A téli világot negatív jellemzéssel jeleníti meg: a nyár képei sorakoznak tagadó alakban. A tél a teljes hiány világa. Az emberi tevékenység is lelassul. Ember és környezet tökéletesen összehangolt ritmusának kivételes erejű költői ábrázolása a béres ráérős részletezéssel bemutatott pipára gyújtása (5. versszak). A statikus nyugalom képeit váltja az elszabadult természeti erők kavargása, tombolása (7. szakasz). Ebben a félelmetes, dinamikus természeti környezetben, vele összhangban tömör és vészjósló kép jeleníti meg a betyár alakját, érzékeltetve helyzete kilátástalanságát (8. szakasz).
A tél a körforgásszerű lét legmélyebb pontjának mutatkozik. Csak a zárlat politikai mellékjelentése utal arra, hogy a körforgás a természeti létezés szintjén érvényes, a társadalmi létezés célelvű, előrehaladó folyamat. S éppen a politikai mellékjelentés győzhet meg arról, hogy a tél fontos jelkép Petőfi költői világában: benne összegeződik mindaz a démonikus erő, ami a bensőséges, derűs emberi életet veszélyezteti.