- József Attila -
Ez is „alkalmi” költemény, de nem abban az értelemben, mint az Altató vagy A Dunánál: nem külső megrendelésre készült, hanem önkompenzáló, önmagát kárpótló nyelvjátékként. Fölfogható tréfás számvetésként is, melyben hetykén-panaszosan elmarasztalja az őt nyomorra kárhoztató hazát: „Harminckét évem elszelelt / s még havi kétszáz sose telt. / Az ám, / Hazám!” A vers centrumába élete nagy sérelmét, a Horger Antallal való incidensét állítja, s a neki szánt dacos válasz részben a „hon”-nak is szól. (Ennek megfordítása, ragaszkodásának megvallása a röviddel később írt Hazám című szonett-ciklusban: „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad - / édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!”)