- Petőfi Sándor -

Életrajz

Gyermek- és ifjúkora
A Pesti Divatlap szerkesztője
Csalódások és válság

Szabadság, szerelem

Petőfi példátlan sikerén felbátorodva kiadója arra vállalkozott, hogy akkor elképzelhetetlenül magasnak számító, háromezres példányszámban adja ki egyetlen kötetben összes költeményét. A kötet 1847. március 15-én jelent meg, és egy év sem telt el az újabb, két kötetre bővülő kiadásig. Versei elé mottónak, jelmondatnak a költő a következő – szállóigévé vált – sorokat írta: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.” 1846 tavaszától nemcsak költészete, de élete is e két kitüntetett érték vonzásában alakult.

A Felhők válságkorszaka után lázas cselekvésvágy fogta el. Amikor Vahot felvetette, hogy a szerkesztéstől visszavonul, Petőfi már saját lapot akart indítani. 1846 márciusában megszervezte a Tízek Társaságát, a hozzá hasonló gondolkozású fiatal írók érdekszövetségét. Tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Petőfi költészeti forradalma ebben az időszakban tágult politikai forradalmisággá; a népélet jellegzetes helyzetei, alakjai és tájai felmutatása után most már a nép politikai felemelésének dalnoka kívánt lenni (A nép, 1846, A XIX. század költői, 1847, A nép nevében, 1847).

A forradalmi távlat új jelentést adott a népiességnek, s Petőfi igen pontosan fogalmazta meg az új költői programot. Petőfi fegyvertársának tekintette Aranyt, barátságukból a magyar irodalom legszebb költői levelezése született. Petőfi eszméi pedig egyre nagyobb visszhangra találtak, s nemcsak szűkebb baráti körében; például a centralisták is felfigyeltek rá: Kemény Zsigmond az eredetiségét dicsérte, Eötvös József pedig az egyik legértőbb és legmaradandóbb bírálatot írta róla 1847 májusában a Pesti Hírlapba.

Az 1846-os év más szempontból is fordulatot hozott Petőfi életében. Erdélyi utazása során – szeptember 8-án, a megyebálon – megismerkedett Szendrey Júliával, Károlyi gróf erdődi jószágigazgatójának lányával. 1847 májusában Júlia – apja akarata ellenére – igent mondott, és megismerkedésük évfordulóján, szeptember 8-án megtartották az esküvőt. A mézesheteket a kalandos életű ellenzéki gróf, Teleki Sándor (Petőfi egyetlen arisztokrata barátja) koltói kastélyában töltötték. Nagy versek sora őrzi Koltó emlékét (Beszél a fákkal a bús őszi szél..., Szeptember végén, Elértem, amit ember érhet el...). Útba ejtve Szalontán Arany Jánosékat, novemberben Pestre érkezett az ifjú pár. A Dohány utcában laktak, három szobában; az egyik szobát Jókainak adták ki. Lelkes tervezgetéssel, szakadatlan munkával teltek Petőfi napjai, s a köznapok ritmusából csak a januári olasz, majd a februári párizsi forradalom híre lendítette ki.

Petőfi napja
A szabadságharc idején

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

12. Tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Elhatározták, majd nyilvánosan bejelentették, hogy együttesen védekeznek a szerkesztők és a kiadók önkénye ellen, s július 1-től nem publikálnak sehol, kizárólag a Pesti Füzetek címmel megjelenő saját lapjukban. A cenzúra azonban nem engedélyezte az új lap alapítását. Vahot pedig nevetségessé tette őket: a Pesti Divatlap júliusi számában a Tízek közül ötnek közölte olyan írását, amelyet még korábban adtak át neki. A felháborodott Petőfi párbajra hívta ki Vahotot. Hónapokig tartó sikertelen próbálkozások után végül úgy rendeződik a Tízek helyzete, hogy az Életképek szerkesztője, Frankenburg Adolf együtt hívja meg őket munkatársnak a laphoz, a társaság pedig kimondja feloszlását. Később az Életképek irányítása teljesen a fiatalok kezébe került: 1847 júliusától Jókai a szerkesztője, a forradalom alatt pedig Petőfi és Jókai.

A Tízek tagjai a radikális eszmékért lelkesedtek. „Valamennyien franciák voltunk! – emlékezett vissza ifjúságára Jókai. – Nem olvastunk mást, mint Lamartine-t, Michelet-t, Louis Blancot, Sue-t, Hugo Victort, Bérangert, s ha egy angol vagy német költő kegyelmet nyert előttünk, úgy az Shelley volt és Heine, magok is nemzeteik kitagadottjai, s csak nyelvükre nézve angol és német, de szellemökben franciák. Petőfinél valódi kultusszá fejlődött ki a franciaimádás. Szobája tele volt aggatva nagybecsű kőmetszvényekkel, miket Párizsból hozatott, s azok a 89-iki forradalom férfiai voltak. Danton, Robespierre, Saint-Just, Marat...”(Vissza)

13. A Toldi kéziratát olvasva, 1847 februárjában, azon melegében levelet írt Arany Jánoshoz, s ebben kifejtette, hogy „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!” (Tompa Mihállyal megpróbáltak „költői triumvirátust” is alkotni, de ez nem igazán működött.)(Vissza)

14. Már az első találkozás szerelemre lobbantja Petőfit, és szerét ejti, hogy Erdődön meglátogassa Júliát. A helyzet hasonló a Berta szerelemhez, de Júlia romantikus érzékenysége, művészetszeretete és nem utolsósorban elvágyódása a sivár szellemi környezetből más befejezéshez segíti kapcsolatukat. Petőfi verseiből és a lány naplójából szenvedélyes – félreértésekben és fordulatokban gazdag – szerelem története tárul elénk. Júlia tavaszra halasztotta a végleges döntést, s a várakozó költő kétség és remény között hányódott. A távolság is bonyodalmak forrása: előbb Petőfi kap hírt arról, hogy Júlia máshoz készül férjhez menni, és első indulatában megkéri egy szép, tehetséges debreceni színésznő kezét (majd néhány nappal később visszakozik), utóbb viszont Júlia értesül a történtekről, és ez elég ahhoz, hogy heteken át mindketten szenvedjenek.(Vissza)