsre tűz által jutása.

  45. Keservesen esett, tudod, tudom én is,
    Egymást elhagyásunk, bizony nem kis kén is,
    Tűrni kell békével, hogyha az így lén is,
    A mostani ködből virrad kedves fény is.

  46. Élsz te, remélhetek; élek én, remélhetsz;
    Én veled, te velem jövendőben élhetsz;
    Rab vagyok, hogy azzá legyek, már nem félhetsz,
    Hanem rabságombúl szabadulást vélhetsz.

  47. Várhatsz: nem retteged elmenetelemet,
    Remélhetd, reméld is megjövetelemet,
    Megtartotta Isten kedvedért éltemet,
    Szabadulásra is felhozza fényemet.

  48. Azonban, hogy tudjad rabságom miségét,
    Hidd el abban lenni legnagyobb ínségét,
    Hogy tudván miattam szíved epedtségét,
    Azon való búmnak nem tudhatom végét.

  49. Másképpen tűrhető nálam az egészség,
    Amint azt engedi a rabságos ínség,
    A szokatlan dolog noha nagy nehézség,
    De elviselteti a kéntelen szükség.

  50. A chám rabja vagyok, nagy vasat veretett,
    Amelyet szokatlan lábamra üttetett,
    A város feliben egy vár építtetett,
    Némely társaimmal abban rekesztetett.

  51. Őrzenek bennünket erős vigyázással,
    Megkülönböztetvén a rendelt szállással,
    Velem Kornis Ferenc vagyon Nagy Tamással,
    A második szoba rakodott több mással,

  52. Azhol sok beszédek erednek közöttünk,
    Néha panaszoljuk: mely véletlen vesztünk,
    Mondván: » miért inkább hazánkban nem ültünk« ;
    Hol ezt kárhoztatjuk, hol amarra vetünk.

  53. Kedves házanépét némely emlegeti,
    Anna kell Keménynek, mert ő azt szereti,
    Némely bús elméjét rabságára veti,
    Azon sopánkodik, magát mint mentheti.

  54. Amint köz nyavalyánk ez is mindnyájunknak,
    De aki ily igát vetett most nyakunknak,
    Azon Isten fényét felhozza napunknak,
    S mutatja eszközit szabadulásunknak.

  55. Untat a Chám most is gyakor követséggel,
    Kénál az erdélyi fejedelemséggel,
    Ajánlja készségét minden segítséggel,
    Halasztom a dolgot sokféle mentséggel.

  56. Nem kell szövetsége, tudom álnokságát,
    Szép bőrrel fedezi béle poklosságát,
    Ösmérem már ennek tündér ravaszságát,
    Álveszélyre csaló színes barátságát.

  57. Mindazáltal tudnám azt is mértékleni,
    Jó akaratjával dolgom segéteni,
    De fejedelmemnek hogysemmint véteni,
    Készebb vagyok itten sok üdőt tölteni.

  58. Megírtam nemrégen én azt magának is,
    Nem kétlem, hírével van az országnak is,
    Unszolnak, sürgetnek, kérnek, biztatnak is
    Felvállalására, sőt parancsolnak is.

  59. De nem cselekeszem; ád Isten más módot.
    Sarccal toldom inkább tatárnak a zsoldot,
    Kinél a pénz máris sok rabokat oldott,
    Felhozza nékem is az erdélyi holdot.

  60. Jóllehet mindenem költ velem praedára,
    Alig maradt nálam egyéb tíz pénz ára,
    Hanem a jegygyűrőd sok tatár láttára
    Maradott meg nálam, mely méltó csudára;

  61. Amelynek titkában lehet ily értelem:
    Minthogy az a gyűrő volt te adtad jelem,
    Ha azt el nem vitte semmi veszedelem,
    Megtartatol te is, eggyé lészesz velem.

  62. Tysbét s Ariadnát mikor rajta nézem,
    Szomorúságokbúl te sorsodat képzem,
    Távul lételünket, hidd el, én is érzem,
    De el nem mehetek, míg pályám nem végzem.

  63. Elhozza idejét az Isten annak is,
    Megnőnek sugári verdett szárnyamnak is,
    Megoldik békója vasas lábomnak is,
    Szemben leszek veled, ha most nem látlak is.

  64. Mint kit a tengeren forgat hosszú veszély,
    Ohajtott partjához hozván végre a szél,
    EIfelejt minden bút, s kedves öröme kél,
    A múlt veszélyekről örvendezve beszél:

  65. Úgy én is számlálni fogom ezt kedvesen,
    Akit most emelnem kelletik terhesen,
    Akkor említése lész örvendetesen,
    Ha most viselése esik keservesen.

  66. Ilyen virág terem a vitézi kertben,
    Hol nem gyenge Chloris mulat kényes kedvben,
    Hanem Márs s Bellona kertészkedik ebben,
    S jár a virágszedés sok veszedelemben.

  67. : Aki felövedzi szíját fegyverének,
    Két végét köti fel az a szerencsének,
    Bizontalan zsoldja Márs fizetésének,
    Miként a játékos kockavetésének.

  68. Mint a kedves rózsa sértő tövisekbűl,
    Avagy a pálmaág rárakott terhekbűl:
    Úgy a szép dücsőség nő szenvedésekbűl,
    Terjed hírem s nevem nékem is ezekbűl.

  69. De ha nem lenne is innét más érdemem,
    Csak azt a várt üdőt hozza fel Istenem,
    Melyet személyeddel lehessen töltenem,
    Ha te velem leszesz, megleszen mindenem.

  70. Mértékeljed azért keserűségedet,
    Rendetlen bánattal ne epeszd szívedet,
    Higgy, remélj, könyörögj, kérjed Istenedet,
    Megtart engem néked, énnékem tégedet.”

  71. Ez vala a rendi írott levelének,
    Melyet míg végezett, s adott követének,
    A tatárok addig dévánban gyűlének,
    Hogy ő is bémenjen, érette küldének.

  72. Szép szerszámos lovat hozának alája,
    Minthogy a vas miatt nem ülhet reája,
    Megoldatik szárát szorító kávája,
    Nester-fejérvári kovácsok munkája.

  73. Annak terhét azért levévén lábárúl,
    Felül, s alámegyen a vár piacárúl;
    Toldul sok néző nép mindenik utcárúl,
    Csudálva szemlélik, valamerre járul.

  74. Ilyen tekintetet ritkán láttak rabban,
    A szabadult ráró sem néz vidámabban,
    Laususnál a lovat üli módosabban,
    Jóllehet inai töröttek a vasban.

  75. A déványos házhoz amikor érkezik,
    Hogy közikben híják, az urak végezik,
    Azért úgy kívánván, ő is béférkezik,
    Azhol egy dologrúl s másrúl is kérdezik.

  76. Áll az déván előtt Porusnak módjára,
    Aki Nagy Sándornak jutván fogságára,
    Jóllehet sok bú s gond gyűlt nyavalyájára,
    De nem gyött változás szíve nagyságára.

  77. Bátran szól Sándornak minden kérdésében:
    Hogy rab, s koronája akadt más kezében,
    A’ semmi leesést nem szerez szívében,
    Egyenlő orcát tart mindkét szerencsében.

  78. A kemény Kemény is ily állapotjában,
    Mint tengeri kőszál habok csapásában,
    Avagy az erős tölgy szelek ostromában,
    Nem hajol s változik szíve nagy voltában.

  79. Amely orcával volt chámmal a mezőben,
    Amikor Erdéllyel kénálta elsőben,
    Most is nemes szíve van azon erőben,
    Ha borult is napja setétebb fölyhőben.

  80. Melynek a császár is értvén rabságárúl,
    Egyeszersmind rendinek nagy állapotjárúl,
    Egy kapucsi passát küldött a Portárúl
    Követül a chámhoz ennek a dolgárúl.

  81. Minthogy az oly fő rab a császárt illeti,
    Azért Kemény Jánost a chámtúl kéreti,
    Amely végett ő is dévánját gyűjteti,
    Mit míveljen ebben, tanácsra véteti.

  82. Arról van a tracta ez gyülekezetben,
    Ahová Keményt is hítták seregekben,
    Kezdnek véle bánni végre keményebben,
    Sarcot vetnek reá, s határt szabnak ebben.

  83. Százezer tallérra azért erőltetik,
    Nincs egyebet tenni, meg is ígírtetik,
    Azután a várban helyére vitetik,
    Kapucsi passa is visszaeresztetik.

  84. De üresen mégyen, mert Keményt nem adják,
    Hanem amint eddig, chám számára hagyják,
    Sarcát elkészítvén, s azt letévén, mondják:
    Rabság kötelébűl azután megoldják.

Ugrás az elejére
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Második könyv
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
Hetedik rész
Nyolcadik rész
Kilencedik rész
Harmadik könyv
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
 
Syrena főlap