Negyedik rész

Első könyv  
  1. Kényes mulatságit nézd a szerelemnek,
    Amaz szívek vívó tegzes kis istennek,
    Lángoltatja szívét Annáért Keménnek,
    Anna szíve pedig idegene ennek.

  2. Így Censabriával Keményt kedvelteti,
    A Keménnyel viszont ezt nem szeretteti,
    Aki, kinek nem kell, azzal sürgetteti,
    Akinek kellene, azt elfelejteti.

  3. Mi gyönyörűséges, hogy így bánsz raboddal?
    Fordítsd meg íjadat, másként lőj, nyiladdal;
    Mit gerjeszted szívét Keménynek Hadaddal,
    Ha nem töltöd kedvét ott való vadaddal ?

  4. Nincsen még ideje szelídülésének,
    Hadd múljon csak habja háborult kedvének.
    Ily kedvetlensége nem lész személyének,
    Megszelédűl, s tészen jó választ Keménynek.

  5. Az hirtelen dolgok nem igen állandók,
    Amely hamar lésznek, oly hamar romlandók,
    Kik illő idővel érésre jutandók,
    Azok tartnak s azok végig maradandók.

  6. [A Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:
    Nem azért viseli ily kedvetlenségét,
    Hogy azzal Keménnek fojtsa reménségét,
    De hogy tartsa annál állandóbb hűségét,
    Mennél nehezebben győzi erősségét.

  7. Hogy mennél több munka kell meggyőzésére,
    Annál erősb légyen annak hűségére,
    Azki keménségét meggyőzvén végtére
    Kötelezi szívét tulajdon kedvére.]

  8. Amely fa a tavasz első nyílására
    S az új verőfénynek múló sugárára
    Bimbózik, s virágot vész mindjárt magára,
    Elfagy, s az gazdának nincs semmi hasznára.

  9. A szeretetnek is így idétlensége
    Hamar romlik, s meghűl kezdett melegsége:
    Ha üdős tanácson épül reménsége,
    Jól kezdett dolgának úgy lészen jó vége.

  10. Noha sokszor messze esett már céljátúl,
    Nem szűnik Décsei mégis pályájátúl,
    Szorgalmatoskodik, gyön s megy az Annátúl,
    Az sem oly idegen, mint eddig, urátúl,

  11. Idővel keservét kezdi enyhíteni,
    Azzal holt urát is lassan felejteni,
    Ahelett szívében Keményt említeni,
    S róla gondolkodván órákot tölteni.

  12. Minden állapotját hányja elméjében,
    Láttatik hajolni immár is szívében;
    Mint szomorún ülni a gyásznak ködében,
    Tetszik inkább élni új társa kedvében.

  13. Csendes volt elméje, már nyugodni kezdvén,
    De habzást vén megént, új kérők érkezvén,
    Annának tetszeni ki-ki igyekezvén,
    Hogy ha a szerencse szolgálna kedvezvén.

  14. Volt jó indulatja már Kemény dolgának,
    De megakad itten elméje Annának,
    Újabb tanácsokat kezd adni magának,
    Ezek közül melyet válasszon társának.

  15. Ezt talám kedvessé teszi ifjúsága,
    Amazt szeretteti pénze s gazdagsága,
    Ennek termete kell, annak okossága,
    Némelynek nemzete, némelynek jószága.

  16. Ugyanis csak egyben ritkán találtatik,
    Különb-különb testben amely jó adatik;
    Ha ki egy dologban kellőnek mondatik,
    Az gyakorta másban földig aláztatik.

  17. .Ő ugyan tovább is örömest így lenne,
    Elébbi szavaként férhez nem is menne,
    Ily sok jó szerencsét férre de ki tenne,
    Hogy azokbúl egyet választva ne venne!

  18. Szüli a szerencsét az alkalmatosság,
    Melynek a tarkóján van sima kopaszság;
    Ha az üstökében nem kap a gyorsaság,
    Nem fogja meg hátul azt semmi okosság.

  19. De ily nagy személyek úri seregében.
    Hol ez Páris, amaz Julus személyében,
    Aeneas némelyik, méltó érdemében
    Mindenik, hogy vegye Didó is kedvében.

  20. Kit válasszon köztök, kétséges az elme:
    Ennek, amannak is ingerli szerelme,
    Van itt a bús szűnek nemcsak kis gyötrelme,
    Melyiknek lehessen méltó győzödelme.

  21. Mint mezőt ruházó kedves kikeletben,
    Mikor a virágok nyílnak a kertekben,
    S a Driades szüzek sétálnak ezekben,
    Hogy szagló bokrétát szedjenek kezekben,

  22. A kinyílt virágok renddel sereglenek,
    Harmatok gyöngyével kedvesen fénlenek.
    Mosolygó színekkel ugyan ingerlenek,
    S majd mint annyi szemek magokhoz intenek.

  23. Vénus vérébűl nőtt rózsa gyengesége,
    Magadat kedvellő narcissus szépsége,
    Phoebus miatt veszett hyacint ékessége,
    Adonis vérén költ tulpán kedvessége.

  24. Mindezeknek kedves színnel virágzása,
    Majd mint annyi kedves ajak mosolygása,
    S azáltal magához késztető hívása,
    Mint vasat szerető mágnesnek vonása.

  25. Fejír és piros színt egyvelített egyben,
    Szerelmet s szemérmet rekesztett amelyben,
    Ezt vette magára, s ül a rózsa ebben,
    Fitogatja magát, lehet mennél szebben.

  26. Magát az hyacint kék színnel mutatja,
    Nem várt változásán láttatik bánatja,
    A szüzek kedveért de ezt elmúlatja,
    Akiknél kedvessé teszi jó illatja.

  27. Fejír a nárcissus, ki veszett magáért,
    Kedves szokott lenni ez is virágáért,
    Tavaszi zsengék közt nyíló újságáért,
    Echó is szenvedett ennek szép voltáért.

  28. A teljes violák állanak szép rendben,
    Ki skárlát, ki bársony, ki karmazsin színben,
    Nem utolsó fények ezek is a kertben,
    Színekért, szagokért vannak méltán kedvben.

  29. Ezekkel amaz sok színű tulipányok,
    Mint a napkeletrűl feljött szivárványok,
    Hízelkednek, s sok más kerti ragyagványok :
    Válasszatok köztök, Driades leányok!

  30. Többnek innét egynél nem szabad elmenni,
    A többit az egyért mind félre kell tenni,
    Tetszik ez, tetszik az, melyet kell elvenni,
    Nehéz azon hamar nyugodt szívvel lenni.

  31. Nehéz egy kedveért elhadni sokakat,
    Rózsa, avagy másért a több virágokat,
    Kelletik mindnyájan azok is magokat,
    S kevánnák örömest közleni javakat.

  32. Annánál a kérők hasonlatosképpen,
    Miként a virágok, kedveskednek szépen:
    Szíveket is adnak ez Flórának éppen,
    Kedvét találhatnák csak valamiképpen.

  33. Némely, mint nárcissus, kedves idejével,
    Ékes, mint tulipán, némely termetével,
    Amaz, mint viola, szeléd erkölcsével,
    Ez, mint bimbós rózsa, gazdag értékével.

  34. Van itt jó üdőkor, van gyenge ifjúság,
    Van erő, van érték, van ész, van okosság,
    Van nemzet, van hír s név, van tiszt, van uraság,
    Van minden, valamit keván az házasság.

  35. Vagyon ennyi közül mibűl választani,
    Nem is kell továbbra azt már halasztani
    Ezeknek egyikét le kell szakasztani,
    S azzal az hunt napot délre virrasztani.

  36. Ugyanis legnagyobb terhe a gondjának,
    Hogy szorgos létébűl kérői számának
    Nem tudja, melyikét válassza magának,
    Hideg nyoszolyáját hevítő társának.

  37. Egy vagy kettő között könnyű a választás,
    De a szaporult szám merő főaggasztás.
    Nem lehet hirtelen, kell ahhoz halasztás,
    Míg helyes tanáccsal lészen végszakasztás.

  38. De elég volt eddig; mondd ki voxodat már,
    A több követekkel Décsei is itt jár,
    Ennyi várására utolsó választ vár,
    Ha üres kosárral bocsátnád, lenne kár.

  39. Noha elrendelte már azt elméjében,
    Hogy tovább nem borong özvegység ködében,
    De ez ideig is kétséges szívében,
    Keményt-é, avagy mást fogadjon kedvében.

  40. Végre mikor ezek mivoltát vizsgálja,
    Egynek is, másnak is szép böcsit találja,
    Kedvellené ezt is, amazt sem utálja,
    mindazáltal Keményt elsőnek számlálja.

  41. Mellyel elméjének kezd lenni nyugalma,
    Mint gondos Párisnak, szűnik aggodalma:
    El vagyon ítílve már az aranyalma,
    Kemény érdemének mely lészen jutalma.

  42. Megvan a választás, már csak alkudni kell,
    Magához Décseit azért hívatja fel,
    Végeznek arrúl is, semmi nem múlik el,
    Kél mind a két részrűl köztök foglaló jel.

  43. Vígságos óra ez Kemény bús szívének,
    Mint az híves hajnal az új nap fényének,
    Ez elöljárója kévánt örömének,
    S kedves bételése hosszú reményének.

  44. Amaz tüskés csipke, azkit emlegetett,
    Szép virágzásával noha nem sietett,
    Remélt zöldellése de már elkezdetett,
    Virágzásának is nem sok időt vetett.

  45. A gondos várásnak jutalmát megadja,
    Kedves virágjábúl részetlen nem hagyja,
    Sőt hogy éppen övé lészen, azt fogadja,
    Noha mások előtt ideig tagadja.

  46. Décsei ezeket mikor így folytatja,
    A Censabria is dolgát nem múlatja,
    Készen várja Keményt, reményét biztatja,
    Mikor fog eljönni, szaporán tudatja.

  47. Örül, s kedves dalát mondja jó reménnyel,
    Biztatja világát ezután jobb fénnyel,
    Rendeli magában: fog élni mely kénnyel,
    Ha, amint reméli, öszvekél Keménnyel.

  48. .Felvészi mivoltát gyakran személyének,
    Tészi eleiben elméje szemének,
    Nézi minden dolgát minéműségének,
    Újabb-újabb lángot ád ezzel szívének.

  49. .Úgy szemléli mostan, mintha voIna hadban,
    Dicsíri személyét a feltett sisakban,
    S mondja: Achillesnek sem illett ez jobban,
    Mikor forgolódott a görög táborban.

  50. Most mintha sétálna, tetszik sétálása,
    Minden lépéséhez van új-új vágyása,
    S mondja : Apollónak ilyen a járása,
    Mikor a muzsákkal vagyon mulatása.

  51. Ha mikor nyugodni gondolja ágyában:
    Titonus személyét ítélli magában.
    Nyughatatlankodik szíve forrójában,
    Míg kedve nem telik reméllett dolgában.

  52. Érkezik Décsei azonban urához;
    Szomorú színt vészen titkolt újságához,
    Ohajt, s mond: “Ne fárassz már többször Annához,
    Akinek a szíve fajzott kősziklához.

  53. Orpheust bocsássad oda követségben,
    Ki tigriseket is hozott szelídségben,
    Ez ha engesztelhet ott a keménységben,
    Másképpen nem mégyen dolgod nála végben.”

  54. Ennek szele Keményt kezdi halvánítni,
    Eddig vett reményét kétségre szorítni,
    De siet Décsei szavát megfordítni,
    Ura hervadt kedvét jó hírrel újítni.

  55. Miként a verőfény változó napokkal,
    Borong néha-néha darab homályokkal,
    De jól el sem hunyik némelykor azokkal,
    Hogy máris felderűl újabb világokkal:

  56. Néki is, amint jött, bánatja úgy múla,
    Megértvén válaszát, kedve megújula,
    A küldött jelekhez nagy kedvesen nyúla,
    Szíve új örömén színe is pirula.

  57. Ilyen állapottal Aeneás lehetett,
    Szép Laviniával mikor kötést vetett,
    Melyet ő is noha ohajtva szeretett,
    De sokat fáradott, míg kedve telhetett.

  58. Elfelejtett mindent végső válaszával,
    Nem gondol azelőtt viselt munkájával,
    Haragos Turnusnak gyakor csatájával,
    Sebes testébűl folyt vére patakával,

  59. Sőt nagy örömével említi ezeket,
    Kedvessen számlálja az hányott leseket
    S azokban készített titkos veszélyeket,
    Teste rózsájának mondja a sebeket.

  60. Mint az Elisához, ehhez könnyen nem fért,
    Böcsösb volt az ára, minthogy többet is ért,
    Szerette Turnus is, s ontott érette vért,
    Anélkül kezére Aeneásnak sem tért.

  61. Elmúl a munkának minden nehézsége,
    A kezdett dolognak ha vagyon jó vége;
    Amint Aeneásnak bétölt reménsége,
    Úgy a Keménnek is nincsen már kétsége.

  62. Amit szíve kévánt, azzal kedve tele,
    Fáradozásábúl böcsös haszon kele:
    Mindaddig keresé, hogy szép gyöngyöt lele,
    Nem leszen az másé, vagyon arrúl jele.

Ugrás az elejére
Első rész  
Második rész  
Harmadik rész  
Negyedik rész  
Ötödik rész  
Második könyv  
Első rész  
Második rész  
Harmadik rész  
Negyedik rész  
Ötödik rész  
Hatodik rész  
Hetedik rész  
Nyolcadik rész  
Kilencedik rész  
Harmadik könyv  
Első rész  
Második rész  
Harmadik rész  
Negyedik rész  
Ötödik rész  
Hatodik rész  
   
Syrena főlap