- József Attila -
Kevésbé fontos, de annál jellegzetesebb verse József Attilának a Favágó, allegorikus önarcképe, melynek első változatát 1929 novemberében írta. Ismertebb a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben található variáns, s egyike a kevés esetnek, amikor ez a változat a jobb. A harmadik versszak eredetileg az egyéni sors sztoikus elviselésére szólított fel: „Visongj, szivem, mi közünk ahhoz, / hogy zördülő ujjakkal kapdos / belénk a bú? Csapódj a sorshoz! / Csupán a pusztaság rikoltoz, - / az ember szétnéz, mosolyog.” Sokkal erőteljesebb a módosított szöveg, melynek tevőlegessége - jóllehet a kollektív sors jelképévé minősíti át a lírai én-t - jóval inkább harmonizál a vers központi képével: „- Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, / ne szisszenj minden kis szilánkhoz! / Ha odasujtsz körül a sorshoz, / az úri pusztaság rikoltoz - / a széles fejsze mosolyog.”