- Petőfi Sándor -
Értelmezések
A természet vadvirága (1844)
A vers 1844 decemberében jelent meg a Pesti Divatlapban, a következő megjegyzés kíséretében: „Dardanus-féle kritikusaimhoz”. Az Életképek egyik korábbi számában ugyanis ezen az álnéven jelent meg éles támadás Petőfi (és követői) „durva, parlagi” nyelve, „botrányos” kifejezései ellen, őt magát pedig a cikk „verébfi”-nek titulálja. (Hasonló kritikákat írt Nádaskay Lajos és Poór Jenő.) A természet vadvirága hasonló hangnemben válaszol a támadásra, s intonációja indulatosságával megerősíteni látszik a kritika megállapításait. Lényegében ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint A helység kalapácsa: az életszerű, természetes, „korláttalan” költészet eszményét állítja szembe az élettelen, mesterkélt, „kényes” irodalmisággal.
A vállalt művészeteszmény részben a romantikát megelőző kor felfogására emlékeztet: a művészi szépet alárendeli a természetinek. A költő az „ép ízlést” természetes adottságnak, az esztétikai szabályok követését pedig „romlottságnak” tekinti – ebben a gondolatban már a romantikának is lehet némi szerepe. Tehát Petőfi esztétikai pozíciója itt még átmenetinek minősíthető.
Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet
Szöveggyűjtemény
Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv