- József Attila -
Értelmezések
Medáliák (1928)
A ciklus címe a medalion szóra utal, amely arcképet, emléktárgyat rejtő kis aranytokocskát jelent. A sorok gyakran távoli asszociációkat rántanak egybe: „a cselédlány könnye a kovászba hull, / ne keress csókot, ez a ház kigyúl, / hazatalálsz még, szedd a lábodat - / füstölgő szemek világítanak”, olykor groteszk torzításban: „s ha megrándul még bőröm, az egek, / hátamról minden hasamra pereg; / hemzsegnek majd az apró zsírosok, / a csillagok, kis fehér kukacok”. A medáliák motívumai jórészt gyermekkori élményekből valók; így a kis kanász figurája, aki „ríva öleli át / kővé varázsolt tarka malacát”, az öcsödi disznópásztorkodás emlékét idézi. De az eredeti kontextustól „megtisztítva” az emlékkép önálló képpé változik, csupán közvetve utal a lélek színpadára: az expresszionista módon artikulált tudattartalmak a gyors és váratlan vágások következtében mindig túlmutatnak a lírai én közvetlenül megjelenő közérzet-beszámolóján.
A ciklus számokkal is elválasztott verseit elsősorban a központi motívum, az én és a világ disszonáns viszonya kapcsolja össze. A Medáliák azt a kérdést feszegeti, hogy meddig engedi a világ az én kiterjedését. (Felfogható a 23 éves költő belső fejlődésrajzának is; erre utalhat, hogy a ciklus 23 strófából áll, a 11. darabban 23 király, illetve kölyök szerepel.) Például az első vers az öntudatra ébredés, a helyzetfelismerés, a boldog önfeledtség, ártatlanság elvesztésének, a világtól való elidegenedettségnek drámáját vetíti elénk. Az első hat sor a hajdan volt idillt jeleníti meg, az utolsó kettő pedig a keserves jelent. A lírai én múltját a mitikus, jámbor óriáselefánt jelképezi, aki közvetített ég és föld között - mintha a legendás aranykor álmát valósította volna meg -, míg rá nem kellett ébrednie, hogy emberként, emberi lélekként parányivá zsugorodik a tér („mennyem odavan”), s régi vágyai, méretei otrombának hatnak ebből a perspektívából.
Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet
Szöveggyűjtemény
Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv